Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének előterjesztésére a város napján Pálfi Gyula vehette át Szabadka díszpolgári címét. A törökkanizsai születésű villamosmérnök, vállalkozó évtizedek óta dolgozik a város közvilágításának modernizálásán, mindeközben hű maradt a hagyományokhoz is, az általa tervezett kandeláberek, kerékpártartók, padok maradéktalanul beleilleszkednek a szecessziós Szabadka városképébe.
Mikor határozta el, hogy villamosmérnök lesz, és mióta dolgozik Szabadka közvilágításán?
Pálfi Gyula villamosmérnök, vállalkozó (Fotó: Gergely Árpád)
– A szabadkai műszaki középiskolába iratkoztam be, tehát már tizennégy éves koromban elhatároztam, hogy villamosmérnök leszek. A tanulmányaim befejezése után néhány évig az Integral építővállalatban dolgoztam, majd 1983-ban átkerültem a közművesítési közvállalatba. Azzal a céllal kerültem át a vállalatba, hogy ott megalakítsam a közvilágítási csoportot. A hatáskörünkbe tartoztak az öntött kandeláberek, oszlopok, padok és ehhez hasonló tárgyak. A kandeláberekből sok fajta volt a közterületeken, már mindenki öntött mindenfélét. Mi régi dokumentációk, századfordulós fényképek alapján kiderítettük, hogy a szabadkai oszlopokat 1892-ben Budapesten egy úgynevezett Schlick-féle öntödében öntötték. Ezekre az oszlopokra kerültek a gázlámpák. Szabadkán akkor már csak kettő ilyen régi oszlopot találtunk. Az egyik törött volt, a másik úgy-ahogy elfogadható állapotban. Elmentünk egy jó ismerősünkhöz, Kalmár Laci bácsihoz, a legjobb szabadkai modellasztaloshoz, és megkérdeztük, tudna-e ezek alapján mintákat csinálni, amelyekkel aztán elmehetünk az öntödébe. Laci bácsi megkérdezte, mi a célunk ezzel. Mi azt válaszoltuk, hogy Szabadka szecessziós arculatát szeretnénk ezzel visszahozni. Erre Laci bácsi azt mondta, ha ez a helyzet, akkor a munkát ingyen elvégzi. Az elkészült mintákkal elmentünk az adai öntödébe, és szépen lassan kicseréltük az oszlopokat, aztán a padoldalakat, kerékpártartókat, amellett, hogy mi a közvilágítással foglalkoztunk.
Ha Szabadkán szecesszióról beszélünk, akkor először épületek jutnak eszünkbe, mint például a Városháza vagy a Raichle-palota. A kandelábereknek is megvan a szecessziós jellege?
– Ahogy az épületeknek megvan a szecessziós jellege, úgy mindannak, ami a városközpontban volt található – padoldalak, fa körüli védőtestek, kerékpártartók, szemeteskosarak – ugyanígy megvolt ez a jellege. Például az oszlopokon a díszek is erről tanúskodnak, vagy ha bemegyünk egy régebbi épületbe, a lépcsőházak Zsolnay kerámiával vannak díszítve. Szabadka éppen erről volt ismert. Mindezt meg kéne óvni. Az utóbbi néhány évben mondhatjuk, hogy a város elkezdett ezzel foglalkozni. A szélesebb értelemben vett városközpontban lassan felújítják a homlokzatokat, itt-ott a kapukat is rendbe hozzák. A szecessziót Szabadkának meg kéne őriznie, mert ez a város védjegye, öröksége.
Amellett, hogy ön villamosmérnök, aki sokat tett Szabadka szecessziós jellegének megőrzésért, egy sikeres vállalkozást is működtet.
– Immár harminc éve, 1990-ben alapítottam a Rasveta vállalatot, amely a városi világítással foglalkozik, azzal, hogy melléktevékenységként a köztéri bútorok továbbra is a hatáskörünkben maradtak. Huszonkét-három állandó munkásom van, azzal, hogy amikor több a munkánk, akkor idénymunkásokat is felveszünk. Harminchét éve űzöm ezt a szakmát. Jövőre megyek nyugdíjba. A fiatalabb fiam befejezte az egyetemet, lerakta a mestervizsgát és az idén kezdett el nálam dolgozni. Úgy látom, őt is érdekli ez a munka. Remélem, átveszi a családi vállalkozást.
Meglepte, hogy előterjesztették a díszpolgári címre?
– Az előterjesztés valóban meglepett, mert vállalkozó ritkán szokott kapni ilyen magas rangú kitüntetést. Nem is emlékszem rá, hogy valaki kapott volna. Hasonló a helyzet, mint Kabók Erika Pro Urbe díjával. Arra sem emlékszem, hogy újságíró kapott volna ilyen magas elismerést. Úgy látszik, ez az év erről szólt. Meglepődtünk, de nagyon jólesett, hogy valaki ránk is gondol, és elismeri azt a sok éves munkánkat, amit szabadkai polgárként végzünk.
