2024. április 19., péntek

Egy vérből vagyunk

Sporteszközöket kap a muzslyai Emmausz Fiúkollégium
Csallóközi Eszter és Gui Angéla (Gergely József felvétele)

Szarvastól Röszkéig négy napon át, mintegy 430 kilométeren keresztül tartott az idei Egy vérből vagyunk jótékonysági futás, amelynek célja felhívni a figyelmet a véradás, a futás és a másokon való segítés fontosságára, illetve a magyarországi és a határon túli magyarok összetartozására. A futást az idén rendezték meg harmadszor, az első két évben kárpátaljai gyerekotthonoknak, most pedig a muzslyai Emmausz Fiúkollégium számára gyűjtöttek. A futókat a röszkei határon Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja várta.

A futókat Gui Angéla önkéntes fő szervező vezette, aki megérkezésükkor elmondta, hogy ahogy a száz évvel ezelőtti határmódosítások, úgy a járvány sem tudja elszakítani egymástól az anyaországi és a határon túli magyarokat, még akkor sem, ha az eredetileg Muzslyáig tartó futást Röszkénél meg kellett szakítaniuk. Később újságírói kérdésre elmondta, hogy az Egy vérből vagyunk szlogen kettős üzenetet jelent. A határon túli nemzettársakkal való összetartozás mellett a véradást is népszerűsítik.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Szegeden maga is csatlakozott a futókhoz. A röszkei határ lezárt kapujára utalva kifejtette, hogy minden kapu jelképes: valaminek a vége és egyben a kezdete. Hozzátette, hogy ugyan a járványhelyzet nem teszi lehetővé a határ átlépését és a Röszkétől Muzslyáig tartó utolsó szakasz végigfutását, ez nem jelenti azt, hogy a határok elválasztják egymástól a nemzettársakat.

– Köztünk, magyarok között nincsenek határok. Mindannyian határon túliak vagyunk, a határ bármelyik oldalán is éljünk. A nemzeti összetartozás éve számunkra azt kell hogy bizonyítsa, hogy az összefogás mindig is erős volt a nemzetben. Ha vannak olyan célok, amelyekért érdemes egy zászló alá állni, akkor azt meg tudjuk tenni.

A muzslyai fiúkollégium alapítója, Stojan Kalapiš atya kérdésünkre elmondta, hogy az intézmény 18 éves működése során már sok fiút fölneveltek:

– Nemes munkát végeztünk ez alatt az idő alatt, a fiúk és a szülők egyaránt vissza-visszalátogatnak hozzánk. Nagyon fontos nekünk, hogy ott vannak, családi hangulatot teremtünk számukra, ennek mindnyájan örülnek. Amikor egy évvel ezelőtt a szervezők fölkerestek minket, sokat gondolkoztunk azon, milyen támogatás lenne a legjobb számunkra.

Gui Angéla elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy az adományozottak azt kapják, amire valóban szükségük van:

– A fiúk azt mondták, nekik mindegy, csak sporteszköz legyen. A Nemzetközi Teqball Szövetség egy teqballasztalt ajánlott fel számukra, ezenkívül kerékpárokat is kaptak a Külügyminisztériumnak és a Capriolo vállalatnak köszönhetően. Ezeket az adományokat Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul fogja átadni. Amikor majd lefuthatjuk az utolsó százötven kilométert, akkor további sporteszközöket is viszünk a fiúknak.

Brindza Lajos  (Gergely József felvétele)

Brindza Lajos (Gergely József felvétele)

Csallóközi Eszter szerint a határon túli magyarok történelmileg a lehető legjobb helyzetben vannak, a Magyar Kormány elmúlt tíz évben folytatott nemzetpolitikai tevékenységének köszönhetően:

– Ilyen tevékenységek voltak az egyszerűsített honosítási eljárás bevezetése vagy a számtalan határon átnyúló gazdaságfejlesztési és nemzetpolitikai támogatás. A maihoz hasonló események ugyancsak hozzájárulnak a határokon átívelő kapcsolatok további erősödéséhez, annak ellenére, hogy a határok jelenleg csak korlátozottan járhatóak át. Hálával tölt el, hogy egy ilyen eseménynek részese lehetettem a főkonzulátus nevében, hiszen ezzel egy nemes célt, a muzslyai fiúkollégium sporteszközökkel való felszerelését támogatjuk. A Külügyminisztérium tíz biciklit, egy komolyabb hűtőládát és kerékpáros kiegészítőket tett hozzá az adományokhoz.

Az adományokhoz a Capriolo vállalat is hozzájárult tíz biciklivel, Brindza Lajos tulajdonosnak köszönhetően, aki elmondta, fontosnak tartja a jótékonyságban való részvételt:

– Amikor a főkonzul megkeresett, hogy szeretnének kerékpárokat vásárolni a muzslyai fiúkollégium számára, azt mondtam, akármennyit vesznek, ugyanannyit adományozok az intézménynek én is. Egyébként is gyakran veszünk részt jótékonysági eseményeken, különösen, ha azok sporttal, kerékpározással kapcsolatosak.