2024. április 19., péntek

Stratégiai felújítás előtt a SPENS

A Vojvodina Sport- és Üzletközpont illetékesei most a fejlesztési tervdokumentáció kidolgozására írtak ki pályázatot, a felújítandó épület makettje már korábban elkészült.

A pályázaton megválasztandó tervezőiroda feladata az lesz, hogy kidolgozzon egy olyan tanulmányt, amelyben meghatározza a SPENS részeinek, szervezeti egységeinek jövőbeni felhasználási módozatait. Ezután pontosítania kell a projektfeladatokat is olyan módon, hogy az a városi önkormányzatnak szolgáljon alapul a létesítmény felújítására, azaz a felújítási terv kidolgozásához. – A projektumnak vázolnia kell Újvidék szükségleteit, figyelembe véve a tartomány és a köztársaság szintjén jelentkező igényeket is, bekalkulálva már meglévő és a felújítást követően kiépülő új helyiségeket, mindezt a következő 35-40 év felhasználhatósági követelményeinek tükrében. A stratégiakidolgozás elsősorban az alaptevékenységekre vonatkozik, mint a sport, a kultúra, a vendéglátás, de olyan új területekre is, amelyeken a város szélesebb körben is ismert: ilyenek az IT-szektor tevékenysége, a modern technológiák implementálása, a fesztiválok megszervezése és hasonló területek. Emellett még számos másik területre is ki kell térnie, olyanokra, amelyeken a jövőben lehet tervezni. Ilyen például a kongresszusi idegenforgalom, hiszen tudjuk, hogy a város még nem rendelkezik erre szolgáló, megfelelő helyiséggel – továbbította a 021-es rádió a sportközpont vezetősége által közzétett pályázati felhívás szövegében foglaltakat.

A SPENS ezen kérései három hónappal a jövőbeni létesítmény makettjének bemutatása után jelentek meg, a makettet a Műszaki Kar szakemberei dolgozták ki. A választási kampány kellős közepén került sor a bemutatására, melynek alkalmával Miloš Vučević polgármester és Rade Doroslovački, a kar dékánja együttműködési megállapodást írt alá. Bejelentették, hogy az egyetem szakértői a várossal karöltve dolgozzák majd ki a tervdokumentációt. – A megfelelő építészeti megoldások és a költségvetés közötti egyensúly megtalálása volt a mérvadó a tervezéskor. Kiemelt helyen van az épület energetikai hatékonysága, azaz, hogy üzemeltetése a lehető legtakarékosabb legyen – említik meg a pályázati követelmények között.

Ismeretes ugyanis, hogy a SPENS a város talán legtöbbet fogyasztó létesítménye, évente mintegy 17 millió kilowattóra energiát nyel el mind fűtésre, mind hűtésre és világításra. A polgármesternek tavaly elhangzott szavai szerint a felújítási projektum megvalósításának költsége nagyjából 4,5 milliárd dinárt tesz majd ki. A felújítás során semmit nem bontanak le az épületből, a kialakítása pedig az ún. zöldvárosok elmélete alapján történik.