Kedves atya!
A munkahelyemen van egy 34 éves férfi, aki fél éve rákbetegéggel küzd. A kezelés nem igazán segít rajta. Hol jobb, hol gyengébb az állapota. A kollégák tudják rólam, hogy hívő vagyok, misére is járok, s számonkérően nekem szegezték a kérdést: ha van Isten, miért engedi ezt, miért történik ez egy fiatallal? Nem tudtam nekik mit mondani. Azóta is ezen gondolkodom. Vajon Isten miként tekint ezekre a betegségekre?
Érdekel a véleménye. Üdvözlettel, Ibolya
Tisztelt Ibolya!
Isten azért engedi meg akár egy 34 éves fiatal férfinak, akár bárki másnak a halálos betegséget, mert megengedte, hogy akár ez az illető, akár az összes többi ember elforduljon Tőle. Ha kényszerítené a Vele való kapcsolatra, akkor nem betegedne meg, és nem halna meg. Isten ugyanis az élet Gyökere, és a hajtás, amely összenőve marad a gyökérrel, nem fonnyad el és nem szárad el, vagyis nem betegszik meg és nem hal meg. De ha a hajtás levágja magát a gyökérről, akkor menthetetlenül elpusztul.
Isten nem kényszeríti rá magát az emberre. Megadta az embernek a választás lehetőségét, hogy szabadon döntsön Őmellette vagy Őellene. Minden emberben lejátszódik az a választás, amelyet a Biblia Teremtés könyvének 2. és 3. fejezete leír. Isten megteremti az embert, a Paradicsom-kertbe helyezi, és választás elé állítja: „A kert minden fájáról (vagyis az én törvényeim fájáról) ehetsz (és akkor egészségesen és tartósan fogsz élni), de a jó és rossz tudás fájáról (az öntörvényűség fájáról) ne egyél, mert akkor a halálnak halálával (vagyis gyötrelmek és kínok közepette) meg kell halnod” (Ter 2, 16–17). Az ember azt választja, hogy hátat fordít Istennek, és „elrejtőzik Előle a kert fái közé” (3, 8), és ezzel megválasztja magának azt a törvényszerűséget, hogy megbetegedjen, meghaljon, így „visszatérjen a földbe, amelyből vétetett, és porrá váljon.” (3, 19–20) Tehát azzal, hogy az ember az Isten-nélküliséget választja, a Gyökértől való levágás mellett dönt, pontosan azzal megválasztja magának a halálos betegséget és testének szétporladását. Isten ezt megengedi neki, mert nem akarja rákényszeríteni a Vele való élő kapcsolatot, nem akarja rákényszeríteni a Vele, a Gyökérrel való összenövést.
Isten minden embernek megengedi a megbetegedést és a meghalást, de ezt nem nézi szenvtelenül és közömbösen, hanem összeszorult szívvel és remegő bensővel. Az az égő vágya, hogy megmentse az embert, arra indítja, hogy elküldje Fiát az Istentől elszökött, „a kert fái közé elrejtőzött emberhez, aki arca verejtékével eszi kenyerét, és akinek el kell porladnia földben.” A Megmentő Jézus Krisztus kereszthalálával beleoltja magát minden halálos beteg, haldokló emberbe, hogy onnét visszavigye, belenövessze őt az isteni Gyökérbe és elindítsa az isteni Életben való kifejlődést. Ha például ez a rákbeteg 34 éves fiatalember megtér Jézushoz, és engedi, hogy éljen benne a betegségének keresztjére ráfeszített Isten, és hogy ő is éljen ebben az őbenne meghalásra ítélt Istenben, akkor őbenne csírába szökken és növekedésnek indul az isteni élet, amely többé nem fonnyad el és nem szárad ki. Amikor elérkezik földi életének utolsó napja, akkor ő a testi halálból átmegy az örök isteni életbe. De ha az ilyen beteg nem tér meg Jézushoz, és ezzel levágja magát a beléje oltott isteni Gyökérről, akkor elfonnyad, elszárad, átkozottá válik.
Annak idején Jeruzsálemben két latort keresztre feszítettek a Golgota hegyén. Jézus, abban az égő vágyában, hogy megmentse őket, hagyta, hogy őt is fölfeszítsék oda közéjük, hogy így benne lehessen ennek a két halálra ítéltnek a haldoklásában. Az egyik megtért Jézushoz, és megkérte, hogy fogadja be az Ő isteni Életébe. Erre ez volt a válasz: „Ma velem leszel a Paradicsomban!” A másik nem csak hogy nem tért meg Hozzá, hanem még káromolta is. Neki az lett a vége, hogy még aznap sírgödörbe dobták és ott elszáradt, elporladt.
Azzal, hogy Isten megengedi a halálos megbetegedéseket és a meghalást, lehetővé válik számára az isteni igazságszolgáltatás: a jókat a mennyországba vinni, a rosszakat a pokolba taszítani. Az igazságos embereknek azt mondja: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készült országot!” A gazembereknek pedig ezt: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre!”
Az ember igazságtalanak tartja a gyógyíthatatlan betegséget és a halált, és ezért hibáztatja meg szidja érte Istent. Isten igazságosnak tartja ugyanezt, mert éppen ez által viheti az isteni örök és boldog életbe a jótevőket, és pontosan ez által szabadíthatja meg a földet a gonosztevőktől. Ez utóbbit olyan értelemben mondjuk, ahogy erről ő maga a Lukács-evangéliumban beszél: „Egy embernek volt egy fügefa a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Ezért így szólt az intézőjéhez: Íme, három esztendeje, hogy ide járok, gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja hiába a földet?” (13, 6–7) És éppen ezen a helyen mondja ki Jézus: „Ha meg nem tértek, ugyanígy mindnyájan elvesztek!” (13, 5).
Ha azonban megtérünk hozzá, nem veszünk el, még akkor sem, ha – mint egy olasz fiatal lánynak, név szerint Chiara Badanonak Sasselo városban 1989-ben 17 éves korában – jön a gyorsan romboló csontrák. Azon a napon, amikor az orvosok közölték vele, hogy a legrosszabb fajta csontrákja van, amely rövid idő alatt végezni fog vele, ő az ágyra vetette magát és 25 percig vívódott, majd a végén megnyugodva kimondta: „Ha Te, Jézus ezt megengeded, akkor én elfogadom, és engedem, hogy ez által a betegség által elvigyél engem az Égbe a Veled való örökös menyegzőre!” Attól kezdve az 1990. október 7-én éjszaka bekövetkező haláláig – a betegség minden gyötrelmes kínja ellenére – az öröm fénye (olaszul: luce) ragyogott az arcáról, ezért a Fény-Luce elnevezést hozzáadták családi nevéhez: Chiara Luce Badano. És ilyen néven avatta boldoggá-szentté XVI. Benedek pápa 2010. szeptember 25-én. Isten megengedte neki 19 éves korában a halálos csontrákot, hogy éppen ez által örök életet adhasson neki.
Nagyon kívánom, tisztelt Ibolya, hogy az Ön munkahelyén lévő 34 éves rákos fiatalember is megkapja a boldog, örök, isteni életet.
László atya
Kedves Olvasóink, Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő e-mail-címre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs, illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
