2024. április 19., péntek

Többlettel zárt a múlt évi költségvetés

Temerinben megtartotta 3. ülését a községi képviselő-testület

Pásztor Róbert elnökletével csütörtökön a színházteremben megtartotta új összetételében a 3. ülését a községi képviselő-testület. A napirenden 12 pont megvitatása szerepelt, többek között a 2019. évi községi költségvetés zárszámadása, a 2020. évi költségvetés félévi megvalósítása, a költségvetésben a szociális védelmi szolgáltatásokra tervezett kiadások teljesítése, a 2021. évi községi költségvetés előkészítése, a mezőgazdasági földterületekre és a mezőőrszolgálatra vonatkozó határozat meghozatala, a közkönyvtár tavalyi munkájáról szóló jelentés, mindössze egy ellenszavazattal a képviselők minden beterjesztést és javaslatot elfogadtak.

Csorba Béla a közkönyvtár állapotára hívta fel a községi vezetőség figyelmét (Góbor Béla felvétele)

Csorba Béla a közkönyvtár állapotára hívta fel a községi vezetőség figyelmét (Góbor Béla felvétele)

Mivel már jól benne járunk az év második felében, a múlt évi költségvetési, pénzügyi és munkajelentésekről folytatott vitáknak nem sok értelmét látták a képviselők. Korábban nem térhettek napirendre felettük, mert egyrészt a választások, másrészt a koronavírus-járvány miatt szünetelt a testület munkája és március dereka óta nem volt ülés. A temerini község költségvetésének múlt évi zárszámadásáról szóló jelentés megemlíti, hogy az önkormányzat múlt évi összes bevétele az el nem költött forrásokkal együtt 216 436 000,00 dinár volt, ebből a kiadások összesen 952 233 000 dinárra rúgtak, az el nem költött eszközök pedig 264 203 000 dinárt jegyeztek, ami az idén kerül felhasználásra.

Ami az idei községvetés fél évi alakulását illeti, az egész évre 1 368 042 000 dinár bevételt terveztek, amiből 1 006 460.000 dinár a közvetlen költségvetési bevétel, 361.582.000 dinár pedig más forrásokból származik. Szembetűnő, hogy az év első felében 431.674.000 dinár folyt be a községi kasszába, azaz az egész évre tervezett összeg mindössze 32 százaléka. A költségvetési eszközök ekképpen történő alakulását nyilván nem kis mértékben befolyásolta a járványügyi helyzet. A folyó kiadásokat a bevételek szintjén tervezték, ám ezek az első félévben 475 453 000 dinárt tettek ki, azaz az évi terv 35 százalékát.

A napirenden szereplő kérdések közül egyedül a Szirmai Károly közkönyvtár 2019. évi munkájáról és pénzügykezeléséről szóló jelentéshez volt hozzászóló. Csorba Béla rámutatott a könyvtár helyiséggondjaira, a jelenlegi épületben működő könyvtár ugyanis szűkösebb helyen van, mint korábban volt. Időközben gyarapodott mind a község lakossága, mind a könyvtár olvasóinak és dolgozóinak száma, de a könyvek száma is. Ebből kifolyólag lehetetlen állapotok vannak a fiókkönyvtárakban is, és az ott dolgozók igyekezete ellenére sem felelnek meg a modern elvárásoknak. Arra kérte a polgármestert és a községi tanácsot, hogy találjanak módot a közkönyvtár helyzetének javítására.