2024. április 19., péntek
SZENTTAMÁS

A vártnál kevesebb véradó jelentkezett

A Vöröskereszt szenttamási szervezete a Városi Sportcsarnok kistermében csütörtökön délelőtt szervezte meg idei harmadik véradási akcióját, amelyre mindössze 65 véradó jelentkezett.

(Paraczky László felvétele)

(Paraczky László felvétele)

A Tartományi Vérátömlesztő Intézet tartalékai csütörtökön újabb 30 liter vérrel bővültek. Bergel Zoltán, a szenttamási Vöröskereszt titkára elmondta, a szeptemberi akcióra általában sokan jelentkeznek, ezúttal a vártnál kevesebb önkéntes adott vért.

− Igen átfogóan értesítettük a véradókat, és kértük, hogy minél többen jelentkezzenek, mert a koronavírus miatt az utóbbi akciókra a szokásosnál sokkal kevesebben jöttek el. A felkérés és az akció beharangozása ellenére ma is kevesen jelentkeztek, mindössze 65-en, közülük öten nem adhattak vért. Az eredmény tehát gyenge, így nem lehetünk elégedettek. Ennek ellenére köszönet mindazoknak, akik ma eljöttek – mondta a titkár.

Bergel Zoltán hozzátette, nyáron és kora ősszel különösen nagy a véradók szerepe, ugyanis ilyenkor a balesetek miatt sokkal nagyobb a vérhiány, mint az év más szakában, ezért hamarosan egy újabb, rendkívüli véradási akciót szerveznek, és még több önkéntesre számítanak.