2024. április 19., péntek

Konfirmálás Bácsfeketehegyen

Vasárnap délután a bácsfeketehegyi református templomban 23 fiatal vett részt a konfirmáláson. Orosz Attila bácsfeketehegyi lelkész és bácskai esperes arról számolt be lapunknak, hogy az idei évben rendhagyó módon történt a konfirmálás.

Vasárnap 23 fiatal tett konfirmációs fogadalmat (Lakatos János felvétele)

Vasárnap 23 fiatal tett konfirmációs fogadalmat (Lakatos János felvétele)

– Ez a gyülekezetünk legnagyobb ünnepe, amikor a fiatalok Krisztusról szóló fogadalmat tesznek. A hatodik osztályt befejező fiatalokat az egyház felnőtt korú tagjaivá avatjuk ilyenkor. Teljes jogú egyháztagok nyilván csak akkor lesznek, amikor betöltik a nagykorúságot polgárilag. A jelenlegi járványhelyzet átírta az életünket, így az egyházi életünket is. Nem tudtuk megtartani a konfirmálást, amikor az ideje lett volna, pünkösd előtti vasárnapon, május 24-én. Amikor kicsit enyhült a helyzet, akkor a szülőkkel és a presbitériummal megbeszéltük a lehetőségeket, és akkor döntöttünk úgy, hogy közvetlenül az iskolakezdés előtt megtartjuk, hogy ennek terhét ne vigyük át a következő tanévbe – mondta el a lelkész, majd hozzáfűzte, hogy a konfirmálás során igyekeztek betartani a járványügyi előírásokat.

Az idei évben kiemelkedő számú konfirmandus volt, és nem csak Bácsfeketehegyről, tudtuk meg Orosztól.

– Ez alkalommal 23 fiatal tett konfirmációs fogadalmat. Ez egy nem kis létszám, ha az egyetemes magyar reformátuságban gondolkodunk, akkor sem. Körül nézhetünk a Kárpát-medencében, sok helyen messzemenően nincs ennyi konfirmandus. 9 leányról és 14 fiúról beszélünk, és ami külön érdekesség, heten Kishegyesről jöttek. Ott is vannak iskolai hittan órák, velük azokon készültünk erre. Ezeknek a gyerekeknek van bácsfeketehegyi kötődésük, és a református egyházhoz tartoznak. A másik 16 gyerek bácsfeketehegyi, így jön ki a 23-as létszám – fogalmazott a lelkész, majd arról is szólt, hogy a konfirmáció három részből áll: a kikérdezésből, a fogadalomtételből és felhatalmazásból, valamint az úrvacsora-osztásból. Az első kettő megtörtént most vasárnap, a harmadikra pedig következő vasárnapon fog sor kerülni, amennyiben a járványügyi helyzet engedi, mondta Orosz.

Végezetül azt is megtudtuk a lelkésztől, hogy a jelenlegi állás szerint az iskolai hittanórákat a most kezdődő tanévben online fogják megtartani.