Bolíviában a múlt vasárnap másodszor halasztották el az elnökválasztást. Most azt mondják, hogy az új határidőben – október 28-án – mindenképpen megtartják a választást. Még erre sincs azonban semmi biztosíték. Mert mind a két halasztást a koronavírus-járvánnyal indokolták. A járvány pedig október végéig sem múlik el. Tehát vagy be kell ismerniük, hogy már az eddigi két időpontváltoztatás is fölösleges volt, hiszen a járvány idején nem egy választást tartottak, vagy újabb halasztás mellett döntenek. Mert a járványra hivatkozás csak azt mutatja, hogy vannak, akiknek jól jött a vírus okozta zavar. A mentegetőzés ugyanis csak leplezni akarja félelmüket attól, hogy az elüldözött Evo Morales államfő híve nyeri meg a választást. De nézzük sorjában, mi is történik Bolíviában?
Morales esete kettős igazságot mutat. Rendkívül sikeres elnök volt, de figyelembe kellett volna vennie, hogy a demokrácia megköveteli: tudni kell idejében távozni. Mert az örök hatalom vágyától megszédítve már túl nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy ki van hatalmon. Holott mindenképpen ki kell zárni egy ember túlzott szerepét a hatalom gyakorlásában. Nem véletlen, hogy a demokrácia megteremtésének korszakában alkotmányba iktatták, hogy egy ember csak két mandátumra maradhat hatalmon. (A krónika feljegyezte: Georg Washington, aki igazán nagy személyiség volt, visszautasította a harmadik mandátumot, amikor felkínálták neki.)
Morales példája jól illusztrálja mind a két igazságot. 2005-ben a szavazatok 54 százalékával lett elnök. A következő két választást simán megnyerte: 2010-ben a szavazatok 64 százalékával, 2014-ben pedig a 61 százalékával. A győzelembe beépült, hogy forradalmi újdonságot vitt az ország életébe: az addig mellőzött többség, az indiánok jutottak hatalomra, ő lett Latin-Amerika első indián elnöke. (A lakosság összetételéről ellentétes adatok vannak. A CIA Word Factbook szerint a meszticek – spanyol–indián keverékek – vannak többségben. De egy reálisabb kimutatás szerint a lakosság 51 százaléka indián, köztük aymara, akik már 21 évszázada élnek ezen a tájon, 5–10 százaléka spanyol és 25–30 százalék mesztic.)
De utána beleépült az is, hogy rendkívüli sikereket ért el. Elnöksége idején az ország nemzeti jövedelme 9,5 milliárd dollárról 30,3 milliárdra ugrott, a fejenkénti jövedelem ezer dollárról 2757 dollárra, a minimálbér pedig 75 dollárról 206 dollárra. Öt százalékra szorította le a inflációt, 38 százalékról 15 százalékra meg a mélyszegénységben élők arányát. A gazdaság évente több mint 4 százalékkal nőtt.
Hiba volt azonban, hogy két mandátum után nem tudott távozni, ahogyan az ország alkotmánya megköveteli. Az alkotmánybírósággal elfogadtatta ugyanis azt a saját álláspontot, amely szerint az elnöki tisztségre mindenki számíthat, miért ne számíthatna pont ő. A negyedik mandátum elnyerését azonban már nem tűrték el hazájában. Mivel már érződött az ellenállás, még azt sem lehet kizárni, hogy az eredményt meghamisították. De elég volt az, hogy a viszolygás a túlzott személyi hatalomtól fegyvert adott azok kezébe, akik Moralest a politikája és indián volta miatt akarták megbuktatni.
Így történt meg, hogy tüntetések kezdődtek, mihelyt közölték, hogy Morales nyerte meg a tavaly októberben tartott elnökválasztást a szavazatok 61 százalékával. Bolívia különben is arról híres, hogy gyorsan cserélgeti az elnököket. (2001 és 2005 között öt elnöke is volt.) Morales ellen aztán könnyű volt hangulatot kelteni. Először csak második fordulót követeltek az elégedetlenkedők, de a tüntetések gyorsan Morales ellen fordultak.
Bukását végül az idézte elő, hogy ellene fordult a katonaság és a rendőrség. Novemberben lemondott, majd Mexikóba távozott. Ezután furcsa helyzet kezdődött. Az ország köztársasági elnöke Jeanine Áñez lett. Ez azért furcsa, mert Áñez a szenátus második alelnöke. Tehát öten vannak előtte az államfő tisztségének a betöltésére. Csak éppen az előtte valók mind Morales hívei. Ezért egy kicsit puccs jellege volt annak, hogy Áñez köztársasági elnöknek kiáltotta ki magát. A döntő mozzanat az volt, hogy Washington rögtön elismerte új tisztségében. Ezzel azonban a válság új korszaka kezdődött.
Egyrészt megmozdultak Morales hívei, és már heves összetűzések voltak a rendőrséggel. Gyorsan eljutottak addig, hogy a tüntetéseknek 23 halálos áldozata lett. Mert Morales hívei zárlat alá vették még a La Pazba vezető utakat is. A helyzetre legjellemzőbb azonban az, hogy megkezdődött a taktikázás az elnökválasztással.
Áñez először januárra ígérte a választást. Utána nagy nehezen, hosszú huzavona után május 3-át jelölték ki a választás napjává. Kapva-kaptak azonban azon, hogy közben megkezdődött a koronavírus-járvány. (Áñez és három minisztere is megfertőződött.) És így a választást szeptember 6-ára halasztották. Mivel azonban a járvány nem múlt el, ez jó ürügynek bizonyult az újabb halasztásra. Most ugyan október 28-ára ígérik, hogy biztosan megtartják. De erre nincs semmi biztosíték, mert októberben még marad a járvány, és marad a halogatás igazi oka.
Azért nem sietnek ugyanis a választással, mert azt nagyon könnyen Morales híve nyerheti meg. Már az első közvélemény-kutatás is megmutatta, hogy Luis Arce, Morales volt gazdasági minisztere a 2003 és 2005 között elnöklő Carlos Mesaval egyaránt a szavazatok 23 százalékát kapná, ami elég lenne ahhoz, hogy Arce győzzön a második fordulóban. Sőt egy újabb felmérés eredménye már Arce vezetését jelezte. A jelenlegi elnök, Áñez harmadikként csak 12 százalékot kapna. De van még négy elnökjelölt, aki egy és hat százalék közötti voksra számíthat.
