2024. április 18., csütörtök

Újabb száz hektár kisajátított állami föld

A nagybecskereki mezőőrök mintegy 100 hektár, illegálisan használt állami mezőgazdasági földterületet fedeztek fel Bégafő (Klek) határában. Kukorica terem a parcellákon, és a becslések szerint ennek értéke körülbelül 8 millió dinár lesz – közölte a Beta hírügynökséggel Branislav Lazić, a mezőőrszolgálat koordinátora.

Elmondta: a mezőőrök táblákat helyeztek a kisajátított parcellák mellé, és éjjel-nappal ügyeletet tartanak. A napokban kezdődik a kukoricaszedés, a termés kitűnő.

– A gazdák megelégedéssel vették akcióink hírét, egyedül azt róják fel, hogy nem évekkel ezelőtt kezdtük meg a seftelés megakadályozását. A kisajátított földekről származó termést átadjuk a városnak. Most az az újdonság, hogy kukoricát szállító kamionokat a mezőőrön kívül az árverési bizottság egy tagja és a felvásárló fogja kísérni a hivatalosan kiállított papírokkal – mondta Lazić. Emlékeztetett arra, hogy alig néhány napja 500 hektár, törvénytelenül használt állami földet találtak, a legtöbbet Knićanin (Rezsőháza), valamint Botos és Banatski Despotovac (Ernőháza) határában. Azokon a parcellákon 25–30 millió dinár értékű a termés.