2024. március 29., péntek

Csütörtökön Kanizsai Írótábor

Az egynapos 68. Írótábor programja

A rendkívüli helyzet mindenben megmutatja hatását, ami alól a Kanizsai Írótábor sem képez kivételt. Az elmúlt évtizedek gyakorlatától eltérően idén csak egynapos programot kínálhatnak a szervezők, azt is az előírásokkal összhangban, de ettől függetlenül kecsegtető és hívogató a kínálat.

Csütörtökön, szeptember 3-án 17 órakor kezdődik a program, melynek első állomása most is a koszorúzás a Népkertben, az írótábor emlékművénél. Ezt követően 17.15-kor lesz a megnyitó és koszorúzás a Városháza előtti parkban, a Dobó–Koncz-szobornál. Az írótábort megnyitja Bordás Győző, a szervezőbizottság elnöke. A képtárban folytatódik az eseménysorozat 17.15-kor a kiállításmegnyitó lesz a Dobó Tihamér Képtárban Fujkin István alkotásaiból, mely a Felhő(n)járó elnevezést viseli, majd 18.30-kor a Fujkin-monográfia bemutatója következik. A képzőművésszel folytatott beszélgetést követően az írótábor vándorkulacsának átadására kerül sor. Este 7 órakor Titorelli faiskolája – a Tolnai Ottó képzőművészeti esszéit tartalmazó kötet bemutatója következik. Fél nyolckor pedig a Domonkos Istvánnal 2013-ban készült interjú vetítése zárja az írótábort a Művészetek Háza mozitermében.