2024. április 20., szombat

Útiköltség-támogatás

Kishegyes község pályázatot hirdet a középiskolások részére

A héten jelent meg Kishegyes község önkormányzatának támogatási pályázata a középiskolás diákok számára. Az önkormányzat a pályázat révén a diákok utaztatási költségeit téríti meg részben, vagy teljes mértékben. Sándor István, Kishegyes község alpolgármestere arról számolt be lapunknak, hogy a pályázaton minden községbeli középiskolás részt vehet.

A középiskolások akár teljes útiköltség-térítést is kaphatnak (Lakatos János felvétele)

A középiskolások akár teljes útiköltség-térítést is kaphatnak (Lakatos János felvétele)

– Az önkormányzat az idén is meghirdette a középiskolások utaztatására vonatkozó pályázatát. Ez alkalommal annyi módosítás történt, hogy a pénzügyi felügyelőség néhány észrevételét beépítettük a pályázati kiírásba. Ezek főként technikai módosítások, a feltételek és a kategóriák egyszerűsödtek, de továbbra pályázhat mindenki. Az utaztatási támogatás finanszírozását az önkormányzat fogja biztosítani, illetve egy részét megpályázzuk a tartománynál. Évi két részből valósul meg a finanszírozás, és a teljes iskolai évre pályázhatnak a diákok – mondta el az alpolgármester, és arról is szólt, hogy az önkormányzat nemcsak az középiskolásokat támogatja, hanem az óvodától az egyetemig segítséget nyújt. Az elsősök nemrég kapták meg az MNT által biztosított iskolatáskákat és az iskolakezdési csomagokat, az önkormányzat pedig hamarosan egyszeri pénzbeli támogatást nyújt számukra. A középiskolások utaztatási támogatása motiváló jellegű is, mivel a jó tanulók nagyobb összegű támogatást kapnak. Az egyetemisták is ösztöndíjat kapnak az önkormányzattól, hamarosan megjelenik a pályázat – számolt be Sándor. A beszélgetés végén megemlítette, hogy a kishegyesi központi óvodában még mindig mazuttal fűtenek. Ez a technológia már elavult, ezért a héten tárgyalást folytatnak egy gázszolgáltató céggel a gázvezeték szereléséről.

A diákok az útiköltség támogatási pályázaton különböző kategóriákba vannak besorolva – számolt be lapunknak Móricz Mária, az önkormányzat pályázatokért felelős szakmunkatársa.

– Teljes útiköltség-térítést kapnak a színkitűnő, illetve a szociális segélyben részesülő tanulók. Akik családi pótlékot kapnak 50 százalékos térítésben részesülnek, a 4,5-es átlageredményt elért diákok pedig 40 százalékosat. Végül 20 százalékos térítést kapnak azok, akik egyik kategóriába se tartoznak. A pályázat keretösszegéről a beérkező pályázati igények tükrében fog dönteni az önkormányzat – számolt be Móricz, majd azt is elmondta, hogy a diákok az önkormányzatban adhatják át a pályázati kérvényüket. Itt kapnak egy formanyomtatvány, amit ki kell tölteniük, de ebben segítséget kapnak. Az iratok közül szükséges egy iskolai igazolás arról, hogy nwem ismétlik az osztályt, mivel az ismétlők nem kapnak támogatást. Kell a szülő személyi igazolványa, illetve a diák személyi száma (anyakönyvi kivonat vagy személyi igazolvány), végzés a szociális segélyről vagy a családi pótlékról (amennyiben kapja a diák), a 4,5-es átlaggal rendelkező diákoknak a bizonyítvány fénymásolata, a színkitűnőknek pedig a Vuk-diploma hitelesített másolata.