2024. március 28., csütörtök

A magyarkanizsai lányok eddigi legjobb játéka

A TSC Magyarkanizsa feljött a táblázat harmadik helyére – A Tisza otthon kapott ki – Az adaiak bravúros győzelme

NŐI SZUPERLIGA

Magyarkanizsa: TSC–Vojvodina 4:0 (2:0)

Magyarkanizsai pálya, vezette: Međedović (Újvidék). Góllövők: Kecman a 30. és az 55., Knežević a 44. és a 89. percben.

TSC: Đapić, Balázs, Drobnjak, Jelaca, Bradić, Körmöczi (Totajev), Jankov, Szilusi (Kovács), Kecman (Sóti), Trbojević (Ivošević), Knežević.

Vojvodina: Đukić, Magovčević, Gajdobranski, Denda, Maliar, Milošević, Petrović (Savić), Vuksanović A., Beronja (Krivokapić), Milanović, Trivić (Vuksanović N.).

Az újonc magyarkanizsai együttes a Vojvodina elleni találkozón az idény eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő. A fölényes győzelemnek köszönhetően Körmöcziék feljöttek a táblázaton a harmadik helyre. A hazai csapat már a 13. percben megszerezhette volna vezetést, ám Knežević bal oldali beadása után Kecman a kapu torkában nem találta el a labdát. A 30. percben viszont már jobban kijött a lépés a nagybecskereki támadónak, 16 méterről ugyanis a jobb felső sarokba bombázott. Hat perc múlva Kecman hozta helyzetbe Jankovot, aki azonban öt méterről nem találta el a kaput. A félidő utolsó előtti percében egy gyors ellentámadás végén Knežević szépen a bal alsó sarokba csavart, így a kék mezesek megnyugtató előnnyel vonulhattak pihenőre. A második játékrész elején ismét Kecman lépett színre, a nyurga középcsatár előbb még elrontott egy ígéretes helyzetet, majd közelről megszerezte a Tisza-partiak harmadik találatát, amivel gyakorlatilag el is döntötte a találkozót. A 60. percben Kecman mesterhármast érhetett volna el, ám öt méterről az üres kapu fölé emelt. Az egész mérkőzésen remekül védekező magyarkanizsai csapat a 89. percben negyedszer is bevette az újvidékiek kapuját, Kovács labdaszerzése után Knežević elé került a labda, a korábbi U19-es válogatott pedig a kimozduló kapus mellett a kapu közepébe juttatta a játékszert, és egyúttal beállította a végeredményt. A mérkőzést egy kisebb ünnepség előzte meg, a kezdés előtt ugyanis Balázs Bettina, a TSC csapatkapitánya a 100. bajnokijáért ajándékcsomagot vehetett át a hazai klub elnökétől.

Az 5. forduló: Mašinac–Sloga 0:0, Spartacus–Radnički 6:0, Zemun–Požarevac 4:2, Crvena zvezda–Kolubara 7:0, TSC–Vojvodina 4:0.

1. Spartacus

5

5

0

0

32:1

15

2. Mašinac

5

3

1

1

9:6

10

3. TSC

5

3

1

1

10:11

10

4. Sloga

5

2

3

0

9:3

9

5. Crvena zvezda

5

2

2

1

15:8

8

6. Zemun

5

2

1

2

8:9

7

7. Vojvodina

5

2

0

3

8:11

6

8. Požarevac

5

1

0

4

9:16

3

9. Kolubara

5

1

0

4

2:25

3

10. Radnički

5

0

0

5

5:17

0

A következő forduló (szeptember 11-én): Sloga–Vojvodina, Kolubara–TSC, Požarevac–Crvena zvezda, Radnički–Zemun, Mašinac–Spartacus.

I. LIGA

A 4. forduló: Dinamo–Trayal 3:1, Jagodina–Loznica 0:0, Železničar–Zemun 2:0, Dubočica–Borac 1:1, Sloga–Žarkovo 1:0, Radnički (M)–Radnički 1923 0:1, Grafičar–Kabel 1:2, IMT–Radnički (P) 2:0. A Budućnost–Kolubara találkozót ma játsszák.

1. Kabel

4

4

0

0

8:2

12

2. Radnički 1923

4

3

1

0

10:3

10

3. Jagodina

4

2

2

0

3:1

8

4. Grafičar

4

2

1

1

8:4

7

5. IMT

4

2

1

1

7:4

7

6. Budućnost

3

2

1

0

3:1

7

7. Kolubara

3

2

0

1

8:7

6

8. Loznica

4

1

2

1

4:3

5

9. Žarkovo

4

1

2

1

3:3

5

10. Železničar

4

1

1

2

6:7

4

11. Borac

4

1

1

2

5:6

4

12. Radnički (P)

4

1

1

2

3:7

4

13. Sloga

4

1

1

2

2:7

4

14. Radnički (M)

4

1

0

3

3:4

3

15. Zemun

4

1

0

3

3:5

3

16. Trayal

4

1

0

3

4:8

3

17. Dinamo

4

1

0

3

5:10

3

18. Dubočica

4

0

2

2

4:7

2

A következő forduló (szeptember 12-én): Radnički (P)–Dinamo, Kabel–IMT, Radnički 1923–Grafičar, Žarkovo–Radnički (M), Zemun–Dubočica, Loznica–Železničar, Kolubara–Jagodina, Trayal–Budućnost, Borac–Sloga.

I. VAJDASÁGI LIGA

Magyarkanizsa: Tisza–Kozara 1:2 (0:1)

Potisje-stadion, vezette: Meničanin (Ruma). Góllövők: Zolnajić a 76., illetve Erdeljan a 36. és Ćirić a 63. percben.

Tisza: Tasić, Zolnajić, Kiss, Ćovin, Rényi (Šicar), Tomošić, Đorović (Borsos), N. Ivanović, Kukolj (A. Ivanović), Orčić (Crkvenjakov), Matijašević.

Kozara: M. Đaković, L. Lisica, Mastilo, T. Bjelanović, Bunić (Petrović), N. Đaković, Ćirić (D. Bjelanović), Nešić (Runjević), Erdeljan (M. Lisica), Vokić, Čudanov.

Az első fél órában az adorjáni labdarúgók néhányszor veszélyeztették a szenthuberti vendégek kapuját, ám Đaković remek védésekkel meggátolta a Tisza-partiakat a gólszerzésben. A vendégek az első félidőben főleg ellentámadásokból veszélyeztettek. A 36. percben Erdeljan egy szögletet követően fejjel megszerezte a vendégek számára a vezetést. A 63. percben egy jobb oldali támadást követően Ćirić megduplázta csapata előnyét. A 76. percben Zolnajić találta fel magát legjobban egy kapu előtti kavarodásban, és szépíteni tudott. Négy perccel később lehetőség adódott előtte az egyenlítésre is, de a vendégkapus hárítani tudta lövését. A 87. percben Ćovin 25 méterről csak a kapufát találta el, így a vendégek megőrizték az előnyüket.

Az 5. forduló: Hajduk–1. Maj 2:1, Dunav–Bácska 1901 1:2, Sloga–Vršac 0:0, Sloboda–Omladinac 0:3, Borac–Stari Grad 1:0, Dinamo–Vojvodina 2:0, Tisza–Kozara 1:2, Mladost–Radnički 1912 1:0, Feniks–Jedinstvo 1:0, Radnički (N)–Becse 4:0.

1. Dinamo

5

4

0

1

11:4

12

2. Omladinac

5

3

2

0

10:3

11

3. Mladost

5

3

1

1

8:3

10

4. Hajduk

5

3

1

1

8:6

10

5. Bácska 1901

5

3

1

1

6:4

10

6. Stari Grad

5

3

0

2

7:2

9

7. Jedinstvo

5

3

0

2

8:5

9

8. Borac

5

3

0

2

6:5

9

9. 1. Maj

5

2

2

1

5:3

8

10. Radnički 1912

5

2

1

2

6:7

7

11. Feniks

5

2

1

2

3:5

7

12. Tisza

5

1

2

2

9:9

5

13. Vršac

5

1

2

2

3:3

5

14. Radnički (N)

5

1

2

2

7:8

5

15. Kozara

5

1

2

2

6:9

5

16. Sloboda

5

1

2

2

4:7

5

17. Becse

5

1

1

3

4:11

4

18. Dunav

5

1

0

4

5:9

3

19. Sloga

5

0

3

2

1:7

3

20. Vojvodina

5

0

1

4

1:8

1

A következő forduló (szeptember 12-én és 13-án): 1. Maj–Becse, Jedinstvo–Radnički (N), Radnički 1912–Feniks, Kozara–Mladost, Vojvodina–Tisza, Stari Grad–Dinamo, Omladinac–Borac, Vršac–Sloboda, Bácska 1901–Sloga, Hajduk–Dunav.

VAJDASÁGI LIGA – ÉSZAK

Az 5. forduló: Radnički (Z)–Obilić 5:2, ČSK–Srbobran 2:0, Tavankut–Vojvodina (B) 0:1, Mladost (A)–Crvenka 3:0, Tekstilac–Vrbas 5:0, Mladost (P)–Vojvodina (T) 7:0, Krila Krajine–Bajsa 1:3, Mladost (T)–Hercegovac 2:1, Njegoš–Bácska (P) 2:2.

1. Vojvodina (B)

5

5

0

0

12:2

15

2. Mladost (A)

5

4

1

0

10:1

13

3. ČSK

5

4

0

1

10:4

12

4. Mladost (T)

5

4

0

1

9:5

12

5. Mladost (P)

5

3

1

1

17:4

10

6. Radnički (Z)

5

3

0

2

11:9

9

7. Bajsa

4

2

2

0

6:2

8

8. Tavankut

5

2

2

1

4:2

8

9. Bácska (P)

5

2

1

2

9:10

7

10. Krila Krajine

5

2

0

3

8:10

6

11. Tekstilac

4

1

2

1

7:5

5

12. Crvenka

5

1

2

2

6:9

5

13. Srbobran

5

1

1

3

9:10

4

14. Njegoš

5

1

1

3

7:14

4

15. Obilić

5

1

0

4

7:16

3

16. Hercegovac

5

0

2

3

3:8

2

17. Vojvodina (T)

5

0

1

4

2:15

1

18. Vrbas

5

0

0

5

2:13

0

A következő forduló (szeptember 12-én és 13-án): Obilić–Bácska (P), Hercegovac–Njegoš, Bajsa–Mladost (T), Vojvodina (T)–Krila Krajine, Vrbas–Mladost (P), Crvenka–Tekstilac, Vojvodina (B)–Mladost (A), Srbobran–Tavankut, Radnički (Z)–ČSK.

SZABADKAI LIGA

Ada: AFK–Đurđin (Györgyén) 2:1 (1:0)

Rekreációs központ, vezette: Trbojević (Szabadka), Góllövők: Budai a 9. és Morović a 91., illetve Matković az 53. percben (11-esből).

AFK: Batančev, Kiss, Pintér, Kurtešanin (Vujić), Laták A. (Segedinski, Bikicki), Morović, Budai, Baštovanov, Milanov, Popov, Péter.

Đurđin: D. Sarić, Hrvatski, Pejić (Mojić), Majlat, Somogyi (Bilbija), A. Sarić, Matković, Panić (Vuković), N. Stantić, Vidaković (Kujundžić), Mihailović (T. Stantić).

Óriási haditettet hajtott végre az adai csapat, hiszen kilenc játékossal is kicsikarta a győzelmet. A vendéglátó már a 9. percben megszerezte a vezetést Budai és Morović összjátéka után, az adaiak középpályása egyedül törhetett az ellenfél tizenhatosába, és D. Sarić felett a kapuba bombázott. Ezután Morović remek bal oldali lövését védte a vendégek kapusa. A 34. percben Baštovanov beadása után Popovon pattant meg a labda a jobb felső sarok irányába, és a felső kapufáról vágódott a mezőnybe. Nyolc perccel később ismét Morović próbálkozott, lövése a kapufáról a vendégek kapusának hátára, onnan pedig kifelé pattant. Az 51. percben az N. Stantić buktatása után a megítélt tizenegyest Matković gólra váltotta, és kiegyenlített. Ezután Laták Adrián lesérült, Kiss megkapta a második sárga lapját a 65. percben, majd nem sokkal később Baštovanov kapott egyből piros lapot. Ekkor úgy látszott, hogy az adai pontszerzésből nem lesz semmi. A vendégek azonban nem tudták kihasználni emberfölényüket, Batančev remekül védett, az adai csapat pedig jól helytállt. Az időpótlásban egy előreívelt labdát Morović vett le, áthámozta magát a védőkön, és a kimozduló kapus mellett a sarokba gurított, így megszerezte csapatának mind a három bajnoki pontot.

A 4. forduló: Preporod–Radnički 3:0, Napredak–Tornyos 1:0, Egység–Obilić 3:0, Proleter (Nj)–Budućnost 3:3, Iskra–Proleter (RS) 1:3, Sloga–Jadran 2:3, AFK–Đurđin 2:1, Sutjeska–Zenta 1:6.

1. Zenta

4

4

0

0

20:3

12

2. Jadran

4

4

0

0

14:3

12

3. Preporod

4

4

0

0

11:1

12

4. Proleter (RS)

4

3

1

0

11:4

10

5. Napredak

4

3

0

1

8:3

9

6. Radnički

4

3

0

1

6:6

9

7. Egység

4

2

1

1

5:6

7

8. AFK

4

2

0

2

10:9

6

9. Sloga

4

2

0

2

9:9

6

10. Iskra

4

1

0

3

3:14

3

11. Proleter (Nj)

4

0

2

2

7:11

2

12. Đurđin

4

0

1

3

4:7

1

13. Tornyos

4

0

1

3

0:3

1

14. Budućnost

4

0

1

3

4:11

1

15. Obilić

4

0

1

3

0:10

1

16. Sutjeska

4

0

0

4

3:15

0

A következő forduló (szeptember 12-én és 13-án): Radnički–Zenta, Đurđin–Sutjeska, Jadran–AFK, Proleter (RS)–Sloga, Budućnost–Iskra, Obilić–Proleter (Nj), Tornyos–Egység, Preporod–Napredak.

NB I.

Péntek este lejátszották a 2. fordulóból elhalasztott Kisvárda–Puskás Akadémia mérkőzést. Az első félidő hajtós, kifejezetten élvezetes játékot hozott, amelyben felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A támadók pontatlansága miatt ekkor csak egyetlen találat született: Plšek büntetőből szerezte meg a vezetést a vendégeknek. A szünetet követően sem változott a játék képe, mindkét csapat nyílt sisakos küzdelmet folytatott. A találkozó utolsó harmadában Komáromi megduplázta csapata előnyét, az utolsó percekben pedig Nagy adta meg a kegyelemdöfést a kisvárdaiaknak. Győzelmének köszönhetően a Puskás Akadémia jelenleg vezeti a bajnokságot.

A 2. fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Kisvárda–Puskás Akadémia 0:3 (Plšek 29., Komáromi 72., Nagy 88.). Az élmezőny: 1. Puskás Akadémia 6, 2. Fehérvár 5 (8:5), 3. MTK 5 (5:3), 4. Ferencváros és Diósgyőr 4 pont stb.