2024. március 29., péntek
AZ OLVASÓ KÉRDEZ – A SZAKEMBER VÁLASZOL

Hogyan dolgozzuk fel szeretteink elvesztését?

Kedves pszichológusnő!

Egy hónapja veszítettem el az édesapámat. Már régóta súlyos betegséggel küzdött, rákos volt. Kapcsolatunk nem volt túl bensőséges, ezért nem viselt meg annyira a halál híre, melyet édesanyámtól tudtam meg telefonon, hazafelé tartva. Pár napig levertebb voltam, sírtam, a temetés óta azonban próbálok minél kevesebbet foglalkozni ezzel a témával. Úgy érzem, már elengedtem ezt az egészet. Ismerőseim azonban arra bíztatnak, hogy beszéljek róla egy szakemberrel, mivel elképzelhetetlen, hogy ennyire rövid időn belül fel tudtam dolgozni.

Önnek mi a véleménye erről?

Válaszát előre is köszönöm!

S. E., 30 éves férfi

Kedves Olvasó!

Egy közeli szerettünk elvesztése érzelmileg megterhelő lehet. Az elhunythoz fűződő érzelmek, gondolatok elengedése időt igényel. Minden gyász egyedi, ahogyan minden kapcsolat is az. A gyászfeldolgozás szakirodalma szerint a gyászmunka 5 fázisból áll, mely fázisok azonban nem feltétlenül követik egymást ugyanabban a sorrendben, sőt egyes szakaszok ki is maradhatnak. A normálgyász akár egy évig is eltarthat. Az egy hónapos gyászidő nagyon kevésnek számít a gyászmunka szempontjából. Ismerőseinek aggódása arra utal, hogy törődnek önnel, és úgy gondolom, jól tette, hogy tanácsukat meghallgatva, egy szakember véleményét is kikérte. Attól függetlenül, hogy a halál híre kevésbé kiszámíthatatlan és váratlan, a gyászmunka ugyanúgy végbemegy, csak elképzelhető, hogy már korábban elkezdünk foglalkozni a veszteséggel.

A gyászfeldolgozás során jellegzetes magatartásbeli, gondolkodásbeli, érzelmi és kapcsolati változások történnek. Előfordul, hogy ebben az időszakban a gyászoló elfordul szeretteitől, és magába fordulva próbálja feldolgozni a veszteséget. A férfiakra ebben az időszakban az a jellemzőbb, hogy kifelé kevesebb érzelmet mutatnak, és figyelmüket az elhunyt helyett praktikus dolgokra fordítják. Ez (főleg a gyászmunka kezdeti szakaszában) egy sikeres megküzdési stratégia lehet, ami adaptív, mivel lehet, hogy a gyászoló még képtelen szembenézni a hirtelen rá törő érzelmekkel. Egy veszteségélmény számos érzelmet előhozhat bennünk: a szomorúság mellett megjelenhet a harag, a düh, a félelem, a magány, a tehetetlenség, az üresség érzése. Egy olyan személy elvesztése, akivel ambivalens volt a kapcsolatunk, akár megkönnyebbüléssel is járhat. A nők általában a férfiaktól eltérő megküzdési stratégiát részesítenek előnyben. A kutatások alapján ők nyíltabban beszélnek az érzelmeikről, és intenzívebben fejezik ki azokat.

Előfordulhat, hogy valami megakadályozott minket attól, hogy személyesen búcsúzzunk el szerettünktől, és emiatt befejezetlen, feszültséget keltő gondolatok, érzelmek nehezítik az elengedést. A gyászfeldolgozó cselekvésprogram megalkotói (Russel Friedman és John W. James) erre javasolják a beteljesítő levél megírását, melyben papírra vethetjük mindazt, amit személyesen már nem volt alkalmunk megosztani a szerettünkkel.

Könnyebbé teheti a gyászmunkát, ha végiggondoljuk, hogy korábbi veszteségélményeink során milyen erőforrásokhoz nyúltunk, mi segített leginkább: egy kedvelt, szívesen űzött hobbi? A kertészkedés? Főzés? Takarítás? Ima? Közös családi programok? Olvasás? Relaxáció? Régi képek nézegetése? Utazás? Testmozgás? Írás? Furcsán hangozhat, hogy a szeretett személy elvesztése után olyan tevékenységekbe vágunk bele, amelyek örömet hoznak, de ezekbe belefeledkezve könnyebben átvészelhetjük a nehezebb időszakokat. A kezdeti sokk után idővel képesek leszünk a megnyílásra és fájdalmunk megosztására.

Patológiás gyászról akkor beszélhetünk, ha a gyászoló az idő előrelahadtával is feszült marad, ha folyamatosan az elhunyttal kapcsolatos emlékek törnek rá, vagy visszatérően vele álmodik, esetleg a veszteséggel kapcsolatos érzelmek kezdik uralni gondolatait, érzelmeit. Természetesen ebben is jelentős egyéni különbségek lehetnek, de ha úgy érzi, hogy a hozzátartozók támogatása nem elegendő az elengedéshez, akkor érdemes szakemberhez fordulnia.

Arról ismerhetjük fel, hogy sikerült feldolgoznunk a veszteséget, hogy már reménytelenség és kilátástalanság nélkül tudunk beszélni az elhunytról, képesek vagyunk észrevenni és élvezni az élet apró örömeit, és megengedjük magunknak, hogy boldogok legyünk. Ez akkor következhet be, ha gondolatainkat már nem a múlt és a veszteséggel kapcsolatos érzelmek uralják, hanem figyelmünket a jövő felé tudjuk irányítani. Az idő előrehaladtával képessé válunk a veszteséggel ránk háruló új szerepek betöltésére is (Pilling, 2003).

Ha a veszteségfeldolgozás egyéni útját választjuk, szívből tudom ajánlani Russel Friedman és John W. James: Gyógyulás a gyászból – Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeket? c. könyvét, mely segítségével gyakorlati feladatokon keresztül tudunk végighaladni az elengedés folyamatán. Vannak azonban kifejezetten gyászra specializálódott pszichológusok, úgynevezett gyásztanácsadók is, akiknek ez a szakterületük. Ha úgy döntünk, hogy szakember segítségét vennénk igénybe, mindenekelőtt gondoljuk végig, hogy a segítés egyéni vagy csoportos formája a megfelelőbb számunkra, ezt követően pedig győződjünk meg róla, hogy a szakember, akihez fordulunk, megbízható és kompetens-e a témában.

Mint említettem, minden emberi kapcsolat és minden gyász egyedi, így a megküzdés is az. Pilling János pszichiáter, szakorvos, a gyász lélektanának egyik magyarországi nagykövete ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „A gyász egyedisége miatt azonban annak bármely megnyilvánulása, illetve időtartama normálisnak tekinthető, ha azt mind a gyászoló, mind a környezet elfogadja, és a gyásznak az a formája nem idéz elő olyan szomatikus vagy pszichés tünet(ek)et, amely(ek) miatt a gyászoló segítséget kér, vagy ellátásra szorul” – Pilling János (2003. 43. o.)

A múltat nem tudjuk megváltoztatni, de megtanulhatunk együtt élni a veszteséggel, és integrálni azt az élettörténetünkbe. A továbblépés nem azt jelenti, hogy hátat fordítunk annak, akit szerettünk, és hagyjuk teljes feledésbe merülni az emlékét, hanem miután érzelmileg elfogadtuk, hogy a veszteség valódi, és sikerült átdolgoznunk a gyásszal járó fájdalmat, képesek leszünk alkalmazkodni ahhoz az újfajta környezethez, melyben az elhunyt szerettünk már nincs jelen (Worden, 2009).

Ha további kérdések merültek fel Önben, keressen bizalommal.

Szívélyes üdvözlettel: Horvát Barbara