2024. március 29., péntek

Jól jövedelmez a fűbiznisz

Óbecsén csillagászati összeget fizetnek egy újvidéki cégnek a fűnyírásért

Nemrégiben megírtuk: 17 millió dinárba, azaz kis híján 145 ezer euróba kerül az idén a fűkaszalás Óbecsén. Az összeg hétszerese annak, mint amit ezért a szolgáltatásért 2018-ban fizetett a Komunalac Közvállalat, amikor először keresett közbeszerzési eljárással külső vállalkozót erre a feladatra. Habár a gondozandó terület nagysága azóta nem változott, a kaszálások gyakorisága igen – Željko Plavšić igazgató ezzel magyarázza azt, miért is nőtt meg jelentős mértékben a közbeszerzés értéke. A szolgáltatásért 2018-ban 2,4 millió dinárt fizetett a közvállalat, egy évre rá – két alkalommal kiírt pályázaton – először 7, majd újabb 5 millió dinárt költött el ugyanerre a célra. A Komunalac 600 ezer négyzetméter területen köteles nyírni vagy lenyíratni a füvet, de ebben nem szerepelnek az ugyancsak rájuk bízott temetők.

Az óbecsei Komunalac portája nem jó cégér (Fehér Rózsa felvétele)

Az óbecsei Komunalac portája nem jó cégér (Fehér Rózsa felvétele)

2018 előtt a Komunalac még képes volt maga gondoskodni a zöld területek karbantartásáról, de miután 2018-tól nagyobb területet bíztak rá és gyakrabban is kellett kaszálni, ennek a feladatnak az elvégzésében immár harmadik éve az újvidéki Mašinac Egyetemista Szövetkezet is segíti a Komunalac munkásait. Az óbecsei közvállalatnak egyébként 12 kertészeti alkalmazottja van, akik egyéb feladatok mellett gyakran nyírnak füvet is.

A MojBečej.rs portál vette a fáradtságot, és összehasonlította ennek a szolgáltatásnak az óbecsei költségeit más községekével. Szenttamáson a Graditelj Közvállalat szintén közbeszerzés útján keresett céget erre a feladatra. A pályázati kiírás szerint ebben a községben 2020-ban 3,7 millió dinárt tesz ki a közterületeken és a temetőkben a fűkaszálás 244 ezer négyzetméteren. A nyertes az újvidéki Invest Global Group 021 Kft. volt.

Törökbecsén a helyi Komunalac Közvállalat maga végzi a kaszálást a községben, erre a célra az idei községi költségvetés 10 millió dinárt fordít, de ebben az összegben a fűnyírás mellett virágok beszerzése, termesztése és gondozása, fa- és sövénymetszés, bútorfestés- és javítás stb. is szerepel. 12 alkalmazott 98.500 négyzetméterről visel gondot, amiben nem szerepelnek a temetők.

Az adai Standard Közvállalat tájékoztatása szerint az idén 14,5 millió dinárból tartják karban a zöld területeket, a fűnyírás mellett ők is metszenek, virágágyásokat alakítanak ki és gondoznak, gereblyéznek. Erre 13 alkalmazottjuk van, bár szükség esetén más osztályok munkatársai is besegítenek a munkába. Ugyancsak a temetők nélkül ők 178 ezer négyzetmétert tartanak karban.

Óbecsén roppant szigorú feltételeket szabtak a fűnyírási szolgáltatásra kiírt közbeszerzési pályázaton (60 fűkasza, 3 lombfúvó, 2 fűnyíró traktor és 60 munkás) – nem véletlen, hogy ezeket csak a nyertes Mašinac tudta teljesíteni, rajta kívül más meg sem próbálkozott a pályázással. A két óbecsei szerződés teljesítése jól jövedelmez ennek az újvidéki szövetkezetnek, ugyanis a tavasszal egy másik megbízásnak köszönhetően mindössze néhány nap alatt elképesztő összegért, 2 millió dinárért (17 ezer euróért) metszett meg, illetve távolított el néhány kiszáradt fát az Erdőtelepítők Parkjában. Bár sok pénzt kaszál össze a Mašinac és megvannak az erőforrásai is, a munkásai mégsem jutnak el mindenhova füvet nyírni. Az óbecsei Népkönyvtár például úgy vette a saját kezébe az udvar rendezését, hogy vett egy fűnyírót, egy lelkes olvasó pedig levágta vele a nyári színpad körüli, derékig érő gazt.

Egy felháborodott kommentelő nem volt rest utánaszámolni, mire is futhatná abból a csaknem 145 ezer euróból, amit a Mašinac a fűkaszálásért tesz zsebre. A pályázati kiírásban kért eszközök piaci ára nem éri el a 68 ezer eurót – a kaszálandó területhez mérve ennél észszerűbb géppark (20 fűkasza, 10 lombfúvó, 2 fűnyíró traktor) beszerzése nagyjából 44 ezer dináros beruházást jelentene, ehhez az illető becslése szerint egy szezonban mintegy 40 ezer eurós benzin- és anyagköltség társul. Így kalkulálva több mint 60 ezer eurót meg lehetne spórolni, ebből – 8 hónapos idénnyel és 400 eurós bruttó havi fizetéssel számolva – 18 óbecsei juthatna munkához, ráadásul a közvállalatnak lenne egy új gépparkja. Ha nagyjából pontosnak tekintjük ezt a számítást, akkor ezzel a beruházással a következő években legalább 40 ezer eurót tudna megspórolni az adófizetők pénzéből a Komunalac Közvállalat.