2024. március 28., csütörtök

Javul a járványügyi helyzet

A hónap folyamán várhatóan helyreáll a megszokott munkarend a Szabadkai Közkórházban – A járványügyi szakorvos szerint továbbra is fontos az óvatosság

A Szabadkai Közkórházban folyamatosan csökken azon páciensek száma, akik koronavírus okozta megbetegedés miatt kerültek be az intézménybe. Ezért kedd óta a kórház ismét fogadja azokat a betegeket is, akik nem szorulnak sürgősségi ellátásra. A megszokott munkarend várhatóan e hónap folyamán áll helyre – írja a Subotica.com hírportál.

Továbbra is fontos a maszk viselése (Fotó: Gergely Árpád)

Továbbra is fontos a maszk viselése (Fotó: Gergely Árpád)

A járványügyi helyzettel kapcsolatban megkerestük dr. Nebojša Bohuckit, a Közegészségügyi Intézet járványügyi szakorvosát, aki lapunknak megerősítette, hogy Szabadkán a járványügyi helyzet javul, ám hozzátette, ahhoz, hogy ez így is maradjon, a lakosságnak továbbra is tartania kell magát a járványügyi előírásokhoz és ajánlásokhoz.

– Már negyedik hete folyamatosan javul a helyzet. Minden héten kevesebb a fertőzött. Ez nagyon jó, de ez még nem jelenti azt, hogy elmúlt a veszély. Továbbra is mindenkinek óvatosnak kell lennie, ugyanis mindennap van két-három új megbetegedés. Persze voltak napok, amikor tizenkilenc, sőt emlékszek olyan napra is, amikor harminc új esetünk is volt. Ezek nagy számok. Ehhez képest a napi két-három eset valóban enyhülést jelent, de azt még nem mondhatjuk, hogy stabil a helyzet. Ha naponta nulla vagy egy esetet jegyeznénk, akkor nevezhetnénk stabilnak a járványhelyzetet. Ettől még egy lépés választ el bennünket. Minden rajtunk múlik – nyilatkozta Nebojša Bohucki.

Városunkban, ahogy az ország többi részén is, enyhültek a járványügyi intézkedések. Így például a polgárok ismét mehetnek moziba, színházba, az oktatási intézményeket pedig újból diákok népesítik be. A járványügyi szakember az enyhítésekkel kapcsolatban a következőket tanácsolta:

– Az óvatosság most a legfontosabb. Továbbra is viseljünk maszkot, tartsuk be az előírt szociális távolságot, és mossunk kezet, amilyen gyakran csak lehet. A gyermekek most iskolába mennek. Rájuk ajánlott jobban odafigyelni. A gyermekek ugyanis be tudják hurcolni a vírust a családba. A gyermekek elkaphatják a vírust, de náluk általában a betegség enyhébb lefolyású, azonban nagyszüleiket, idősebb családtagjaikat megfertőzhetik. Legjobb, ha most a gyermekek kerülik a harmadik generációval való találkozást. Mint tudjuk, újra vannak kulturális események, mehetünk moziba és színházba. Az előírások szerint maszkot kell viselnünk és minden második szék üresen marad. Ha a rendelkezésekhez mindenki tartja magát, akkor nem lesz baj – mondta Nebojša Bohucki.