2024. április 19., péntek

A hazai turisták mint megmentők

A hazai üdülés iránti megnövekedett érdeklődés csökkentette a turisztikai ágazat veszteségeit, és az itthon nyaralók gyakorlatilag „megmentették az idényt” – mondják Szerbia Idegenforgalmi

Marija Labović igazgató a Tanjugnak azt nyilatkozta: júniusban 17 százalékos volt a visszaesés, júliusban pedig a hazai turisták vendégéjszakáinak száma mindössze 3,2 százalékkal volt kisebb, mint tavaly ebben a hónapban.

Ismét megerősödött a hazai utazások iránti bizalom. Júliusban a legtöbben a gyógyfürdők és a hegyvidékek iránt érdeklődtek, a legnépszerűbb célpontok közé tartozott Vrnjačka Banja, Sokobanja, Zlatibor, Tara, Kopaonik, Divčibare és Stara planina (Balkán-hegység). Sokan éltek a falusi turizmus kínálta lehetőségekkel is, többen, mint tavaly.

Országos szinten az idén júliusban 52 százalékkal kevesebb volt a turista, mint 2019 júliusában, ez pedig elsősorban a külföldi vendégek elmaradásával magyarázható. A visszaesés más európai országokhoz képest valamivel kisebb, hiszen az ókontinensen vannak olyan országok is, amelyekben 70 százalékos csökkentést jegyeztek. A bizonytalan járványhelyzet, az állandóan változó utazási feltételek miatt továbbra is nagyon kevés a külföldi turista.

Augusztusra vonatkozóan még nincsenek hivatalos összegzések, de a terepről beérkező adatok arra utalnak, hogy a múlt hónapban még több hazai turista látogatta meg a szerbiai üdülőhelyeket, mint júliusban.

Vrnjačka Banja turisztikai szervezetében elmondták, hogy júliusban rekordot értek el, 16 százalékkal többen keresték fel a gyógyfürdőt, mint tavaly ilyenkor, összesen 150 000 vendégéjszakát jegyeztek. A legtöbb turista Belgrádból és Vajdaság településeiről érkezett. A sokobanjai idegenforgalmi illetékesek is elégedetten számoltak be arról, hogy a nyári hónapokban mintegy 20 százalékkal többen jártak az üdülőhelyen, mint tavaly a legmelegebb évszakban. Az egész országban Sokobanja az a hely, ahol átlagban a legtovább maradnak a vendégek, 6 napot (öt éjszakát) töltenek ott, egyre több közöttük a városokból érkező idős ember és kisgyermekes család.