2024. április 19., péntek

A velebitiek ismét bizonyítottak

Kiváló hangulatban tartották meg a hétvégén Velebiten az Ajvár-bajvívó elődöntőjét

Két évvel ezelőtt az országos versenyt is megnyerték a velebitiek az Ajvár-bajvívó versenyen, és az idén is erre hajtanak, ezt is bizonyítja az is, hogy a vasárnap megrendezett egyik elődöntőn, éppen a kis magyarkanizsai községbeli faluban, megint csak ők vitték el a pálmát.

A legjobb ajvárfőzők Velebiten (Puskás Károly felvétele)

A legjobb ajvárfőzők Velebiten (Puskás Károly felvétele)

A korlátozásokhoz igazodva, az előírásokat betartva zajlott vasárnap a velebiti elődöntő, amelyen tíz csapat vett részt, hatfős létszámmal. A községben az idei nyáron nem voltak nagy rendezvények, csak szép csendesen, kis létszámmal vagy rövidített programokkal ünnepeltek mindent. Míg máskor főzőverseny főzőversenyt követ, minden hétvégére akad legalább kettő, az idei nyár ettől merőben eltért, egyedül az ajvárfőzést tartották meg. Az Ajvár-bajvívó állomásai közül a velebitit nagy érdeklődés övezte, innen is továbbjutottak ugyanis a döntőbe, és mivel két éve ők hozták el a fődíjat, a helyiek azt remélik, ez idén is bekövetkezhet. Már délelőtt elkezdődött a falu központjában a paprikasütés, hogy aztán az esti kóstolásra mindenki átadhassa a kész paprikapépet, amelyet jókedvvel készítettek a csapatok, ezt láthattuk ottjártunkkor. A jelen levő gyerekeket is elfoglalták a szervezők kis ügyességi játékokkal, így mindenki megtalálhatta a munka mellett a kedvére való szórakozást is. Az eseményen megjelent a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert is, ugyanis az önkormányzat a község minden egyes településén egy nagyobb rendezvényt kiemelt jelentőségűként kezel és támogat. A velebitieknek ez az a rendezvényük, amely mögé az önkormányzat is minden évben teljes mellszélességgel beáll.

– Idén két dolog miatt is fontos ez a rendezvény, amely a község területén egyike azoknak, amelyeket megtarthattunk, a belgrádiak külön felkérésére, másrészt úgy gondolom, nem is lett volna jó kimaradni ebből az országos szintű versenyből. Vidékünkön keveredik a magyar és a szerb gasztronómia, az itt lakók kisujjában van az ajvárkészítés fortélya, a helyiek zöme szerb ajkú, ám a résztvevők között szép számban vannak magyarok is – mondta a polgármester Velebiten, ahol még a délutáni órákban is javában kitartott a jókedv és a kiváló hangulat.

Az egész országon végigvonul az ajvárkaraván, és aztán majd a döntőn derül ki, hogy ki főzte a legjobbat. A szervezők közül ott volt Velebiten Ljiljana Vukotić fő szervező is, aki elmondta, hogy a legkisebb falu Velebit, ahol megszervezik a versenyt, ennek ellenére semmivel sem különbözik a többi helyszíntől.

– Igaz, hogy ez a legkisebb falu, ahol rotyog az ajvár, ez azonban semmiféle hátrányt nem jelent, hiszen tavalyelőtt is éppen innen került ki a nyertes. A karaván szeptember 11-én indult meg Nagykikindáról, a velebiti a második állomás, ez a csodás kis falu, ahova évek óta mindig örömmel jövünk vissza. Tizenkét helységet kapcsolhattunk be az utolsó pillanatban a versenybe, amikor megkaptuk az engedélyt, hogy megtarthatjuk az Ajvár-bajvívót. A fő megmérettetés október 10-én lesz Belgrádban, ahol az elődöntők legjobbjai újra bemutatják majd a tudományukat – mondta a fő szervező.

A velebiti helyi közösség elnöke, Milica Maljković szerint a falubeliek számára nagy megtiszteltetés, hogy épp náluk tartják a községi megmérettetést.

– Jubiláltunk is idén, mert ez volt az ötödik év, hogy Velebiten van az Ajvár-bajvívó verseny. Máskor tömegesebb létszámmal, több csapat részvételével zajlott le a rendezvény, ám így sincs okunk panaszra, mert mindvégig kiváló volt a hangulat, és a helyiek is nagyon örültek annak, hogy végre volt hová kimozdulniuk. Nagyon reménykedünk benne, hogy csakúgy mint tavalyelőtt, idén is sikerül a mieinknek megnyerniük a verseny fődíját Belgrádban – mondta a helyi közösség elnöke.

A versenyzőknek különböző praktikáik voltak, mindenkinek a sajátja, amire csak sejtelmesen utaltak. Volt olyan csapat, amelyben a férfiak vállalták a munka oroszlánrészét, ugyanakkor akadt olyan is, amelyben az egészen fiatalok. Abban viszont mindenki egyetértett, hogy a jó alapanyag és a szeretet a legfontosabb hozzávaló, amiből a jó ajvár készül. A sült paprikához aztán került paradicsom, különféle fűszerek sora, majd rotyogtak tovább a krémek, és a végeredmény szerint a velebitiek győzedelmeskedtek, akik közül a legjobbak, az elsők tűzhelyet nyertek. Első helyezést értek el az Opasni Marko i vesele domaćice csapat tagjai, a második helyen a Zimonjićanke, a harmadikon pedig a Vitezovi od čašice nevű csapat végzett. Velebitről idén két csapat került be a belgrádi döntőbe, azt remélve, hogy ismét díjjal térnek majd haza!