2024. március 28., csütörtök

Sofőröket keres a Subotica-trans

Tizenkét autóbuszsofőrt foglalkoztatna teljes munkaidőben a Subotica-trans Közúti Utasszállító Közvállalat, ugyanis a nyugdíjba vonulások miatt ennyi az üresedés. Igor Prlja, a Subotica-trans városi közlekedésének vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, a pályázóknak D kategóriás vezetői engedéllyel és alkalmassági tanúsítvánnyal kell rendelkezniük, valamint egészségügyi vizsgálatra kell menniük.

(Gergely Árpád illusztrációja)

(Gergely Árpád illusztrációja)

– A járványhelyzet javulásával és a rendes menetrend visszaállításával több sofőrre lesz szükségünk, különösen akkor, ha az osztálykirándulásokat is engedélyezik. A helyi járatok már menetrendszerűen közlekednek, viszont a városok közti járatok közül nem indítunk autóbuszt Zomborba és Szegedre – mondta a közvállalat városi közlekedésének vezetője.

Mint ismeretes, március közepén beszüntették a tömegközlekedést, a közvállalat ebben az időszakban senkinek sem adott felmondást. Igor Prlja kiemelte, hogy a közvállalat biztonságot ad az alkalmazottaknak, a munkavállalók a munka mennyiségének csökkenése ellenére is megőrizték állásukat, fizetést kaptak.

A Subotica-trans a korábbi években ingyenes oktatást szervezett a potenciális sofőrök számára, azonban érdeklődés hiányában ezt a programot beszüntették.

A közvállalatban a megszokott munkarend szerint zajlik a munka, a közlekedési vezető nyilatkozatában kiemelte, hogy ügyelnek az utasok biztonságára, minden előírást betartanak.