2024. április 19., péntek
ZENTAI MAGYAR KAMARASZÍNHÁZ

A fogadósnő újra a színpadon

A Zentai Magyar Kamaraszínházban az érdeklődők ma és holnap 19.30-tól a Carlo Goldoni A fogadósnő című műve alapján készült előadást tekinthetik meg, amelynek szereplői: Rippafratta lovag – Dévai Zoltán; A lovag szolgája – Papp Arnold; Forlipopoli, őrgróf – Nešić Máté; Albafiorita, gróf – Virág György; Mirandolina, fogadósnő – Lőrinc Tímea (Pataki-gyűrű díjas); Fabrizio, a fogadó pincére – Szilágyi Áron; Ortensia, színésznő – Verebes Judit. Az produkció énekmentora Koncz Éva, a jelmezek Janovics Erika, a díszlet Mészáros Tibor munkáját dicséri, az előadás rendezője pedig ugyancsak Mészáros Tibor.

A színház illetékesei értesítik a nézőket, hogy a márciusban megvásárolt jegyek a mostani dátumokra is érvényesek, azzal a megkötéssel, hogy az érintetteknek jelentkezniük kell az intézmény jegypénztárában, ahol kicserélik a jegyüket, illetve telefonon is foglalhatnak belépőt. A jegypénztár hétfőnként 9 és 12, keddenként 9 és 12, illetve 17 és 19, szerdánként 9 és 12, csütörtökönként 9 és 12, illetve 17 és 19, péntekenként 9 és 12 óra között, valamint az előadások kezdete előtt egy órával tart nyitva. A színház illetékesei minden érdeklődőt szeretettel várnak az előadásokra.