2024. április 18., csütörtök

A gyógyulási folyamat hosszadalmas

Az első, igazoltan koronavírus-fertőzött szerbiai még mindig érzi a betegség utóhatásait – A topolyai Gyantár Igor az elmúlt fél évről nyilatkozott
Gyantár Igor (Fotó: Ótos András)

Gyantár Igor (Fotó: Ótos András)

Mint arról a Covid–19 szerbiai megjelenése után mi is hírt adtunk, az első szerbiai fertőzött egy topolyai vállalkozó, Gyantár Igor volt, aki hosszantartó kezelés után végül is megnyerte a kórral folytatott harcot, amelynek utóhatásait azonban mind a mai napig érzi. A március óta eltelt időszakról kérdeztük.

– Miután észleltem magamon a fertőzés első jeleit, beutaltak a szabadkai kórházba – emlékezik vissza megpróbáltatásainak kezdetére Igor –, innen március 7-én az Újvidéki Klinikai Központba szállítottak, ahol megkezdték a célzott kezelésemet. Vírusfertőzés elleni gyógyszereket és antibiotikumos kezelést kaptam, oxigénszondát kellett használnom, és a 24 órás monitoros megfigyelés alatt álltam. Az orvosok és egészségügyi nővérek emberfeletti munkát végeztek, egész nap védőöltözékben dolgoztak a vírus közelében, életekért harcoltak. Nem lehetek elég hálás nekik. Nélkülük most nem volnék itt. A kórházi kezelés után orvosaim akkor tizennégy nap itthoni pihenést ajánlottak.

Mennyi ideig tartott a lábadozás, a további gyógyulás?

– Két hétig nem mehettem sehova, és azután is csak nagyon keveset jártam be a munkahelyemre, néhány órát naponta. Sikerült legyőznöm a koronavírust, de többé már nem leszek az, aki a betegség előtt voltam. Már öt hónapja vagyok vírusmentes, de a tüdőm még mindig nem jött rendbe. Valójában a gyógyulási folyamat még mindig tart, a munkanap végére nagyon elfáradok. A betegség szövődménye, vagy inkább utóhatása ez a krónikus fáradtság, de az erős gyógyszeres kezelés is nyomokat hagyott a szervezetemben.

Szüksége volt-e/van-e további orvosi kezelésre?

– Az elmúlt időszakban többször is jelentkeztek panaszaim, és kardiológushoz, illetve gasztroenterológushoz is kellett mennem, a pulmonológiai vizsgálat mellett. A tüdővizsgálat során kiderült, hogy a tüdőm még mindig nem gyógyult meg teljesen. Hamarosan esedékes a féléves kontroll a Kamenicai Tüdőgondozó Intézetben. Az orvosok szerint egy-két éven belül nem kaphatom el újra a vírust, de nem biztosít életre szóló védettséget annak, aki egyszer már elkapta. Az antitestvizsgálatot meg kell majd ismételni, hogy biztosat tudjunk.

Mit ajánl azoknak, akik észlelik magukon a fertőzés első tüneteit?

– Ez a vírus komoly veszélyt jelenthet, nemcsak az idősekre, de a fiatabb korosztály képviselőire is. Mindenképpen fontos a megelőzés. Erősíteni kell az immunrendszert, és be kell tartani az orvosok tanácsait, az egészségügyi előírásokat. Ha azonban megjelennek az első tünetek, a láz, a rosszullét, mielőbb kérjen orvosi segítséget és azonnal vonuljon önkéntes karanténba, családtagjaival se érintkezzen, hogy ne járjon súlyos következményekkel a vírus előrelátható második hulláma.