2024. április 19., péntek

Óriási a nyomás a szerb félre a washingtoni tárgyalásokon

Mali szerint a szerb delegáció elé tolták a legrosszabb dokumentumot, amit a tárgyalások megkezdése óta láttak, Grenell szerint egyik pont sem a kölcsönös elismerést jelenti

Richard Grenell, az amerikai elnök különmegbízottja tagadja, hogy a szerb és a koszovói tárgyalások során a Fehér Házban asztalra került volna egy olyan 16 pontos dokumentum, amelyenk egy pontja a két ország kölcsönös elismerését jelenti.

A fővárosi média szerint a szóban forgó dokumentumot  a ma kezdődött washingtoni tárgyalások kezdetén Aleksandar Vučić szerb elnöknek nyújtották át. A hírt hivatalosan nem erősítették meg, ám az ugyancsak Washingtonban tartózkodó Siniša Mali pénzügyminiszter ilyen értelemben tett nyilatkozatot a Fehér Ház előtt a tárgyalások első fordulóját követően.

– Óriási nyomás alatt vagyunk – mondta. – Az elején elénk tolták a legrosszabb dokumentumot, amit a tárgyalások megkezdése óta láttunk. Tizenhat pontból áll és a 10. pont egymás kölcsönös elismerésére vonatkozik. Gazdasági kérdésekről alig esett szó, ezek főként az infrastuktúra, autóutak, vasút kiépítésére vonatkoznak... De óriási a nyomás. Harc van, igazi harc, az elnök harcol, hogy meddig tud kitartani, meglátjuk. A végsőkig fogunk harcolni.

Richard Grenell, az amerikai elnök különmegbízottja Twitter bejegyzésében minderre csak annyit írt: „Not true”, azaz nem igaz.