2021. augusztus 2., hétfő

Óvintézkedések betartásával futhatnak

A 43. Fruška gora-i Maratont szeptember 19-én tartják

Az eredetileg április végére tervezett Fruška gora-i Maratont először május végére tolták ki, de a járványhelyzet miatt végül szeptember 19-re és 20-ára halasztották. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, a rendezvényt a megszokottól jelentősen eltérő formában szervezik meg.

– A koronavírus-járvány miatt a válságstáb által előírt intézkedésekkel összhangban tartjuk meg az idei rendezvényt. A korábbi évektől eltérően az idén nem lesz tömeg, és ez csak egy a változtatások közül. A 42 kilométernél rövidebb pályákon nem szervezünk túrákat. Az előzetes regisztrációkor az ezekre a szakaszokra lefoglalt jegyek kihasználhatóak lesznek a következő évben, vagy az október 24-én megtartandó 6. Őszi Fruška gora-i Maratonon – jelentették be a szervezők.

Az indulócsomag átvételekor kötelező benyújtani a megfelelő egészségügyi állapotról szóló tanúsítvány másolatát, amely hat hónapnál nem lehet régebbi, vagy egy érvényes PS-versenykönyvecskét, melyet egészségügyi szakember hitelesített.

Mindegyik résztvevőnek írásbeli nyilatkozatot kell átadnia arról, hogy az elmúlt 10 napban nem volt tudatosan kapcsolatban koronavírussal fertőzött személlyel. Az indulócsomag részeként minden versenyző kap egy orvosi védőmaszkot.

A rajtnál kötelező testhőmérséklet-mérést végeznek, s ha valaki lázas, nem engedélyezik az indulását. A versenyzők kisebb csoportokban, a jelenleg előírt intézkedéseknek megfelelően meghatározott időközönként indulhatnak el. A rajtnál és a célnál kötelező a legalább kétméteres távolságtartás. A verseny alatt nagyobb csoportosulás esetén kötelező a védőmaszk viselése, a pihenőállomásokon való tartózkodást pedig minimálisra csökkentették.

A célban, a célkapu mögött egy fertőtlenítő alagutat állítanak fel, melyen minden résztvevő köteles átmenni. A regisztráció után mindenki kap egy e-mailt a maraton biztonságos lebonyolításához szükséges intézkedésekről.