2024. április 20., szombat

Szövetségben a fiatalok

Ünnepélyes keretek között együttműködési szerződést írta alá öt ifjúsági szervezet Topolyán

Vasárnap délelőtt a topolyai Művelődési Házban 5 községbeli ifjúsági szervezet együttműködési szerződést írt alá, mellyel létrehozták Topolya Község Ifjúsági Szövetségét. Kovács Viktor, a gunarasi Univerzum Ifjúsági Klub elnöke lett a szövetség koordinátora.

Az ünnepélyes szerződésaláírás (Lakatos János felvétele)

Az ünnepélyes szerződésaláírás (Lakatos János felvétele)

– Topolya községben több ifjúsági szervezet is tevékenykedik, és most ezek a szervezetek azért fogtak össze, hogy egy szövetséget hozzanak létre. Az összefogás általános célja, hogy előadásokat, tanfolyamokat szervezzünk, segítsük a fiatalokat az önfoglalkoztatóvá, vállalkozóvá válás területén. Emellett ilyen módon motiválni szeretnénk az ifjúsági egyesületeket, hogy szorosabban együttműködjenek – mondta Kovács Viktor, majd arról is szólt, hogy az újonnan alakult szövetségnek tagja a zentagunarasi Ifiz Ifjúsági Szervezet, a Bajsai Ifjúsági Klub, a gunarasi Univerzum Ifjúsági Klub, valamint Topolyáról két egyesület, a Rákóczi Szövetség alakuló szervezete és a Topolyai Ifjúsági Klub. Az öt egyesület összességében több mint száz tagot számlál, és a szervezetek különböző területeken gyűjtöttek tapasztalatokat.

– A szövetség lényege, hogy közösen fellépve kamatoztassuk azt a tudást, amit eddig összegyűjtöttünk. Így könnyebben meg tudjuk szervezni az eseményeket, és bármit könnyebben tudunk megvalósítani – fogalmazott Kovács, majd azzal folytatta, hogy szerettek volna egy nagy volumenű konferenciát szervezni, de a járványhelyzet közbeszólt. A vállalkozni szándékozó fiatalokat szerették volna megcélozni a konferenciával, de nem tudják, hogyan vágjanak bele. A koordinátor arról is szólt, hogy a szövetségbe tömörülő egyesületeknek saját eseményeik is vannak, amelyeket az együttműködés által szeretnék magasabb szintre emelni.

A Topolyai Ifjúsági Klub tavaly alakult, 8 alapító taggal, nyilatkozott lapunknak Kurfis Daniella, a klub alelnöke. Fő céljuk a vállalkozás-fejlesztés, de emellett szerveztek különböző munkaakciókat is, pl. a tópart tisztítása, szemétgyűjtés, játszóterek újrafestése. A klub több tagjának van induló vállalkozása, és szeretnének vállalkozás-fejlesztéssel foglalkozó konferenciákat szervezni, a mentor programmal összekötve.

A Bajsai Ifi Klub még alakulófélben van, ezért taglétszámuk is szerény, tudtuk meg Tajkman Dávidtól, a klub elnökétől, aki azt is elmondta, hogy várják a jelentkezőket klubjukba. Hamarosan egy munkaakciót tartanak majd, a Bajsa és Pannónia közti út mentén beláthatóbbá teszik a kanyarokat. A szövetség tagjai azt remélik, hogy könnyebben tudnak eseményeket szervezni és megkönnyítik számukra a pályázást.

A Rákóczi Szövetség topolyai szervezete ebben a hónapban alakult, mondta Győri László, a szervezet elnöke. A Rákóczi Szövetség fő szervezetével együttműködve fogják megvalósítani programjaikat. Két célkitűzésük van, elérni, hogy a magyar ajkú gyerekek magyar iskolába járjanak, valamint szeretnék elérni a középiskolásokat is. Ebben a korcsoportban lehet a legjobb kapcsolatokat kiépíteni, fogalmazott Győri, majd elmondta, hogy a következő programjuk egy október 23-ai megemlékezés lesz.

A klub alelnöke, Major Ferenc elmondása szerint a Zentagunarasi Ifjúsági Klub több bált is szervezett volna, de a járványhelyzet közbeszólt. Rendszeres rendezvényük az esti focitorna, valamint az új kenyeres játékok. Emellett munkaakciókat is szerveznek, és jelenleg tagtoborzást terveznek.

Az Univerzum Ifjúsági Klub a gunarasi és a pobedai fiatalok közös egyesülete. Legjelentősebb programjuk a majálisi rendezvénysorozat, amely évről évre gazdagabb tartalommal várja a vendégeket. Rendszeresen különböző munkaakciókat tartanak, Gunarason egy edzőtermet üzemeltetnek.