2024. március 29., péntek
SZEGED, MÓRA FERENC MÚZEUM

A járvánnyal kapcsolatos történetek gyűjtése

A Móra Ferenc Múzeum a tavaszi karantén időszakában indította el új kezdeményezését, a koronavírus-történetek gyűjtését, melyekről elkészült az első gyorsjelentés – tájékoztatta az intézmény sajtóreferense szerdán az MTI-t.

Hegedűs Anita felidézte, a múzeum áprilisban kezdett bele új kezdeményezésbe: egyéni koronavírus-történeteket vártak hétköznapi emberektől, hogy aztán ezeket a fontos korlenyomatokat megőrizhessék a jövő kutatói, érdeklődői számára.

Főleg szegediek jelentkeztek, de akadt olyan aradi résztvevő is, aki egyébként Norvégiában él. A legfiatalabb interjúalany 25, a legidősebb 66 éves volt.

A projekt felelőse, Szolnoki Zoltán történész tizenhárom online elkészült interjú alapján összeállított gyorsjelentésében különböző trendekre hívja fel a figyelmet. Az alanyok számára a legnehezebb a karantén első két hete volt, de mindenki számára komoly változásokat hozott a vírushelyzet: a bevásárlás megszervezése például a legtöbb esetben az egyik legfontosabb szemponttá vált. Egy hétköznapi eseményből – kis túlzással – stratégiai fontosságú „küldetés” lett – emelte ki Szolnoki Zoltán.

Általános nehézséget jelentett az új napi rutin kidolgozása, de többen vettek részt közösségi munkában – főként maszkvarrásban –, illetve általános karantén-tevékenységgé vált a sütés-főzés is. Olyanok is fakanalat ragadtak, akik egyébként nem szoktak a konyhában tüsténkedni. A lehetőségekhez mérten nagyobb teret kapott a szabadban, néptelenebb környékeken történő sportolás is, főként a kerékpározás és a séta.

Az interjúk során az is bebizonyosodott, hogy a családi mindennapokat is komolyan át kellett alakítani. Egy nagymama például csak fotókon keresztül ismerhette meg újszülött unokáját, de volt olyan interjúalany is, akinek az egyik közeli hozzátartozója hunyt el és csupán a legszűkebb körben nyílt lehetősége gyászolni őt – magyarázza a kutató.

A Móra-múzeum megkezdte tehát ezeknek az interjúknak a feldolgozását, melyek a jövőben kutathatóvá válnak majd. Emellett folyamatosan várják az újabb jelentkezőket – a http://moramuzeum.hu/koronatortenetek honlapon –, akik szívesen beszélnének a vírushelyzet miatt átalakult mindennapjaikról.