A temeriniek napsugaras otthona

A dél-bácskai településen immár idegenforgalmi útjelzők vezetnek ahhoz az impozáns épületegyütteshez, amely az elmúlt 18 év alatt a helyi magyar örökség gyűjtőhelyévé nőtte ki magát. A régi fakapu nyikorgását követően egy másik világban találja magát a Temerini Tájház látogatója.

A több mint 170 éves végház gangján sétálva szinte megcsapja a kíváncsiskodók orrát a kemencében sült cipó illata. Jobbra nézve a természet minden színében pompázó virágos- és fűszereskert kápráztatja a szemet. A téglaköves járatok el is vezetnek a udvar másik végében tornyosuló méretes kemencékig. A zöldre festett, kancsókkal díszített kerítésen túl pedig az istálló kemény szagát idézik a melléképületek: a régi szerszámokkal, szekerekkel, kocsikkal és mezőgazdasági eszközökkel megpakolt nádfeseles épület előtt a temeriniek egyik kedvenc nyári találkahelye, az otthonias csűr padjai és asztalai hívogatják a pihenni vágyókat.

Temerin egyetlen olyan épületéről van szó, amely az ezredfordulóig megőrizte a napsugaras homlokzatát: annak ellenére is, hogy a településen már a múlt század elején erőteljesen hódolt a barokk stílusú végházak építése. A valamikori Matuska-házat 2002-ban vásárolta meg a több mint négy évtizede működő Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT) – mesélte Ádám István, az egyesület elnöke.
– A tulajdonjog megszerzését követően az egyesület néprajzosai azonnal munkához láttak, és 2003-ra helyi összefogással sikerült berendezni a régi épületet. A gangon levő mosókádaktól és lócáktól kezdve a tiszta szobában levő ágyakig, asztalokig és bölcsőig mindent a temeriniek ajánlottak fel, de teljes egészében meg tudtuk tölteni a konyhát és a hátsó szobát is. A citerától a különböző szőttesekig és viseletekig, a rokkától a régi edényekig és gyermekjátékokig szinte minden használati eszöz megtalálható a régi épület lakórészében. A berendezett tájházat még abban az évben átadtuk rendeltetésének: a kapukat az Illés-napi fogadalmi ünnepkör keretében nyitottuk meg. Következő évben pedig már a mezőgazdasági udvart rendezgettük: az istállót és a fészert is megtöltöttük korabeli szerszámokkal és eszközökkel, valamint építettünk egy rendezvények megtartására is alkalmas méretes csűrt.

Időközben az egyesület Temerin testvérvárosával, Mórahalommal közösen egy IPA-pályázaton vett részt, amelynek köszönhetően felújították a tetőszerkezetet. Újra nedfedél alá került az épület, az ötvenes években ugyanis cseréppel borították be az akkori tulajdonosok. A határon átívelő együttműködésnek köszönhetően a falakat is szigetelték, így sikerült a temeriniek hagyatékát tartósan megóvi a hanyatlástól – folytatatta a régi épületről szóló történetet Pista bácsi.

Idővel megtelt élettel a Temerini Tájház: a kirándulócsoportok szívesen jöttek, hisz az összegyűjtött néprajzi kincseket nem csak megcsodálhatták, de akár ki is próbálhatták a régi éltemód varázsát. Az egyesületben tevékenykedő helyi néprajzosok vezetésével ugyanis a helytörténeti események és népi hagyaték megismerése mellett kenyeret is lehet sütni, de a gölöncsér szakmát is ki lehet próbálni. A gyerekek gólyalábazhatnak, zoknilabdázhatnak, fakarikákkal célozhatnak, és még számtalan különböző korabeli játékszert fedezhetnek fel a szabad bejárású fészerben. Pista bácsi irányításával sokszor versenyeznek is a rögtönzött csapatok, miközben népi gyermekjátékokat tanulnak. A csoportok a helyi idegenforgalmi központtal való együttműködés révén rendszeresen érkeznek: a vendégkönyvben feljegyzett adatok szerint legmesszebbről Mexicóból és Észtországból jöttek látogatók.

A kirándulók mellett már egy évtizede is szívesen tartották itt a rendezvényeiket a temerini magyar civil szervezetek, de polgári kezdeményezéseknek is otthont adott a tájház. A TAKT berkeiben működő, egyre szaporodó fiatal művészek is előszeretettel alkottak az udvarban levő méretes csűr alatt. 2010-ben fogant meg az ötlet, hogy szükség lenne egy Alkotóház megépítésére – folytatta a sikertörténetet Pista bácsi.
– Móricz Károly helyi építésztechnikus rukkolt elő a tervrajzzal. Először történt meg a TAKT negyven éves fennállása alatt, hogy az elnökség elé terjesztett ötletet egy szó nélkül elfogadta mindenki. Önerőből kezdtünk neki a megvalósításnak, az Alkotóház alapjait önkéntes munkával öntöttük ki. Közben azzal viccelődtünk, hogy ki fogja majd ezt az óriási, jól megvasalt betontömböt szétverni… Nem volt kilátásban ugyanis semmiféle eszközünk az építkezés folytatására. Az évek folyamán azonban kisebb-nagyobb önkormányzati és tartományi támogatásokhoz jutottunk, és lassanként kezdett épületformává alakulni az elképzelésünk. A következő nagy lehetőséget a másik testvérvárosunkkal, Jánoshalmával közösen átadott IPA-pályázat biztosította, amely által több mint 30 millió eurós befektetésre kerülhetett sor. 2015-ig sikerült tető alá hozni az épületet. Egy évre rá a Prosperitati Alapítvány is megkezdte működését, és a turisztikai fejlesztésekre kiírt pályázaton csaknem másfél millió dináros támogatáshoz jutottunk. Ezt a belső tér kialakítására fordítottuk: a már meglevő műterem felett befejeztük a vendégszobákat és a fűtés egy részét is megvalósítottuk. A galériát azonban még ekkor sem tudtuk használni, ugyanis a tető szigetelése nem fejeződött be. Tavaly azonban a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével sikerült 5 millió dinár támogatást kapni a magyar kormánytól. Jelenleg a két éves futamidejű projekt utolsó simításait végezzük az épületen. A tervek szerint szeptembertől egy teljesen berendezett, szigetelt és fűtéssel felszerelt épület áll a helyi alkotók és civil szervezetek rendelkezésére – mondta büszkén Pista bácsi.

Joggal, hisz az elmúlt tíz év alatt egy újszerű, ám régi építészeti megoldásokat tükröző házat sikerült felemelni. Az impozáns épület műtermében jelenleg is aktívan dolgoznak a grafikusok, a képzőművészek és a keramikusok. A műhely ugyanis olyan eszközökkel van felszerelve, amelyekhez – főként a fiatal művészek – nehezen jutnak hozzá: a korongozás mellett lehetőség van például a kerámia többféle kiégetésére is.
– A képzőművészeti és néprajzi szakosztály mellett egyesületünk tagságának egy része rendezvényszervezéssel is foglalkozik: rendszeresen tartunk könyvbemutatókat, jazz- és népzenei koncerteket és táncházakat. Az Alkotóház megépülésével ezt a tevékenységünket immár kiterjeszthetjük egész évre. A csűr nyári hangulata mellett télen immár a galéria melegében is összejöhetnek azok, akik minőségi zenét kívánnak hallgatni, szeretik az irodalmat és képzőművészetet, vagy éppen kíváncsiak egy jó vitaest témájára – sorolta tovább az egyesület elnöke.

Az épületegyüttes manapság a temerini és a vajdasági magyarok egyik jelentős helyszínévé nőtte ki magát. A napsugaras végház két évig Sziveri János költő otthona is volt, Illés Sándor író hagyatékából pedig megépült egy emlékszoba. Az évek folyamán ide került Sörös Imre temerini mártír szobra is, legutóbb pedig az első világháborús helyi hősök emléktábláit avatták fel a Temerini Tájház udvarán.
– A kezdetektől azt vallom, hogy a tájház mindenkié, és azért van, hogy a helyi magyarok kihasználják a lehetőségeit és otthon érezzék magukat benne. Ez a miénk, és örülni kell annak, hogy van, aki megtölti – mondta a tájház hűséges gondozója.