A házi olvasmányokról már a nevük is mondja, hogy otthon kell őket elolvasni. Gyerekként mindannyiunknak vannak ezzel kapcsolatos élményeink, kinek jók, kinek rosszabbak. Van, aki annyit szenvedett velük, hogy azóta is kerüli a könyveket, másnak meg segítettek olvasóvá válni. Céljuk elsődlegesen az lenne, hogy általuk a felnövekvő generáció megismerkedjen az irodalom gyöngyszemeivel, és motiválják további olvasásra, gondolkodásra. Ehhez azonban nagyon el kell találni, hogy az adott generáció milyen irodalmi alkotás befogadására alkalmas életkori sajátosságaikból kiindulva, az egyéni különbségekről nem is beszélve.
Először természetesen a tanítótól és tanárától hall a diák az adott házi olvasmányról. Ezek az első információk meghatározzák a tanulók hozzáállását a könyvhöz, az, hogy miként kelti fel a pedagógus a gyerekek érdeklődését, rendkívüli hatással van arra, ahogyan majd a gyerekek megbirkóznak ezzel a feladattal. Itt sem a mennyiség a lényeg, nem az a fontos, hogy minél több olvasmányon rágja át magát a tanuló, mert a mennyiség könnyen a minőség rovására mehet. Inkább vonjuk be a gyerekek szüleit, magyarázzuk el, mi a szerepük a kötelező olvasmányoknak és az irodalom ismeretének a gyerekek életében, osszuk meg velük a saját véleményünket, céljainkat. Sokkal eredményesebben vehetjük rá ugyanis a gyerekeket az otthoni olvasásra, ha ebben a szüleik támogatják őket. Kérjük, hogy meséljenek saját olvasmányélményről, ha az rossz volt, akkor arra helyezve a hangsúlyt, hogyan lehetett volna jobb. Lehet, hogy a gyerekünknek is segítség, ha együtt olvassuk velük, esetleg együtt megnézzük a regény megfilmesített változatát. A legtöbb tanár és tanító – figyelembe véve a gyerekek közötti egyéni különbségeket – nem ragaszkodik foggal-körömmel ahhoz, hogy az ötszáz oldalas olvasmány minden betűjén a kisiskolás vért izzadva rágja át magát, hiszen azt a hosszú távú eredményt is szem előtt tartják, hogy a gyerekként szívesen olvasó diákból válik olvasó felnőtt. Igyekezzünk olyan kihívás elé állítani a gyerekünket, amely nem megléphetetlen a számára, amely során sikerélményeket szerez. Ne arra helyezzük a hangsúlyt, hogy pontosan kivel találkozott a regény főhőse a második fejezet első részében, hanem gondolkodásra serkentsük őket nyitott kérdésekkel. A gyerekek nagy része szívesen beleéli magát a főszereplő helyzetébe, ha megkérdezzük, mit tett volna a helyében, milyen döntést hozott volna. Hosszú leírások helyett kérjünk rajzot, vázlatot, más befejezést, ismeretlen szavak listáját, események sorrendbe helyezését. Ha tudunk időt szakítani, játsszuk el bizonyos részleteit a történetnek. Értékeljük a különleges megoldásokat, amelyek azt mutatják, hogy a tanuló gondolkodott az olvasottakon.
Lehet, hogy a diákok egy része csalódott lesz, miután elolvassa a könyvet, unalmasnak éli meg. Ajánljunk más, számára érdekfeszítőbb gyermek- vagy ifjúsági regényt, rövidebb meséket, ismeretterjesztő könyveket. A legtöbb iskolában van iskolai könyvtár, ha van rá lehetőség, biztassuk osztályunk tanulót, hogy járjanak el oda, és nézegessék, lapozgassák a könyveket. Vannak olyan rövidebb regények, amelyek kifejezetten az olvasásban még csetlő-botló kisiskolások számára készültek, vonzó rajzokkal, izgalmas történetekkel. Nem baj, ha az irodalmi értéke nem vetekszik a kötelező olvasmányokéval, az a fontos, hogy a gyerek megszeresse a könyvet. Később könnyebben boldogul majd a világirodalom értékeivel is.
Tartsuk szem előtt, hogy nem minden családban látják a gyerekek a szüleiket könyvvel a kezükben, előfordul, hogy jó példát csak mi mutathatunk nekik az iskolában. De ha rossz élményeik fűződnek az olvasáshoz és a könyvekhez, akkor hiába minden igyekezetünk, a gyerekek kerülni fogják az olvasást. Ne siettessük, hanem segítsük őket élményekhez, mert akkor nagyobb eséllyel fognak később is könyvet a kezükbe.
