1.
Vászontörülközők (Gergely József felvétele)
A tisztálkodás fogalmán azokat a dolgokat értjük, amelyekkel megszabadulunk a szennyeződésektől. Beletartozik a test megtisztítása mellett a hajmosás, a fül, köröm, orr, illetve fog tisztítása. A fizikai megtisztulás mellett jelképesen a lélek is megtisztul. „Tágabb értelemben tehát a »tiszta-tisztátlan« fogalmak erkölcsi aspektusból is értelmezhetőek, és ez a jelentésük legtöbbször a fizikai tiszta – nem tiszta fogalmakkal is összefügg.” (Juhász Katalin: Meg is mosakodjál)
Az alábbi szövegben szó lesz a mindennapi tisztálkodási szokásokról dédanyáink idejében, illetve napjainkban. A gyűjtés Híressor és Tornyos közelében történt (Tóth Vásárhelyi Erzsébet, szül. 1932, Kovács Klára, szül. 1944).
A tisztálkodás alappillére a víz. Az 1930-as években a tanyavilágban az ásott kút játszott fontos szerepet, így is maradt egészen az ötvenes évek végéig, hiszen a bekövetkező háború nem sok lehetőséget adott az így is szegényes település fejlődéséhez.
A reggeli tisztálkodás általában kimerült a megmosdásban, viszont akkoriban jelentősen vallásos családoknál fontos volt, hogy úgymond megtisztulva üljenek az asztalhoz. Napközben szintén étkezések előtt mostak kezet. Ehhez egy lavór állt használatban, illetve a lúgszappan.
Az esti tisztálkodás attól is függött, hogy milyen munkát végeztek aznap, tehát télen ritkábban került rá sor. A legfontosabb a láb és az alsó részek megmosása volt. A nők és a gyermekek kezdték a sort, hiszen nem voltak olyan piszkosak, mint a férfiak, akik egész nap kinn dolgoztak. A helyszín télen a nagyszoba volt, ahol általában kandallóval fűtöttek (a konyha azért nem volt megfelelő, mert este, amikor nem tartózkodtak ott, nem is fűtötték).
Kis fateknő, melence (Zentai Városi Múzeum) (Gergely József felvétele)
A nagytisztálkodás szombaton este zajlott. Ez is összefüggésben áll vallási okokkal, hiszen vasárnap mindenki a templomba ment, oda pedig kötelező volt megtisztulva belépni. A test teljes lemosása mellett hajat is mostak, körmöt vágtak, fehérneműt váltottak. Itt is közrejátszottak az időjárási tényezők, hiszen nyáron minden héten elvégezték, télen viszont korántsem biztos, hogy ennyire alaposan megtörtént volna a művelet, mivel a ruhák tisztítása, szárítása ezt jelentősen megnehezítette. A körmöket általában bicskával vágták le, és kitisztították alóla a koszt, sokkal könnyebb volt a fürdővízben megpuhult körmöket rendbe tenni.
Abban az időben a nők leginkább hosszú hajat viseltek. A hiedelmek szerint az első születésnapja után a kisgyermek haját le kellett vágni, hogy megerősödjön, azután pedig hagyták nőni. A leányok befonva hordták a hajukat, az asszonyok pedig a fonatot kontyba tekerték. A hajmosás nyáron hetente vagy kéthetente történt (háziszappannal), télen, illetve a hidegebb hónapokban erre csak havonta került sor. A tetves vagy korpás hajat ecetes vízzel öblítették ki, ezt használták még a haj fényesítésére is. A tetvek azoknál jelentkeztek, akik elhanyagolták a tisztálkodást, ilyenkor még petróleummal dörzsölték be a fejbőrt. A fésülködés egy félreesőbb helyen zajlott, hiszen nem szerették volna, hogy haj kerüljön az élelmiszer közelébe. Erre a térségre nem volt jellemző semmi jellegzetes hajviselet. Az ötvenes években kezdett divatba jönni a rövidebb frizura. A férfiaknál abban az időben a rövid haj dominált, divat volt meghagyni a bajuszt. A borotvájuk hasonlított a mai darabokhoz, annyi különbséggel, hogy ezek vasból vagy rézből készültek, és cserélhető penge ment bele. Míg nem létezett borotvahab, addig ezt is a szappannal oldották meg, amelyet felhabosítottak.
A szépségápolásnál nem voltak elterjedtek a kenceficék, amit csak lehetett, házi praktikákkal oldottak meg. A kiszáradt bőrt mézzel kenték be, a kicserepesedett ajkak kezelésére a disznózsírt használták. A disznózsírnak a gyógyításban is szerepe volt, a légúti betegségben szenvedők mellkasára felmelegítve kenték fel.
A fogápolás ez időben igencsak elmaradott volt. Egyesek abszolút nem foglalkoztak vele, míg akik jobban adtak magukra, szódabikarbónával dörzsölték át a fogaikat, és néhol csak a heti egy, avagy a nagytisztálkodás alkalmával. Fogkefe akkoriban nem létezett, így az ujjukat használták e célra. Az ételmaradékot hegyesebb pálcával piszkálták ki.
Kerámia mosdótál (Gergely József felvétele)
A zsebkendőket nagy becsben tartották, és még véletlenül sem orrfújásra használták őket. Az orrfújásra vagy valami elhasználtabb rongydarab volt alkalmazásban, vagy az úgynevezett „parasztzsebkendő” (az egyik orrlyuk befogása, míg a másikon magától értetődő, hogy mi történik). A zsebkendőket ajándékba szánták, illetve vitték magukkal a templomba. Gyakran hímzéssel voltak díszítve.
A tisztálkodás általában egy nagyobb méretű, fából készült dézsában zajlott. Később ezt felváltják az egyszerű, vasból készült kádak (amelyek nagyon hasonlítanak a napjainkban használtakra).
A legfőbb tisztálkodási eszköz a háziszappan volt. Disznóvágás után az eldobni való zsiradékokat egy bödönbe dobálták, ez majdnem egész éves művelet volt, hiszen meg kellett várni, míg összegyűlik az a mennyiség, amiből megvalósítható a dolog (az augusztus volt leggyakrabban az a hónap, mikor szappant főztek). A szappan nagy rézüstben készült, a következő arányban: 10 kg zsiradék – 1 kg zsírszóda. A készülő masszába egy tyúktollat raktak próbaképp: ha lemarta, elég erős volt a lúg, ezáltal a szappan is jó. A felső részt leszedték, ez volt a lúgszappan (kézmosásra), az alatta lévő réteg a tisztaszappan (fürdőzés, ruhamosás). Kamillával illatosították, pár napot kellett várni a feldarabolására.
Törölköző nem volt akkoriban kinevezve külön a célra, elhasznált rongydarabokat alkalmaztak.
Ha összehasonlítjuk a mai szokásainkkal, rengeteget változott a művelet. Természetesen mindennek ez volt az alapja, de ma már elképzelhetetlen a napi tisztálkodás kihagyása, illetve a fehérnemű lecserélése. Az idősebbeknél talán még mindig érvényben van a nagytisztálkodás betartása, de a hétköznapokon sem hanyagolják el olyannyira a higiéniát, mint régen.
A kisgyermekeket egyéves korukig naponta egyszer fürdették. Pelenka még nem létezett, rongydarabokat alkalmaztak a célra. A csecsemőt egy erre a célra használt kisebb teknőben fürdették.
