2024. április 16., kedd

Ha nincs turizmus, a hús sem fogy annyira

Mélyponton a bárányhús ára – Az idei évet megsínylik a sertéstenyésztők is

 A koronavírus terjedése miatt hozott intézkedések a gazdaság több szegmensére is hatással voltak, illetve az idegenforgalom sínylette/sínyli meg leginkább a helyzetet.

Ez utóbbi több ágazatot is magával vonz, így az állattenyésztésre is rendkívül komoly hatást gyakorol, ami egyértelműen kimutatkozik egyebek mellett a sertéspiaci árakon, illetve a bárányhús iránt megcsappanó, szinte eltűnő keresletben. Miklós József, a pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnöke, a régió sertéspiacában jelentős szerepet vállaló Mikra coop tulajdonosa aggodalmának adott hangot, hogy a nyári pangás után még mindig nem indult be az évnek erre a szakaszára jellemző piaci lendület.

– A hízó kilogrammonkénti ára felvásárlótól függően 180 dinár körül alakul. Annak a malacnak az ára, ami kapott védőoltást csaknem 220–250 dinár, áfa nélkül. A beoltatlan malacokért viszont 180-190 dinárnál nemigen kaphat többet a gazda. Annak ellenére, hogy évek óta ismertetjük a tenyésztőkkel a helyes, anyagilag nyereséges sertéstartás feltételeit, hogy csupán megfelelő takarmányozással, megfelelő tartási körülményekkel fizetődik ki a malacnevelés, illetve a jó genetikával rendelkező állatot keresik a felvásárlók, ma is vannak, akik nem tartják be a feltételeket. Többek között azért, mert a szakszerű tenyésztés rengeteg szabály betartásával jár, és még adminisztrációs, valamint szervezési kötelezettséget is magával von. Persze olyan is van, hogy valakinek egyszerűen nincs meg az alapfeltétele, de sok esetben az akarat is hiányzik. – hangsúlyozta Miklós, aki hozzátette azt is, hogy a piaci kereslet – mint azt már korábban is megszokhattuk – nem kedvez a kisteremlőknek.

– A Mikrával együttműködő malactenyésztők továbbra is azoknak a szerémségi hizlaldáknak adják tovább a jószágot, akiknek az elmúlt években is. A felvásárlók a stabilabb, kiszámíthatóbb piacot ígérő, nagyobb tenyésztőket részesítik előnyben, tehát a minimum 100 és ennél és több kocát nevelő gazdaságokat, ahol folyamatos a malacutánpótlás. Számukra akár 250 dinárt is megadnak az állat élősúlyáért. A koronavírus miatt keletkezett helyzet tavasszal csak kisebb mértékben éreztette hatását a piacon. Áprilisban, májusban volt olyan felvásárló, aki megadta a 260 dinárt is a malacért, sajnos az ár azóta csak csökken. Természetesen a malac ára kihat a hízó eladási árára is – tudtuk meg az elnöktől.

– Sajnos a piaci árakba, a kereslet mértékébe az is beleszólhat, hogy bizonyos források szerint ismét behoztak az országba nagyobb mennyiségű sertéshúst, amihez 120 dináros áron jutottak hozzá a nagyobb szerémségi vágóhidak. Ezúttal az idegenforgalom pangása miatt a nyári idényre, a horvátországi tengerpartra szánt sertéshús landolt az országban – nyilatkozta Miklós József, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy mi a helyzet a juhtenyésztés terén.

– Jelenleg szó szerint siralmas a helyzet. A vendéglők, a bérsütödék nem működhettek, vagy csak korlátozott feltételek betartásával. Az eddigi évek gyakorlata alapján a bárány ára egy szinten kellene hogy legyen a malacéval, ezzel szemben az áfával együtt 200 dinárért lehet értékesíteni – már, ha lehet. A felnőtt juh ára élősúlyban 120 dinár. Csupán néhányat tudtunk házi vágásra eladni, az elmúlt hetekben nagyb mennyiségben egyáltalán nincs rá kereslet. Az évekkel ezelőtt ígért, hatalmas kapacitású közel-keleti, izraeli piacból nem lett semmi. A gyapjúra három éve nincs vevő – nyilatkozta Miklós.

Az iránt is érdeklődtünk, hogy mi a helyzet a sertés- és juhkiállítással, amit hagyományosan augusztus utolsó hétvégéjén rendeztek meg az elmúlt években Pacséron, a lóversenypálya melletti tisztáson.

– Ez egy hektár nyílt terepen zajló rendezvény, amikor is a szórakoztató tartalmak mellett találkoznak az ágazatok helybeli és környékbeli tenyésztői, valamint a szakemberek. Igyekeznek egyeztetni, megtárgyalni az aktuális problémákat, majd közösen megoldást találni rájuk. Jelenleg folynak az egyeztetések az illetékes szervekkel, hogy milyen biztonsági előírások betartásával tudnánk lebonyolítani a közeljövőben a rendezvényt, hogy ne szakítsuk meg az immár 13. éve töretlen hagyományt – tudtuk meg a pacséri Mezőgazdasági Termelők Egyesületének elnökétől.