Fontos telefonszámok Vajdaságban

Vajdasági Közegészségügyi Intézet 021/4897-800, 064/8028-894 és 064/8028-895 Zombori Közegészségügyi Intézet 025/412-888 és 062/1956-866 Pancsovai Közegészségügyi Intézet 013/322-965 és 062/886-9721 Mitrovicai Közegészségügyi Intézet 022/610-511, 064/8092-911 és 064/8092-938 Szabadkai Közegészségügyi Intézet 024/571-333 és 064/1009-276 Nagykikindai Közegészségügyi Intézet 0230/421-102, 062/8833-841 és 062/8833-877 Nagybecskereki Közegészségügyi Intézet 023/566-345 és 069/210-1102

Bővebb információkért kattintson ide

Száz év emlékező magyarsága

Trianon 100

Mák Ferenc

2020. szeptember 7., 18:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Gyurgyák János irodalomtörténész, az Osiris Kiadó tulajdonosa Trianon 100 című, az évfordulóhoz méltó, háromkötetes kiadványa Kosztolányi Dezső 1920-ban közzétett Vérző Magyarország – Magyar írók Magyarország területéért című antológiája mellett két kötetben, több mint ezer oldalon Emlékező Magyarország címmel jelentette meg az elmúlt száz év során született írói vallomásokat. A gyűjteményes kiadvány Trianon-dilemmák című utószavában szerkesztőként elmondta: eredetileg úgy gondolta, Trianon, annak valamennyi következménye, a „trianoni életérzés” évszázad múltán a magyar múlt részévé vált, „visszavonhatatlanul oda került a nemzeti történelemben és emlékezetben”, ahol Muhi, Mohács, Nagymajtény és Világos van. A kötet összeállításakor azonban rá kellett döbbennie, hogy ez nem így van; Trianon még ma is meghatározza a Kárpát-medencei magyarság közgondolkodását, rányomja bélyegét a mindennapokra, politikai, értelmiségi és ideológiai háborúk kitüntetett színtere maradt. Kérdés, a korábbi történelmi traumákhoz hasonlóan, valaha is ki tudunk-e gyógyulni az országvesztés gyötrő emlékeiből. Az Emlékező Magyarország köteteinek szerkesztésekor látnia kellett, két értelmiségi csoport – a magyar írók-költők és a történészek közössége – ugyancsak sokat tett a trianoni fájdalom kezelése érdekében. Az elmúlt évszázad értelmezési kísérleteinek során a megszólalók arra keresték a választ: 1. miért történhetett meg? 2. miért nem lett volna szabad megtörténnie? 3. lehet, vagy nem lehet Trianonnal élni, s ha lehet, hogyan? 4. mit tegyünk a velünk élő Trianon terhe alatt?

Az első kötet első fejezetének, a Tovább vérző Magyarország szerzőinek mindegyike a klasszikus magyar irodalom meghatározó alakja, Móricz Zsigmond, Sík Sándor, Juhász Gyula, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Babits Mihály, Tóth Árpád, Reményik Sándor, Tamási Áron akár az 1920-ban Kosztolányi szerkesztette kötetbe is bekerülhettek volna. Közülük Ady Endre megszólalása, az Üdvözlet a győzőnek című versének „Ne tiporjatok rajta nagyon, / Vér-vesztes, szegény, szép szívünkön” sorai ma is fölöttébb elgondolkodtatóak: hol van már a dölyf, a fölény, amely Hunniát trágyadombnak látta? Őszintébbnek tűnnek Krúdy Gyula sorai, a Naplójegyzetek zord időből még 1918-ban papírra vetett gondolatai: „Csupán az Úristenben bizakodva járunk. Sehol egy rokonszenves hang felőlünk. […] Áll a nemzet társtalanul, barát nélkül, maroknyian a népek milliói között! Kicsorbult fegyverét eldobta, és egy nagy fohásszal lelkét megerősítette, midőn elindult kálváriájára. Már lángba borult körös-körül a határ, a halál hideg szele süvöltött végig Magyarországon, nem jött álom a virrasztók szemére, rekedten kongott a vészharang, és tompán ugatott a lármadob. […] Megásva a sírverem, ahová mindenestől belefordítják a nemzetet a rossz vezérek, eszeveszett politikusok, gyönge királyok.”

Dsida Jenő 1936-ban vetette papírra Psalmus Hungaricus című versét, a legkétségbeesettebb magyar költemények egyikét: „Száraz nyelvem kisebzett, / égő fejem zavart. / Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak minden magyart. / Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, / üljetek mellém! / Magyarok ott a Tisza partján, / magyarok, ott a Duna partján, / magyarok, ott a tót hegyek közt, / s a bácskai szőlőhegyek közt, / üljetek mellém. […] Ülj ide, gyűlj ide népem / s hallgasd, amint énekelek.” A vers ének a magyar hűségről.

Jócsik Lajos 1939-ben, a Felvidék visszacsatolását követően vetette papírra Visszaemlékezés kisebbségi éveinkre című számvetését. Úgy érezte, hosszú elfojtottság után mintha akkor, a hazatérés pillanataiban szabadult volna föl benne az emlékezés folyamata. „Mintha a hazakerüléssel egyszerre távlatot is kaptunk volna életünk két évtizedének nyugodt megítéléséhez. S amíg tudatunk nem végez tapasztalatainkkal és élményeinkkel, egészen bizonyos, hogy kisebbségi magyarok maradunk.” A magyarságot Európa taszította kétségbeejtő helyzetébe, mégis úgy érezte, sehol sem mutatkozott annyi vágy a minőségi európaisághoz igazodásra és felemelkedés, mint nálunk, a magyar közösségben.

A második, a Megoldást kereső Magyarország című kötetben Makkai Sándor Magunk revíziója című gyakran idézett írása mellett olvasható Kós Károly 1921-ben megfogalmazott Kiáltó szó című programadó kiáltványa is. A valóság: a régi Magyarország nincs többé! – szögezte le nem leplezett fájdalommal a szerző. Talányos okfejtése szerint: „Nem akkor halt meg, amikor Párizsban temetését rendezték, de akkor, amikor ő maga is bejelentette, hogy igenis: nem vagyok már a régi. Hetven esztendeje, hogy apáink kimondották azt a szót egy akarattal, és fél évszázada, hogy megtestesült az ezeresztendős álom; az a Magyarország, amelynek fejére Párizsban mondották ki az ítéletet.” Új megoldásokat kell keresni az élet számára, dolgozni kell, ha élni akarunk! Az ezeréves ország megszűnt, „de ezeresztendős gőggel tartjuk tekintetünket a mi hegyeink taréja felett, mert itt kell derengenie majd a mi hajnalunknak”. Ott, a romokon kell kisarjadnia valami újnak, valami elviselhetőnek, valami élhetőnek. Erdélyben és a Felvidéken írók és költők sora fogalmazta meg a folytatás és az újrakezdés dilemmáját, közös fölismerésük lényege: a magyarságnak hagyományi és öröksége vállalásával kell folytatnia a munkát. Egyedül, ami támaszuk lehet, magyarságuk évezredes értékrendje. Csak a Délvidéken látták úgy egyesek, hogy hagyományok híján, az új országban mindent elölről kell kezdeni; az addig megműveletlen vidéken ugart kell törni, hogy vethessünk?

Szarka László történész Trianon megosztott és megosztó emlékezete című tanulmányában érzékletesen fogalmazta meg a trianoni Közép-Európa évszázados valóságát: „elfelejtett, szétparcellázott közös évszázadok, hiányos és folyamatosan változó nemzeti panteonok, széttört, száműzött, lecserélt szobrok jelzik történelmeink és történeti emlékezetünk sebezhetőségét, manipulált jellegét, a múlt árnyékainak kísérteteit, etnocentrikus átértelmezésük hiábavalóságát.” Sehol az életszerű emlékezetkonstrukciók. Regionális, kisnemzeti sorsközösségek legtartósabb kötőanyagát még mindig a kölcsönös előítéletek és konfliktusok jelentik. Gyurgyák János és az Osiris Kiadó Emlékező Magyarország című kötetei a Trianon máig megoldatlan kérdései feletti számvetés legbiztosabb forrásai.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége