2024. március 28., csütörtök

Együttműködésben, csapatként

Dr. Pásztor Bálint: Feltett szándékom, hogy megvalósuljon mindaz, amiről a kampányban beszéltem

A múlt pénteken tartotta meg alakuló ülését az új összetételű városi képviselő-testület. Az ülésen dr. Pásztor Bálint személyében megválasztották a testület elnökét, továbbá a város új polgármesterét, alpolgármesterét és a városi tanács tagjait is. A vkt új elnökét az új összetételű önkormányzati vezetésről és a Szabadka előtt álló négy évről kérdeztük.

A Vajdasági Magyar Szövetség a június 21-ei választásokon 17 131 szavazatot szerzett, ami 22 képviselői mandátumot jelent a 67 tagú képviselő-testületben. Az elkövetkező négy évben mire elegendő ez a felhatalmazás?

– A VMSZ megduplázta mandátumainak számát a szabadkai városi képviselő-testületben. Ez azt eredményezi, hogy a Szerb Haladó Párttal együtt fogjuk irányítani Szabadkát. A koalíció folytatódik, annak érdekében, hogy stabil többség irányítsa a város ügyeit. Ugyanakkor ez a mandátumnövekedés azt teszi lehetővé, hogy azok a prioritások, amelyeket mi képviselünk, nagyobb hangsúlyt kapjanak a város irányítóinak céljai között. Ezt röviden a következőképpen tudnám megfogalmazni: a város évszázados jellegének a megőrzése, valamint a XXI. századhoz méltó életkörülményeknek a megteremtése. Ez utóbbinál a fejlesztéseket értem, az aszfaltburkolatokat, a csatornahálózatot, a vízvezetéket, és mindazt, ami a város polgárainak életminősége tekintetében fontos.

A VMSZ tehát ismét az SZHP-vel kötött koalíciót. A kampány során azonban a két párt még egymás ellen küzdött a város irányításának megszerzéséért.

Dr. Pásztor Bálint: A városnapot követően ellátogatunk a helyi közösségekbe, és feltérképezzük az ottani állapotokat (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Pásztor Bálint: A városnapot követően ellátogatunk a helyi közösségekbe, és feltérképezzük az ottani állapotokat (Fotó: Gergely Árpád)

– Mi a VMSZ-ben mindig elfogadjuk a választópolgárok ítéletét. A választók azt mondták június 21-én, hogy nagyobb szerepet szánnak a VMSZ-nek, mint amekkora az volt az előző négyéves ciklus során, ugyanakkor SZHP került ki győztesen ebből a megmérettetésből. Hétezerrel több szavazatot kapott Szabadkán az SZHP, mint a VMSZ. Jelentős mértékben csökkent a különbség, de továbbra is ők a legtöbb mandátummal rendelkező párt a városi képviselő-testületben. Ugyanakkor azon ritka önkormányzatok egyike a szabadkai, amelyben az SZHP-nek nincs abszolút többsége. Azt gondolom, hogy teljesen természetes, hogy a két legerősebb párt koalícióra lép. Hozzánk csatlakoztak még más kisebb pártok is. Így egy nagyon széles koalíció alakult ki. Ez abból a szempontból fontos, hogy a közigazgatásban, az ügyek intézésében nem a konfliktusok fogják meghatározni az elkövetkező négy évet, hanem a közös fejlesztések. Ehhez egy kényelmes többség áll rendelkezésre a városi képviselő-testületben.

Augusztus 21-e óta Stevan Bakić személyében új polgármestere van Szabadkának, aki korábban a vkt-ben az SZHP frakcióvezetője volt. Együttműködés tekintetében mire számít az új polgármestertől?

– Korábban nem volt lehetőségem vele együttműködni, mert különböző helyeken teljesítettünk szolgálatot. Azt hallottam róla, hogy egy szavatartó ember. Ez a politikában számomra nagyon fontos, hiszen enélkül nem lehetséges a sikeres együttműködés. Múlt hét pénteken alakult meg a városi képviselő-testület, és választottuk meg a polgármestert, az alpolgármestert és a városi tanács tagjait. Hétfőn reggel azzal kezdtük a napot, hogy Kern Imrével együtt leültünk a polgármesterrel és megbeszéltük az alapvető működési mechanizmusokat. A megbeszélés alapján azt tudom mondani: megfogalmazódott a szándék bennük és bennünk is, hogy együttműködésben, csapatként irányítsuk ezt a várost. Ne egymás kárára, hanem minden szabadkai érdekében, úgy hogy mindenkinek a prioritásai kellő hangsúlyt kapjanak a város vezetésében.

A VMSZ az új összetételű önkormányzatban egy alpolgármesteri és három tanácsosi helyet kapott. Mi lesz az ő feladatuk az elkövetkező négy évben?

Dr. Pásztor Bálint a szabadkai képviselő-testület alakuló ülésén (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Pásztor Bálint a szabadkai képviselő-testület alakuló ülésén (Fotó: Gergely Árpád)

– A VMSZ politikusai fontos tárcákat töltenek be a városi tanácsban. Ercsi Hargita az idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi együttműködésekkel foglalkozik, Góli Csilla a kommunális tevékenységekkel és fejlesztésekkel, Bognár Pásztor Hajnalka pedig a mezőgazdasággal. Hozzájuk csatlakozik polgármestersegédként Magosi Zsuzsanna, aki a helyi közösségek koordinációjával lesz megbízva. A VMSZ részéről a munkát Kern Imre alpolgármester fogja össze, aki hatalmas tapasztalatával és tudásával biztos, hogy kitűnően fogja végezni ezt a feladatot is. Ez a csapat kiegészül még Ladóczki Gyulával, aki a vkt titkára. Úgy beszéltük meg, hogy a városnapot követően ellátogatunk a helyi közösségekbe, és feltérképezzük az ottani állapotokat. Megvalósítjuk azokat az ígéreteket, amelyeket a kampányban tettünk. Nem feledkezünk meg arról, amiről akkor beszéltünk. A kampány során azt kértem, hogy a legelhanyagoltabb utcákba vigyenek el. Feltett szándékom, hogy megvalósuljon mindaz, amiről a kampányban beszéltem.

Ami a közvállalatokat és a közintézményeket illeti, ott az állapotokat hozzá kell idomítani a választási eredményekhez, természetesen betartva azokat a rendelkezéseket, amelyeket a közvállalatokról szóló törvény tartalmaz. Az erre vonatkozó koalíciós tárgyalás az SZHP-vel az elkövetkező egy-két hétben fog befejeződni. Ez ad majd teljes választ arra, hogy mely terület mely pártnak lesz a felelőssége. Ez nemcsak Szabadkára vonatkozik, hanem az összes önkormányzatra, ahol a VMSZ jelen van.

Végezetül ön, mint a vkt elnöke, mire fog törekedni az elkövetkező négy évben?

– A képviselő-testület munkáját az előző négy évben sem érhette panasz. Bunford Tivadar tökéletesen vezette az üléseket. Én is arra fogok törekedni, hogy jó hangulatban, tiszteletben tartva a képviselő-testület méltóságát, mindenkinek lehetősége legyen arra, hogy az ügyrenddel összhangban kifejtse a véleményét. A magam szerepkörét azonban ennél picit szélesebben értelmezem, hiszen a képviselő-testület elnökének megvannak a maga hatáskörei a vkt-vel kapcsolatban, de az önkormányzati törvény értelmében ez a második legjelentősebb önkormányzati funkció. Ilyen tekintetben azon leszek, hogy az önkormányzat munkájában minél inkább láthatóak legyünk, a prioritásaink minél hangsúlyosabban szerepet kapjanak. Hozzátenném, mivel továbbra is köztársasági parlamenti képviselő és frakcióvezető maradok, vkt-elnöki fizetésemről lemondok. Annak ellenére azonban, hogy parlamenti képviselőként a munkám egy része Belgrádhoz köt, igyekszem a szabadkai munkámat is becsülettel ellátni.