2024. március 28., csütörtök
NŐI LABDARÚGÁS

Győzelemmel kezdtek a muzslyai lányok

Szeptember első hétvégéjén elrajtolt a bajnokság a női utánpótláscsapatok számára kiírt Fejlesztési Liga északi csoportjában is. A magyarkanizsai TSC U15-ös gárdája jól kezdte az idényt, a nyitófordulóban a kék-fehérek 8:1-re nyertek Szivácon a helyi Polet ellen, majd hazai pályán 16:0-s vereséget mértek a palánkai Bácskára. A mezőnyben újonc Lehel az első játéknapon még nem lépett pályára, a muzslyaiak Bácska elleni idegenbeli mérkőzését ugyanis elhalasztották, a zöld-fehérek így a hétvégén hazai környezetben mutatkozhattak be. Kurunczi Csaba tanítványai jól kezdték a Nova Kolonija elleni bajnokit, a csapatkapitányi karszalagot viselő Ungur Írisz ugyanis már a 13. percben betalált az ellenfél kapujába, a keveváriak (Kovin) azonban négy perc múlva egyenlíteni tudtak. A hajrában a muzslyaiak Nevena Đorđević révén újabb gólt szereztek, így a Lehel NLK utánpótláscsapata története első hivatalos mérkőzésén 2:1-es győzelmet ünnepelhetett.