2024. április 19., péntek
NAGYBECSKEREK

Koronavírusteszt-feldolgozó gépet kapott a város

A koronavírustesztek feldolgozását elvégző gépet a Savencia fromage&dairy csoportosulás keretében működő nagybecskereki Mlekoprodukt kompánia adományozta, a laboratóriumi eszközöket forgalmazó Promedia céggel együttműködve.

– Annak ellenére, hogy az ország járványügyi helyzete stabilizálódott, továbbra is sok személyt tesztelnek naponta, az eredményekre meg sokáig kell várni. Emiatt döntöttünk úgy, hogy olyan eszközt adományozunk az intézetnek, amely felgyorsítja a tesztek feldolgozását. A rendkívüli állapot kezdete óta a cégben intézkedéseket tettünk egyrészt azért, hogy megvédjük munkatársainkat, másrészt pedig, hogy a tej és a tejtermékek előállítása és szállítása zavartalanul működhessen – mondta el Andrej Beslać, a Mlekoprodukt vezérigazgatója.

A vizsgálati eredményekre vonatkozó várakozási idő jelentősen lerövidült, ami növeli a mintavételek számát is. A nagybecskereki Közegészségügyi Intézetben eddig naponta 20 vizsgálatot végeztek el, a gép segítségével azonban fél óra alatt 96 minta is feldolgozható.

Dr. Zdravko Ždrale, a nagybecskereki Közegészségügyi Intézet igazgatója szerint mindkét vállalat felismerte az eszköz fontosságát, ezzel a géppel tulajdonképpen Közép-Bánát összes egészségügyi intézményét támogatják.

– Öröm együttműködni az ilyen társaságokkal, amelyek képességeiknek megfelelően mindig készek segítséget és támogatást nyújtani, felismerve a valódi értékeket, amelyek között mindenekelőtt a polgáraink egészsége áll – emelte ki az igazgató.