2024. március 29., péntek

Terítéken a legnehezebb témák

Brüsszelben Belgrád és Pristina képviselete megkezdte a tulajdonjogi és pénzügyi követelések, valamint az eltűnt és elüldözött személyek kérdésének rendezését
Joseph Borrell: A felek álláspontja különbözik, de az EU lehetőséget nyújtott arra, hogy megtalálják a közös hangot

Joseph Borrell: A felek álláspontja különbözik, de az EU lehetőséget nyújtott arra, hogy megtalálják a közös hangot

Az eurointegráció felé vezető út, illetve az egymás közti viszony normalizálásának folytatása mindkét fél elsődleges célja, áll Aleksandar Vučić szerb államfő és Avdullah Hoti, Koszovó kormányfője Brüsszelben kiadott közös nyilatkozatában. hétfő ugyanis már az EU közvetítésével került sor a Belgrád–Pristina párbeszéd következő fordulójára. Vučić a Hotival folytatott tárgyalást követően elmondta, a párbeszéd legfontosabb kérdéseiben kezdték meg a tárgyalást, mégpedig a tulajdonjogi kérdésekben és a szerb közösségek közössége kapcsán. A következő találkozóra szeptember 28-án kerül sor.

Habár a szerb és a koszovói delegáció már a hétvégén Brüsszelbe érkezett és szakértői szinten már folytatták a júliusban megkezdett párbeszédet, hétfő magasabb szinten Vučić és Hoti jelenlétében tárgyaltak. A brüsszeli találkozónak a házigazdája Joseph Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Miroslav Lajčák, a Belgrád és Pristina viszonyával foglalkozó különmegbízott volt. 

Mint arra a közös nyilatkozatban rámutattak, a párbeszéd kulcsfontosságú az EU felé vezető úton. Kiemelték, készek arra, hogy a magukra vállalt kötelezettségek terén megkétszerezzék erőfeszítéseiket ezen cél elérésében. Ezt a törekvésüket szolgálja a napokban Washingtonban aláírt dokumentum is, hiszen az a párbeszédben vállalt korábbi kötelezettségekre épül és mindenképpen hozzájárul a kapcsolat normalizálását szolgáló mindent átfogó, jogilag kötelező érvényű megállapodás megszületéséhez.

Joseph Borrell a tárgyalások előtt már kijelentette, fontos témák kerülnek terítékre, amelyek a nem többségi közösségeket érintik, továbbá a kölcsönös pénzügyi követelést és a tulajdonjogi kérdéseket is. Rámutatott, ezek érzékeny kérdések, hiszen merőben befolyásolják Koszovó és Szerbia jövőbeli kapcsolatát és a polgárok mindennapjait.

Borrell rámutatott arra, hogy a felek álláspontja ugyan különbözik, de az EU lehetőséget nyújtott arra, hogy megtalálják a közös hangot és a viszonyuk normalizálására törekedjenek a nyitott kérdések rendezésével. Elmondta azt is, hogy a delegációk szakértői szinten a nyár folyamán elsősorban az eltűnt és a lakhelyüket elhagyni kényszerült személyek kérdésével, valamint a gazdasági viszonyok megvitatásával foglalkoztak. Ezek a kérdések pedig sokszor nehéz helyzetbe állítják a tárgyalófeleket, ám üdvözölte azok elkötelezettségét és az egymás iránt tanúsított tiszteletet.

A párbeszéd kapcsán több tárgyalása is volt hétfő a házigazdákkal, majd a kora délutáni órákban Vučić és Hoti megbeszélésére is sor került. A szerb államfő a tárgyalást követően az újságíróknak elmondta, hétfő két új témát nyitottak meg a párbeszédben, mégpedig a szerb községek közösségének kérdését és a tulajdonjogi és pénzügyi követelések kérdését. Vučić kiemelte, fontos témák ezek, ezért bonyolult és nehéz tárgyalások elé néznek. Kiemelte, nem elégedetlen a hétfői tárgyalások menetével, és reményét fejezte ki, hogy a gazdasági témákban lefolytatott megbeszélések hozzájárulnak majd a Nyugat-Balkán gazdasági felépüléséhez.

Vučić elmondta, a napokban olyan mechanizmusokat dolgoztak ki, amelyek a lakhelyük elhagyására kényszerült és az eltűnt személyek nyilvántartásának összeállítására, továbbá a levéltári adatok hozzáférésére vonatkoznak. Elmondta, Pristina külön törvényt fogalmaz meg a lakhelyüket elhagyásra kényszerülő személyek visszatelepítéséről.

Összehangoltuk az álláspontjainkat az eltűnt személyek és a lakhelyüket elhagyni kényszerült személyek, továbbá a gazdasági kérdések kapcsán. A mi számunkra a legfontosabb kérdés a szabad tőke, a szolgáltatások és az árucsere-forgalom. Bár sokan ezt lebecsülik, de ez kulcsfontosságú kérdés. Fontos, hogy közös piacunk legyen úgy a munkaerő, mint a kereskedelem terén, ugyanis ez a régió számára lehetőséget jelent – emelte ki a szerb államfő, majd hozzáfűzte, fontos hogy a jövőben ne szabjanak ki egymás ellen külön adót, vagy vámdíjat. Elmondta, a tárgyalócsoport vezetői szeptember 17-én, még az államvezetők 28-án ülnek újra tárgyalóasztalhoz ezekben a témákban.

Vučić kitért ugyanakkor arra is, hogy miután megalakul az új szerb kormány és a köztársasági képviselőház is megkezdi munkáját, a nyilvánosságot is tájékoztatni szeretnék mindazokról a kérdésekről, amelyekről Koszovó kapcsán tárgyalásokat folytattak, illetve arról is beszámolnak majd, hogy mire törekednek a párbeszéd során, miben értek el sikert és mi az, ami nem úgy sikerült, mint ahogy szerették volna.

(Fotó: Instagram)

Aleksandar Vučić munkareggelin folytatott hétfő Szerbia európai uniós csatlakozásáról megbeszélést Várhelyi Olivér, bővítéspolitikáért felelős uniós biztossal. A szerb államfő megköszönte Várhelyinek, hogy az EU támogatja Szerbia gazdasági és politikai fejlődését. A tárgyalófelek egyeztettek az elkövetkező időszak terveiről, illetve beszéltek arról is, hogy az EU várhatóan októberben jelenteti meg a nyugat-balkáni államok gazdasági fejlesztésére vonatkozó tervezetet.

Várhelyi saját közösségi bejegyzésében megjegyezte, hogy tartalmas beszélgetést folytatott a szerb államfővel, hiszen kitértek a fontos találkozókra és a Washingtonban aláírt megállapodásra, üdvözölte a Belgrád–Pristina tárgyalás folytatását. Vučić pedig a hivatalos közösségi oldalán megköszönte a bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak, hogy meghallgatta Szerbia álláspontját.