2024. március 28., csütörtök

A hetedik művészet ünnepe

Szombaton megnyílt az Európai Filmek 27. Palicsi Fesztiválja

A járványügyi intézkedések miatt kétszer is elhalasztott palicsi filmfesztivál végül is szombaton nyílt meg, kivételesen Szabadkán az Eurocinema moziban, idén ugyanis nem lesznek vetítések a palicsi nyári színpadon.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A megnyitó ceremónia így kisebb helyen és kevesebb létszámú közönség előtt zajlott, mint az előző években, hiszen korlátozott volt a nézők száma és csak minden második ülésen lehetett helyet foglalni.

Az egybegyűlteket Stevan Bakić, Szabadka új polgármestere köszöntötte:

– Megközelítőleg három évtizede, nyár közepén, a fesztiválos estéket a palicsi nyári színpadon töltjük jó filmeket nézve, ez a nehéz, kiszámíthatatlan év viszont ettől az élménytől megfosztott bennünket. A járvány terjedése kihívás elé állította az emberiséget. Az elmúlt 26 évben a legkiemelkedőbb európai filmes alkotók sok feledhetetlen történetet meséltek el a filmeken keresztül, ezért is volt kulcsfontosságú, hogy az idei fesztivál se maradjon el – hallottuk egyebek közt a polgármestertől, aki arról is szólt, hogy amikor megtekintette a nyitófilmet, a Darko Bajić rendezésében készült Ime naroda című alkotást az előpremierjén, óriási hatást tett rá.

A megnyitó legünnepélyesebb mozzanata a díjátadó volt. Az Underground Spirit-díjat Sara Fgaier olasz vágó kapta meg, aki videóüzenetben mondott köszönetet. A díj kapcsán Neil Young, a Fiatal európai szellemiség programrész szelektora azt hangsúlyozta, hogy a palicsi filmfesztivál nemcsak a színészeket és a rendezőket díjazza, hanem felismeri más filmes szakemberek munkáit is.

Idén a Lifka Sándor-díjat Mirjana Karanovićnak és Enyedi Ildikónak ítélték oda. Enyedi Ildikó szívet melengető selfie üzenettel jelentkezett, amelyben arról szólt, hogy mennyire hiányzik neki Palics és mindazok, akikkel barátságot kötött, hiszen nem csupán a filmjeit vetítették, zsűrizett is már a fesztiválon. Az elmondása szerint Palics úgy maradt meg az emlékezetében, mint egy oázis, ahol különböző emberek, filmesek, nagyokat beszélgetnek és megosztják egymással kulturális kincseiket.

Mirjana Karanović személyesen is jelen volt a megnyitón, a díjat Radoslav Zelenović, a palicsi filmfesztivál igazgatója adta át neki:

– Büszke vagyok arra, hogy már négy évtizede ezzel a felemelő hivatással foglalkozhatok. Gyerekként is színésznő akartam lenni és később is erről álmodoztam, de úgy gondoltam, nem vagyok eléggé attraktív. A színésznőkre a glamour volt jellemző, az én életemben pedig semmi glamour-os nem volt. Azután egyetemista koromban rám talált a Petrijin venac című film, amelyben a szerepem arra hajtott, hogy úgymond magasra helyezzem a lécet és a továbbiakban is arra törekedtem, hogy megtartsak egy bizonyos színvonalat. Amikor megkérdezik tőlem mit tartok a pályám legnagyobb sikerének, akkor azt mondom, a tartósságot, hogy a hivatásom iránt érzett tüzes szenvedély évtizedek múltán sem szunnyad – hallottuk az ünnepelt színésznőtől, aki megnyitotta a fesztivált.

Az első sajtótájékoztatóra tegnap került sor, ezúttal az Abbázia mozi udvarában. Itt Radoslav Zelenović a járványügyi helyzet kapcsán arról beszélt, hogy minden halasztás olyan volt, mintha újraszervezték volna a fesztivált és ami nem a tervek szerint alakult, az a kevesebb vendég:

– Nagyon sajnáljuk, hogy Enyedi Ildikó nem jöhetett el, márpedig ő is szeretett volna itt lenni, láthattuk és hallhattuk mennyire megható üzenettel jelentkezett. Amiben tévedtünk, az viszont az időjárás megítélése. Amikor hozzáfogtunk a szeptemberre halasztott fesztivál szervezéséhez, még rossz időt jósoltak, ehhez képest nyári hőség köszöntött ránk – hallottuk a fesztivál igazgatójától.

A sajtótájékoztatón az újságíróknak lehetőségük nyílt megkérdezni Mirjana Karanovićtól, hogy mi a véleménye a fesztiválról:

– Nem csupán ún. A-listás, nagy filmfesztiválokra van szükség, hanem az ilyenekre is, mint a palicsi, amely sajátosan bensőséges hangulatú és nagy figyelmet fordít a szerzői filmekre is. A palicsi filmfesztivál felismerhetővé vált a régiónkban – hangsúlyozta a színésznő.

Az Abbázia udvarában köszönthettük az Ime naroda című film csapatát is, egyebek közt a rendezőt, Darko Bajićot:

– Ez egy nehéz film, amit kihívás volt elkészíteni. A kulturális életben bekövetkezett hosszú karantén után ez a film úgy jött, mint a vitamin. Nagy örömünkre a palicsi filmfesztiválon mutathattuk be, még ha erre Szabadkán is került sor egy moziteremben, ahol kevesebb volt a néző, de úgy tapsoltak, mintha háromszor annyian lennének. A legjobb az egészben, hogy ennyi idő után végre találkozhattunk a közönséggel – mondta a rendező.