2024. április 16., kedd
7. SHAKESPEARE FESZTIVÁL, ČORTANOVCI

Bohózat a nem létező tisztességről

Megírásának idején A két veronai nemes vígjáték (The Two Gentlemen of Verona) hatalmas népszerűségnek örvendett. A stílusában és drámaiságában is észrevehető, kiforratlan elemek azonban arra engednek következtetni, hogy az első színdarabjai között született. A budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet adataiból megtudhatjuk, hogy ezt a komédiát először1855. augusztus 31-én adták elő Magyarországon a fővárosi Nemzeti Színházban. A szöveget Tóth József és Csepregi Lajos fordította, az előadást Egressy Gábor rendezte.

Mivel elragadó könnyedségével, derűjével és a Shakespeare legnépszerűbb komédiáiban is alkalmazott tévedésmotívumon, valamint az ifjú szerelmesek konfliktusain alapuló dramaturgiájával felhőtlen szórakozást tartogat minden korosztály számára, érthető, hogy Čortanovcin, a Stanković-villa erkélyein a hetedik alkalommal megrendezett Shakespeare Fesztivál közönsége jót derült a šabaci színház Dva viteza iz Verone címmel bemutatott produkcióján (a premierje ez év február 1-jén volt). Tehetséges fiatal alkotók készítették: a szöveget Đorđe Petrović dolgozta át, Mia Knežević rendezte, Branko Džinović eredeti zenét komponált hozzá, és maga zenélt. Džinović a fővárosi Vatroslav Lisinski Zeneiskola šabaci tanára, aki harmonika szakon Kanadában szerzett doktorátust. A díszlet a bitolai származású Daniela Dimitrovszka, az újvidéki Műszaki Tudományok Kara Művészeti és Formatervezési Szakának docense, a jelmezek pedig Selena Tomašević šabaci varróművész munkáját dicsérik.

A közönség megtapsolta a színészek meggyőző alakításait.

Elmenni, vagy maradni? Boldog lenni, vagy sikeres lenni? Saját magunknak jó lenni, vagy mindenkinek megfelelni? A szív, vagy az ész sugallatait követni? Mit választani, amikor az egyik lehetőség a romantikus szerelem, a másik pedig az őszinte barátság? Shakespeare komédiája a fiatal emberekre fókuszál, akiket ilyen egyetemes kérdések gyötörnek, amelyeket minden fiatal feltesz magának, életéveitől és lakóhelyétől függetlenül.

A szerelem, az utazás, a barátság, az oktatás, a saját helyük megtalálása a társadalomban, amelyet uralkodók, szolgák és mindazok alkotják, akik között vagyunk, ennek a komédiának a bonyodalmát jelentik, de a fő téma az erényesség két érme: melyik az igazi? Emiatt időszerű ez a Shakespeare-vígjáték a mai két mércéjű, relativizált értékű világban.

A dramaturg véleménye szerint e komikus bohózat az erkölcsi normák kettősségének értelmezésére hív bennünket. Ez a kettősség négyszáz évvel Shakespeare kora után is jelen van, amikor az egyén szembekerül valamilyen erkölcsi elv változatlanságával. Amikor a Vitéz az erények őreként csak két barát, két tudat, két város által affirmálódik, világosan észrevehető a könnyű újraértékelése éppen azoknak az elveknek, amelyeket ez a Vitéz kellene hogy megvédjen. A becsület, másokat megóvni magamtól, felelősség, szeretet, igazság – mindezt fejtetőre lehet állítani a önös szerelmi, anyagi, uralkodási érdekeim miatt. Egy ilyen kaotikus világban, amelyben semmi sem igaz, amelyben sok felelősség van, de kevés felelős ember, senki nincs megvádolva és mindenki vétkes  az erkölcsös ember eltűnése miatt.

Mia Knežević fiatal újvidéki rendezőnő, aki 1989-ban született, a saját bevallása szerint a színházra és a filmre olyan médiumokként tekint, amelyek erőteljes eszközeikkel mélyebb és látható értelmet adnak a valóságból merített eseményeknek.

A rendező szerint könnyelmű világot alakítottunk ki, amelyben különböző szemszögből tekintve a dolgokra, valójában sok dolgot relativizálunk.

– A vélemény kialakítása függ attól, hogy milyen pozícióból tekintünk rájuk. Így jutunk el oda, hogy könnyen megbocsátjuk a súlyos és megengedhetetlen tévedéseket, és hogy maga a morál divatjamúlt kategóriává válik, mivel arra is állítólag két szemszögből tekintünk. Legnehezebb a mai fiataloknak, akiknek még ellenőrizniük kell a saját bőrükön, hogy milyen társadalomban élnek, van-e beléjük plántált erkölcs, amely nem törik meg olyan könnyen az élet új körülményei között. Habár az élet mindennap próbára tesz bennünket, a tisztesség és a személyes felelősség fogalmát senki nem relativizálhatja, ha ezeket kiépítettük a tudatunkban. A két veronai nemes előadás a tisztességről, amely korunk világában valójában már nem is létezik – mondta a produkcióról a rendező.