2024. április 19., péntek

Istennek dicsőség, embernek segítség

Bemutatásra került a kishegyesi tűzoltókról szóló könyv

Szombaton délután a kishegyesi katolikus templomban egy rendhagyó könyvbemutatóra került sor. A kishegyesi Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület a tavalyi évben ünnepelte fennállásának 145. évfordulóját. Ennek apropóján egy könyvet szertettek volna bemutatni, de az, technikai okok miatt, csak idén jött ki a nyomdából. Ezt követően viszont a koronavírus-járvány szólt közbe, így a bemutatóra mindössze most kerülhetett sor. Az Istennek dicsőség, embernek segítség című könyvet szerkesztője, dr. Szőke Anna néprajzkutató mutatta be.

Dr. Kurin Ákos, a Maronka Károly ÖTT alelnöke arról számolt be lapunknak, hogy a mostani könyv más, mint amit dr. Virág Gábor írt a testületről, mivel ez néprajzi szemszögből mutatja be a kishegyesi tűzoltókat. Az elmúlt néhány évben igen tekintélyes anyag gyűlt össze a tűzoltókról, amelyet főként újságcikkek alkotnak. Összesen több mint 1100 írást gyűjtöttek össze, amelyek az 1800-as évek végétől errefelé a tűzoltókkal foglalkoznak, vagy említést tesznek róluk. Kurin elmondta, hogy a könyv megírására Szőke Annát kérték fel, mert ő néprajzosként sajátos szemszögből tudta feldolgozni ezt a több mint 100 évet bemutató anyagot.

Az Istennek dicsőség, embernek segítség című könyv megjelenését támogatta a tartományi oktatási titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Kishegyes község önkormányzata.