2024. április 17., szerda

Megindult az oktatás Zentán is

Összesen mintegy háromezer gyermek és fiatal kezdte meg a tanévet a községben

Az iskolakezdés kapcsán tartott sajtótájékoztatót tegnap délelőtt Zentán Czegledi Rudolf, a község polgármestere és Juhász Attila, a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja. Czegledi Rudolf elmondta, hogy mivel a községben alacsony a fertőzöttek száma, minden oktatási intézményben teljes kapacitással megindult a munka.

– Zentán jelenleg egy aktív koronavírussal fertőzött személyt tartanak számon, és a járvány kezdete óta Zentán összesen 18 fertőzöttet regisztráltak, vagyis alacsony a fertőzöttségi szint, és ezt szeretnénk is megtartani, sőt javítani a helyzeten, ezért minden előírást betartunk az összes oktatási intézményben. Szeretném hangsúlyozni, hogy amennyiben a szülő a gyermekén bármilyen betegség tünetét észleli, ne vigye az oktatási intézménybe, hanem telefonáljon a gyermekgondozóba. A 062/806-2388 vagy a 024/811-279-es számot kell tárcsázni, és ott kell egyeztetni a teendőkről – hangsúlyozta a polgármester.

Juhász Attila elmondta, hogy a községben több mint háromezer diák jár oktatási intézménybe, közülük ezerötszáz általános iskolába, ezer középiskolába és több mint hatszáz óvodába, majd hozzátette, minden intézményben megtették a megfelelő óvintézkedéseket, és mindenhová elegendő fertőtlenítő-, illetve tisztítószert biztosítottak.

– Az iskolákban ötször harmincperces órákat tartanak, és az intézmények így is meg tudják valósítani saját oktatási programjaikat. A Magyar Nemzeti Tanács távoktatási programját is használják, és Zentán is folyik a tananyag felvételezése. Ami az elsőbe indulókat illeti, összesen közel száznyolcvan elsősünk van, ebből csaknem százötvenen magyar tannyelvű tagozaton tanulnak, a többiek pedig szerb tannyelvűn. Az önkormányzat, követve a több mint egy évtizedes hagyományt, a mostani elsősöknek is biztosítja a közlekedésbiztonsági csomagot, amelyet az iskolákkal való egyeztetést követően a napokban juttatunk el a diákoknak – fogalmazott a községi tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja, aki a sajtótájékoztatón azt is hangsúlyozta, fontos betartani az egészségügyi előírásokat annak érdekében, hogy a tanítás zavartalanul folyhasson az oktatási intézményekben.