„Abban az időben Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer! A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte és úgy kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, találkozott az egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte:» Add meg, amivel tartozol!« Szolgatársa térdre hullott előtte és kérlelte: »Légy türelmes irántam, mindent megfizetek!« De ő nem engedett, hanem ment és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. Szolgatársai látták a történteket. Elmentek és elbeszélték uruknak. Az úr akkor magához hívatta őt, és így szólt hozzá:»Te gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?« És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” (Mt 18, 21–35)
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Bizonyára mindannyian ismerjük a szívtelen szolgáról szóló példabeszédet, a Máté evangéliumából (Mt 18, 23–35), ahol király megkönyörül szolgáján, aki nagyon sokkal tartozik neki, de a szolga, miután elengedték a tartozását, kilépve a király udvarából szolgatársát kezdi el fojtogatni, mert az tartozik neki, ráadásul egy sokkal, kisebb összeggel. Nem hajlandó elengedni felebarátja tartozását, és nem gyakorol feléje irgalmat, ahogyan ővele tette azt a király, ezért ezt látván a többi szolgatársak, az esetet jelentették a királynak aki, ezért a tettért börtönbe vetette a szívtelen szolgát. A példabeszéd végén pedig Jézus hozzáteszi: „Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának”. Igen szívből kell megbocsátani, ami nagyon nehéz, különösen akkor, amikor túl mély a seb, vagy ha ragaszkodunk a sérelmeinkhez, és saját igazságszolgáltatásunkra támaszkodunk. Sokszor felszínes a megbocsátás bennünk. Elintézzük egy szóval, egy legyintéssel, mintha nem történt volna semmi, holott ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, akkor mi is belátjuk, hogy még nem tudtunk megbocsátani. A felszínes megbocsátás olyan, mint egy látszólag jól elrendezett, megmunkált virágoskert. A tetején minden rendben van, szép porhanyós a földje, és színes virágok díszítik. De ellenben alul tele van gazzal mindenféle oda nem illő gyökérrel, ezek a sebeink és sérüléseink. Azt szoktuk mondani néha, ha megbántanak bennünket, hogy tiszta sor, el van gereblyézve, nem haragszom. És itt az „el van gereblyézve” pontosan ezt a látszólag szépen elrendezett virágoskertet jelenti. A problémára ráhúzunk egy kis földet, mintha azzal megoldódna, de a mélységekig nem hatolunk le, mert fájdalmas, mert akkor dönteni kell a szeretet mellett. Pedig a gyökerénél kell kezelni a problémát, onnan kell eltávolítani a „gazt”, mert előbb vagy utóbb úgy is felszínre tör, és megfolytja szívünk kertjének virágait. Emlékszem gyerekkoromban sokat segítettem szüleimnek a kertben. Egyszer rám bíztak egy darabka kis földet, hogy én egyedül tegyem rendbe. Gyorsan kész is lettem, nagyon megörültem, hogy a szüleim megdicsértek, a látszólag jól végzett munkáért, de csak később egy pár napra rá szinte az egész kis földdarab gazban úszott. Édesanyám értetlenül vont kérdőre – Fiam te ásás közben nem szetted ki a gazt? – kérdezte. – Nem mert siettem, hogy minél szebb legyen. – Ha nem szeded ki a gazt a gyökerénél – folytatta – akkor újra kinő és elfolytja a szép virágokat, amiket elültetett bennünk a Teremtő. Így van ez a megbocsátásunkkal is. Ha nem megyünk le a gyökérig, nem húzzuk ki gyökerestül a gazt, nem hajolunk le, nem dolgozunk vele, ami annyit jelent, hogy döntünk a megbocsátás mellett, és együtt működünk Isten kegyelmével, ha nincs bennünk ez az elhatározás, akkor nem tudunk szívből megbocsátani. Az első szóra nem is megy, mivel ez egy folyamat, mindig a sérülés mélységétől függ. A lényeg az elhatározás, az, hogy akarjuk, az hogy Isten elé vigyük azt a sebet, és azt a személyt, aki azt okozta.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Jézus a mai evangéliumban felszólít bennünket a szívbéli megbocsátásra és arra is, hogy a megbocsátást egész életünkön át kell gyakorolni. Jézusnak az a kijelentés, hogy „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” kell megbocsátani nem azt jelenti, hogy a 490. megbocsátás után már nyugodtan haragudhatok a felebarátomra, hanem azt hogy a megbocsátásnak valójában végtelennek kell lennie. Ne legyünk fukarok a megbocsátással, hanem a mennyei Atya végtelen irgalmát szem előtt tartva mindig legyünk készek rá.
Ámen.
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
