2024. április 19., péntek

Csak egy kislány van a világon

Bemutató volt a kupuszinai Petőfi Sándor ME színpadán

A bácskertesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoportja ebben az évben operett-előadással örvendezteti meg a közönségét. Szeptember 6-án, a járványügyi biztonsági előírások betartásával tartottak bemutatót a bácskertesi művelődési egyesület színpadán. Az Ábrahám Pál–Harmath Imre–Földes Imre alkotta szerzőhármas Viktória című operettje elsöprő sikert aratott a közönség körében. A koronavírus-járványhelyzet következtében kialakult hosszú elzártság, műsorszünet egyaránt próbára tette a társulatot és a rendszeres programokhoz szokott nézőket is.

(L. Móger Tímea felvétele)

(L. Móger Tímea felvétele)

Az előadás elkészülésének folyamatáról a rendező, Molnár József nyilatkozott.
– A darab kiválasztásánál természetesen döntő dolog volt, hogy Ábrahám Pál helyi, apatini zeneszerző, szerettük volna bemutatni az ő munkásságát, visszajátszani azokat a világhírű, népszerű dallamokat, amelyekről sokan nem is tudják, hogy tőle származnak. Számomra is sokat jelent ez az operett, négy- vagy ötéves lehettem, amikor láttam a Viktóriát a szabadkaiak profi társulatának előadásában Apatinban. Nagyon megérintett az élmény, olyannyira, hogy amióta rendezek, eszemben járt, terveim között szerepelt. A megvalósítás váratott magára, azért, mert benne hét szereplőnek kell hogy legyen énekhangja, s ezt mindig nagyon nehéz volt összehozni. Most azonban nagy örömünkre sikerült. Mindebben hatalmas szerepe van a zenei rendezőnek, mgr. Dienes Lászlónak, aki, ahogy mindig, úgy ezúttal is magasra tette a mércét, s kihozta a maximumot a zenei, az énekesi részekből. Briliáns módon csendülnek fel az ismert dallamok, a Honvéd banda szól a Stefánián vagy a Csak egy kislány van a világon… Ugyancsak dicséret illeti a koreográfust, Demeter Tót Zsaklinát, aki a mozgásos-táncos részekért felelt a tőle megszokott alapossággal. A társulat minden tagja kitett magáért, szívvel-lélekkel próbáltak, tél óta kisebb-nagyobb megszakításokkal, ahogy azt a járványhelyzet engedte. Van egy erős törzsgárdánk a társulatban, és ahhoz rendszeresen csatlakoznak újabb tehetséges fiatalok. Nagyon fontos, hogy meglegyen a folytonosság, az utánpótlás – hallottuk Molnár Józseftől.

A bemutatót megtekintette és az előadást értékelte a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának zsűrije is. Összességében nagyon pozitív véleménnyel voltak a bácskertesiek játékáról. Elhangzott néhány jó tanács, építő jellegű javaslat is az operett kivitelezését illetően.

A majdani előadásokkal és a tájolással kapcsolatban a rendező elmondta, remélik, hogy a szerző városában, Apatinban is bemutatkozhatnak a közeljövőben. A következő előadásra szeptember 12-én 19 órai kezdettel kerül sor, szintén Bácskertesen, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Erre az előadásra Novics Máriánál, a 062/185 0179-es telefonszámon igényelhetők jegyek.