„Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két társat, hogy» kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,15-20
Krisztusban Kedves Testvéreim!
A mai evangéliumban Jézus a közösségi életre tanít bennünket. Ahhoz, hogy megtanuljuk, közösségben szükség van a szabályok betartására. Szükség van útmutatóra, amit Jézus két mondatban foglal össze: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” /Mt 22, 34-36./ Jézus a tízparancsolatot ebben a két mondatban vonja össze és ez nem csak a világban való életünkre vonatkozik, hanem a keresztény közösségi életünkre is. Amikor megkereszteltek bennünket az Katolikus Egyház tagjává váltunk, és részese lettünk ennek a közösségnek. Pál apostol az első korintusi levél 12. fejezetében azt mondja, hogy az Egyház Krisztus misztikus teste, amit mi tagok építünk fel. És, hogy minden tagnak meg van a maga szerepe, feladata a közösségben. Egyik tag sem létezhet a másik nélkül, és a tagok egymás javát kell, hogy szolgálják. Mindezt azért fejtegeti és írja le, mert a korintusi közösségben nagy volt az emberek közötti versengés, viszálykodás. Sok volt a konfliktus, ami a közösség szétesését eredményezi. Pál ettől akarta megóvni a korintusiakat. Ezért írta nekik ezt a levelet. Sőt a 12. fejezet végén kifejti azt is, hogy egy mindennél magasztosabb utat mutat meg nekik, ez pedig nem más, mint a szeretet. Pál szeretethimnuszát biztosan sokan ismerjük (1Kor 13), és már lehet, hogy sokszor el is olvastuk. A lényege az, hogy a közösségben igazán csak is szeretettel tudunk szolgálni. Lehet bármilyen jó képességünk mindenre, ha nem szeretettel fordulunk testvéreink felé, ha nem szolgáljuk, talentumainkkal a másikat, akkor már nem tudjuk építeni Isten Országát, hanem csak rombolni. De mi is az a szeretet, amit tanúsítanunk kell a másik felé? Ez nem érzelem, nem is mézes mázas fülbemászó szavak, hanem Krisztusi tettek. A szeretet mindig egy tudatos döntés az mellett, hogy a rosszra is jóval válaszolok, hogy a másik kirohanását, hisztériáját türelemmel elviselem, hogy elindulok a megbocsátás útján, ha megbántottak. „Ha testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt.” – mondja Jézus a mai evangéliumban. „Négyszemközt” és nem a háta mögött kibeszélni egy harmadik személlyel, hanem esélyt adni neki is a kiengesztelődésre. Tiszta vizet önteni a pohárba. Nem tudunk mindenkit egyformán szeretni, és ez így van jól, de minden testvérünkben Krisztust kell látnunk. Ez kell, hogy motiváljon bennünket a másik elfogadásában, elviselésében. Jézus a mai evangéliumban felhívja a figyelmünket még arra is, hogy vannak olyan élethelyzetek a közösségben, amikor a testvér négyszemközti figyelmeztetése eredménytelen. Nem lehet megbeszélni vele a dolgot, ezért említi meg a másik két testvér tanúbizonyságát, persze az ő jelenlétében. Ha ez is eredménytelen, akkor az egész közösség elé járul az ügy. Ha pedig ez sem segít, akkor Jézus a kiközösítést említi: „Ha a hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.” Ez nem a szeretetlenség jele, hanem azé a makacsságé, keményszívűségé, amely az öntörvényű, saját, önző érdekeit szemelőt tartó ember sajátja. Aki egy darab kenyérért, a keresztény szolgálatban való előrehaladásért, a ranglétrán való feljebb jutás reményében, senki másra nem hajlandó hallgatni, akinek a fejében meg sem fordul az, hogy másnak is lehet igaza, mert saját-magának önmaga a mércéje. Az ilyen emberek az önző viselkedésükkel nem építik, hanem bomlasszák a közösséget. Ők önmagukat teszik az első helyre, és önmagukat szolgálják.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Igazán csak úgy tudunk keresztény közösséghez tartozni, és benne szolgálni, ha Jézus személye az, aki megragad bennünket. Ha ezzel a lelkülettel vagyunk jelen a testvéreink szolgálatában, akkor valóban megélhetjük az egységet, a különbözőségünk ellenére is, mert mindannyiunk életének központja maga Krisztus. Ezért mondja az Úr: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Jézus nevében és nem a magunk nevében vagyunk jelen a közösségben, mert csak így válhatunk mi is ehető kenyérré és nem pedig keserű táplálékká testvéreink számára.
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
