2024. március 29., péntek

Forgalomba került a koronavírus elleni orosz vakcina

Az oltóanyag bejegyzését októberre, tömeggyártásának beindítását pedig novemberre tervezik

Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele - közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra.

A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett oltóanyag az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) laboratóriumaiban sikeresen átesett a megfelelő minőségellenőrzésen. A minisztérium azt ígérte, hogy a vakcina hamarosan Oroszország más régióiba is el fog jutni. Mihail Murasko egészségügyi miniszter hétfőn kiadott közleménye szerint az oltóanyag klinikai tesztelésének harmadik szakasza ezen a héten kezdődik meg a moszkvai poliklinikákon, 40 ezer önkéntes bevonásával. Az orosz főváros hétfőn arról adott ki tájékoztatást, hogy a kísérletben való részvételre mintegy 25 ezren jelentkeztek.

Oroszországban az igazolt COVID-19-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 5099-cel 1 035 789-re emelkedett a kedden közölt hivatalos adatok szerint. A terjedés üteme 0,5 százalékos, az új esetek 23,2 százaléka tünetmentes. Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott új koronavírus-fertőzések számát tekintve az Egyesült Államok (6 301 321), India (4 280 422) és Brazília (4 147 974) után. 

A koronavírus elleni orosz oltóanyag forgalomba hozatalát korábban jövő hétre ígérték, a legkorábbi dátum szeptember 15. volt, most mégis megjelent.  A nemzetközi tudóstársadalom által hiányolt úgynevezett harmadik fázis szokatlan módon csak ezután következik. Ekkor próbálják ki tömegesen a vakcinát, ebben a tízezreket érintő tesztben derülhet ki igazán, van-e mellékhatása a szernek. 

Az oltóanyag bejegyzését októberre, tömeggyártásának beindítását pedig novemberre tervezik.