„Nem élhetjük a hétköznapi életünket…” – mondja elcsukló hangon a magyarkanizsai Juhász Denisz anyukája, akivel könnyeinkkel küszködve kezdünk beszélgetni. Nem kérnek, de a segítség bizony nagyon jól jönne a tizenöt éves kisfiú gyógykezeléséhez, aki megélte már a kínok kínját. Másfél éve vették észre, hogy valami nincs rendben, fáradékony volt, gyakran fájtak, ahogy ő mondja, a csontjai, míg végül sajnos ki is derült, hogy az akkor még általános iskolás kisfiú leukémiás. Hosszú gyógykezelés, kemoterápia, sok, idegen környezetben, kórházban töltött idő, szenvedés és fájdalom. Ezt az utat járta be Denisz, akit Újvidéken gyógykezeltek, ám úgy tűnik, még mindig hosszú az a kálvária, amit be kell járnia. Most Budapestre készülnek, ahol várhatóan egy csontvelő-átültetés vagy egy őssejtterápia hozhatja meg neki a gyógyulást és azt, hogy ő is ugyanolyan életet élhessen, mint a többi korabeli. Más vágya nincs is, iskolába szeretne menni. Ugyanúgy, mint a többiek.
Átlagos péntek délelőtt ez, amikor beszélgetünk, mégis áthatja valami ki nem mondott szomorúság, ahogy előkerül az ukulele, ugyanis Denisz gitározni szeret, és kapott egy kisebb, a gitárhoz hasonló hangszert, hogy azt könnyedén magával tudja majd vinni a kórházba, oda, ahol meggyógyítják. Anyukája, Rózsika és apukája, Ferenc elmesélik, hogy nagyon szeretnék, ha az ő fiuk is ugyanolyan életet élhetne, mint a többi tizenöt éves srác, és ezért természetesen mindent meg is tesznek. Anyagiakban azonban nem dúskálnak, anyukájának fel kellett mondania a munkahelyén, hogy a kisfia mellett lehessen, apukája pedig minden kétkezi munkát megfog, amit csak lehet, ám nagyon sok pénzt felemészt az utazás meg a gyógyszerek. Bár nem kérnek, hangsúlyozzák, hogy a jó szó is nagyon sokat ér nekik, köszönik is, valljuk be, itt most az is nagyon kell, ám még annál is jobban a pénz, hogy a kisfiú minden olyan gyógyszert és minden olyan gyógykezelést megkaphasson, amelyek a tünetmentes és főleg a fájdalommentes, egészségben megélt élethez segíthetik hozzá. Pengeti az ukulelét, amiből én a Valahol a szivárványon túl című dalt hallom ki, amely úgy folytatódik: Magasan, fenn, és az álmok, amiről álmodtál… Denisz csak halványan mosolyog, kedvence a Road, a Tankcsapda és az AWS, attól is a Viszlát, nyár!
Igen, a nyárnak talán vége, Denisznek azonban egy új, fájdalommentes élet kezdete lehet a mostani, ha eljutnak Budapestre, ahol a neki megfelelő gyógykezelés után újra a teljesen átlagos életét élheti majd, ugyanakkor abban is megegyezünk anyukájával, hogy az az élet nem is átlagos lesz, hanem annál is jobb, hiszen sokkal erősebb és keményebb kisfiú lesz, mint bárki más.
Aki szeretne segíteni Juhász Denisznek, a számlaszámukra való pénzbeli utalással is megteheti. A 160-6000000766953-30 számlaszámra befizetett összeggel bárki hozzájárulhat ahhoz, hogy a kisfiú mielőbb meggyógyulhasson. A befizetőcsekkre azt kell ráírni: Juhász Denisz gyógyulásának támogatása, a címük pedig: Magyarkanizsa, Zentai utca 33. Az édesapa, Juhász Ferenc a számlaszám tulajdonosa, a beérkező támogatásokat kizárólag Denisz gyógyulására fogják majd felhasználni.
