2024. április 19., péntek

Nyeregben Vajdaság

Húsz lovas küzd meg Szabadkán a Nemzeti Vágta döntőjébe való jutásért

Szombaton rendezik meg Szabadkán a Nemzeti Vágta idei vajdasági előfutamát, amely ezúttal Vajdasági Futam néven fut. A rendezvényen húsz lovas vesz részt. Vajdaságot az október 10-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Vágtán az itt legjobban szereplő négy lovas, valamint a tavalyi nyertes képviseli, de jelen lesz egy kishuszár, valamint Szerbia képviselője is. A Vajdasági Futamról pénteken egy sajtótájékoztató keretén belül tudtunk meg többet. A média képviselőinek Bunford Tivadar, a Vajdasági Futamot szervező Háló Vajdasági Fejlesztési Alapítvány elnöke és Pál Károly, a szervezőbizottság tagja szólt a rendezvényről, ezenkívül a Szabadka színeiben induló lovas, Báló Attila is bemutatkozott.

Bunford Tivadar felszólalásában többek között arra is kitért, hogy miért Vajdasági Futam néven kerül megrendezésre az esemény.

Báló Attila, Bunford Tivadar és Pál Károly (Fotó: Gergely Árpád)

Báló Attila, Bunford Tivadar és Pál Károly (Fotó: Gergely Árpád)

– Nagy öröm számunkra, hogy ebből a sok szempontból különös koronavírusos évben Vajdaság újra nyeregbe szállhat. A Vajdasági Vágtát június 13-án szerettük volna megtartani, de ezt az ismert okok miatt sajnos nem sikerült. A Vágtának nagyon szigorú szabályai vannak, és a magyarországi szervezők nem tudnak jelen lenni, ezért volt szükség a név módosítására. Az idei vágta szabályai szerint a külhoni magyar lovasok megbeszélés alapján tudnak eljutni a versenyre, viszont mi a fővédnökünkkel, Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével folytatott megbeszélés nyomán úgy döntöttünk, hogy akár a rendezvény nevének módosítása árán, de egy nemes verseny győztesei jussanak el Budapestre. A szombati verseny első négy helyezettje fogja képviselni Vajdaságot a Nemzeti Vágta döntőjében a Hősök terén, de alanyi jogon ott lesz a tavalyi Nemzeti Vágta címvédője is. Emellett az ifjúsági futam első helyezettje képviseli majd Vajdaságot. A szombati megmérettetésre összesen húszan jelentkeztek, 13 felnőtt és hét ifjúsági versenyző. A rendezvény a hagyományokhoz híven délben kezdődik, míg az előfutamokra fél egykor, a döntőkre pedig 18 órakor kerül sor. Szeretném megköszönni a lovasoknak, hogy hittek abban, hogy megtartjuk a futamot, és hogy folyamatosan készültek, folyamatosan edzésben tartották önmagukat és a lovakat, és nem vesztették el a hitüket – fogalmazott Bunford Tivadar, akitől azt is megtudtuk, hogy a szabadkai lóversenypálya működtetői körülbelül két héten keresztül dolgoztak azon, hogy a legjobb körülményeket tudják biztosítani a versenyzőknek. A pálya állapotát a lovasok is folyamatosan figyelemmel kísérték.

Az idei futam nézők nélkül zajlik majd, de az érdeklődők a Pannon RTV élő közvetítésén keresztül nyomon követhetik az eseményeket, tudtuk meg Pál Károlytól.

– A rendezvény egy rendkívüli esemény lesz a vajdasági magyar lovassport és az egész közösség számára, hisz nézők nem lesznek jelen, viszont a Pannon RTV beszámol az eseményekről. Másrészt a helyszín miatt is rendkívüli, mivel Szabadkán kerül rá sor, ellentétben az előző hét vágtával. Bízunk benne, hogy az esemény és az eredmények is azt igazolják, hogy itt is lehet nagyon jó lovasrendezvényt tartani. Tudjuk, hogy az elmúlt hét évben a Vajdasági Vágta a vajdasági magyarság legtömegesebb rendezvénye volt, ez az idén sajnos nem lehet így, de bízunk abban, hogy jövőre ismét tízezren szurkolnak a lovasoknak – fogalmazott Pál Károly.

Báló Attila egy nyolcéves angol félvér kanca hátán áll rajthoz a Vajdasági Futamon.

– Erős futamokra számítok, hisz minden lovas felkészült, és mindannyiunk álma, hogy eljuthassunk a budapesti döntőre. Jómagam naponta edzek. A lovam, Montana nagyon szeret versenyezni – mondta Báló Attila, aki megerősítette a korábban elhangzottakat, miszerint a pályát jól előkészítették, és ő maga is biztonságosnak tartja.