2024. március 29., péntek

Tartalmas és szép iskolaévek

Mihályi Zselyke a generáció diákja

Az adai Műszaki Iskolában a moholi Mihályi Zselykét választották a generáció diákjának. Az általános iskolát Moholon végezte, és onnan került a Műszaki Iskolába, ami náluk már családi tradíciónak számít, mivel több generáció tanult az intézményben. A műépítész-technikus szakon végzett Mihályi Zselykét a középiskolai évekről, az iskoláról és a terveiről kérdeztük.

A generáció diákjának választottak. Hogyan élted meg a középiskolás éveket az adai Műszaki Iskolában, és hogyan fogadtad az elismerést?
– A családomból a nagymamámtól kezdve mindenki a Műszaki Iskolában tanult, szóval ez nálunk már tradíciónak számít, ezért döntöttem én is úgy, hogy építészetet tanulok. Egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, és úgy érzem, hogy ezek voltak életem eddigi legszebb évei. Nagyon szerettem az iskolát, és sajnálom, hogy vége lett. Az igazgatónő, a tanárok mind nagyon segítőkészek voltak, és mindig biztattak minket. Végig arra törekedtem, hogy jó jegyeket kapjak, versenyekre jártam, próbáltam minél több mindenben részt venni. Nem számítottam rá, hogy én leszek a generáció tanulója, ám nagyon megörültem neki, jólesett, hogy engem választottak meg.

A Műszaki Iskola mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy feltáruljon előtted a világ, mennyire készített fel szakmai ismeretekből, és mennyire biztosított alapot a továbbtanuláshoz?
– Rengeteg lehetőséget nyújtott nekem az iskola. Sok helyre eljutottam, ahova amúgy nem biztos, hogy lett volna esélyem eljutni. A szakmámat illetően úgy érzem, hogy mindent megtanultam, amire szükség volt. A továbbiakban sajnos nem építészetet fogok tanulni, ennek ellenére biztos vagyok abban, hogy a középiskolai évek alatt nagyon sok olyan dolgot megtanultam, amiket majd az egyetemen használni tudok.

Melyek voltak a kedvenc tantárgyaid, és kinek ajánlanád ezt az intézményt?
– Elsőben a biológia volt a kedvenc tantárgyam, a későbbiekben talán a matematika volt az, amit a legjobban szerettem. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az intézményt, hiszen családias a légkör, és mindenki nagyon segítőkész.

Hol folytatod a tanulmányaidat, és miért éppen ezt a szakot választottad?
– A tanulmányaimat Újvidéken, a Műszaki Tudományok Karán szeretném folytatni földméréstan és távérzékelés szakon. A műszaki mellett a nyelveket is nagyon szeretem, így első körben angol szakra felvételiztem, de sajnos nem sikerült bejutnom. Mivel a nővérem is földméréstant tanul, ezért döntöttem úgy, hogy én is arra megyek. A második felvételim szeptember 3-án lesz, és igyekszem ezúttal sikerrel járni.

Hogyan tekintesz a jövőbe, hol és hogyan képzeled el az életed?
– Miután befejeztem az egyetemet, szeretnék Újvidéken maradni, és ott dolgozni néhány évet, majd amint lehetőségem nyílik rá, saját céget nyitni, és abban tevékenykedni. Nem gondolkodom azon, hogy külföldre költözöm, ám ha netán mégis úgy is alakulna, akkor semmiképpen sem szeretnék messzire menni az otthonomtól.