2024. március 29., péntek
KAJAK-KENU

A Maty-éren a reménységek

Csütörtöktől vasárnapig a szegedi Maty-ér ad otthont az idei kajak-kenu Olimpiai Reménységek Versenyének, amelyre mintegy huszonöt ország legjobb ifjú versenyzőit várják a szervezők. Az előző évekhez képest 2020-ban változás történt, az utánpótláskorú versenyzők mini-világbajnokságának számító eseményen ezúttal nemcsak az U15–U17-es, hanem az utolsó éves ifi versenyzők, azaz az U18-as korosztály számára is rendeznek futamokat. A szerb válogatott a koronavírus-járványra való tekintettel kizárólag az utóbbi kategóriában indít versenyzőket, 14 fiatal képviseli majd a szerb színeket. Dr. Pavle Jovanov, a válogatott szövetségi kapitánya kiemelte, örül, hogy a szervezők lehetőséget adnak az idősebbnek is, hiszen számukra a fejlődés érdekében elengedhetetlenek a nemzetközi versenyek.

Az utolsó éves juniorok nevezése mellett döntöttünk, hiszen a közeljövőben rájuk számítunk leginkább, néhányan már a felnőttválogatott ajtaján kopogtatnak, így ez remek lehetőség, hogy bizonyítsanak. Ennek megfelelően komoly elvárásaink vannak velük szemben. Az elmúlt években számos szép eredményt értek el az ORV-n, most is ez a cél” – nyilatkozta a kapitány.

A keretben idén egy zentai versenyző kapott helyet, Nagy Mélykúti Elizabetta Dunja Sarićtyal az oldalán a K2-esek 500 és 1000 méteres távján áll majd rajthoz. Elizabettán kívül még egy vajdasági magyar kajakozó került be a keretbe, az újvidéki Perlaki Edvárd 500 méteren, Relja Radovićtyal párban száll majd vízre.

A magyar keret természetesen jóval nagyobb, a házigazda 116 versenyzőt vonultat fel összesen 74 versenyszámban. A legnépesebb az U17-es és az U16-os korcsoport, mindkettőben több mint harminc sportoló áll rajthoz a héten. A legutóbbi hazai rendezésű ORV-n, négy évvel ezelőtt ugyancsak a Maty-éren Magyarország fölényesen nyert az éremtáblázaton – akkor 29 arany-, 16 ezüst-, és 9 bronzérmet szereztek.