2024. április 19., péntek
A ZOMBORI MEGYEHÁZA FELÚJÍTÁSA

Kiválasztották a kivitelezőket

A helyi önkormányzat és a Nyugat-bácskai Adminisztratív Körzet adminisztrációjának székhelyéül szolgáló történelmi megyeháza épületének átriumát a közelmúltban sikerült teljesen felújítani, most a városközpontra néző homlokzat került sorra. A vakolat omladozik, a nyílászárók elavultak, elérkezett a rekonstrukció ideje. A közbeszerzési eljárás lezárult, és a kivitelezőket is kiválasztották.

A zombori önkormányzat patinás székhelye (Fekete J. József felvétele)

A zombori önkormányzat patinás székhelye (Fekete J. József felvétele)

A közbeszerzési felhívás eleve két részre osztotta az elvégzendő feladatokat, az első részbe került a homlokzat teljes vakolatcseréje, a címertartó cseréje, az épület díszkivilágításának és térfigyelő rendszerének megoldása. A feladatok második körébe került a külső nyílászárók cseréje, illetve restaurálása.

Az első körbe tartozó munkálatokat a helyi Somborelektro és a batajnicai Premijus Kft. cégek konzorciuma nyerte meg, amely 21,6 millió dinárt kért a munka elvégzéséért az áfával együtt.

A nyílászárók cseréjére három ajánlat is érkezett. A feladat összetett, ugyanis amíg az ablakokat az eredetiekkel megegyező stílusúakra kell kicserélni, az épület főbejáratának nagykapuját az eredetinek megfelelően kell helyreállítani, a két oldalról mellette álló gyalogbejárók ajtóit pedig az eredeti anyaggal megegyező anyagból újra kell legyártani. Ezt a munkát a nemesmiliticsi Full HD Wood Kft. nyerte meg 7,26 millió dináros ajánlatával (áfával együtt). A militicsi kft. mindössze három éve működik, de már voltak hasonlóan érzékeny kivitelezést igénylő munkái a városban.

A közbeszerzés erre vonatkozó részére még pályázott a Somborelekto–Premijus, valamint a Vizor inženjering (Temerin) – GAT (Újvidék) konzorcium, mindössze 50. 000–100.000 dinárral magasabb áron.

A kiválasztott kivitelezőknek 70 munkanap alatt kell elvégezniük a felújítást.