2024. március 29., péntek

Iskolakezdés kényszerű szigorításokkal

Adán az általános iskolában felkészültek a járvány miatti rendkívüli tanévre

A koronavírus-járvány miatt rendkívüli körülmények között kezdődik meg a tanév Adán a Cseh Károly Általános Iskolában, ahol négy iskolaépületben – ebből három kihelyezett tagozaton – összesen 570 diák kezdi meg tanulmányait szeptember elsejétől. Maksó Éva iskolaigazgató elmondta, hogy a tanév megszervezése miatt összetett és nehéz időszakon vannak túl az iskolában, ahol legfeljebb 15 fős csoportokban tanulhatnak a diákok, ezért a nagyobb létszámú osztályokat kettéosztották.

Az adai iskolában 570 diák kezdi meg a tanévet szeptemberben (Fotó: Csincsik Zsolt)

Az adai iskolában 570 diák kezdi meg a tanévet szeptemberben (Fotó: Csincsik Zsolt)

– Az idei tanévben sajnos elveszítettünk egy első osztályt a központi épületben, ahol nem tudtunk két elsős tagozatot nyitni magyar nyelven, csak egyet, illetve még egyet a baraparti iskolában. Viszont mindkét osztály elég szép létszámmal, 21-22 fővel indul. A központi épületben indítunk egy 10 fős szerb tannyelvű osztályt is, amivel elégedettek vagyunk. Az idei tanévben Törökfaluban 4 kis elsősünk lesz. Őket sajnos összevont tagozatban tudjuk az idén is fogadni, ugyanakkor számukra is biztosított a magyar nyelvű oktatás. Völgyparton szintén összevont tagozaton indul 2 kisgyerek első osztályba – számolt be az elsősökről Maksó Éva, aki elmondta, a járványügyi helyzet miatt az idei tanév más lesz, mint a korábbiak, ugyanis különféle kényszerű intézkedéseket vezetnek be a diákok számára az új tanévben.

– Nagyon összetett és nehéz időszakon vagyunk túl. Körülbelül tíz napja kaptuk meg az oktatási minisztériumtól azokat az irányelveket, amelyek előirányozzák, hogyan tudjuk majd megszervezni az oktatást. Az iskolában lázas munka folyik, egy nagyon jó csapat állt össze, két informatikus, egy igazgatóhelyettes és jómagam. Kidolgoztunk egy nagyon jónak tűnő modellt, ahol csúsztatott kezdéssel jönnek a tanulók, az alsósok és a felsősök is. Arra ügyeltünk, hogy 15 főnél ne legyen több diák egy osztályban, valamint az egész iskolaépületben ne legyen egyszerre az összlétszám 50 százalékánál több gyerek. Ezt sikerült is megoldani. A központi iskolaépületünk a legnagyobb és a legnépesebb. Itt még azt is megtettük, hogy fizikailag elválasztjuk a régi épületszárnyat, ahol az alsósok vannak, a másik szárnyban lévő felsősöktől. Így aztán azok az útvonalak, amelyeket ők a toalettekhez, illetve a reggelizéshez és az ebédeléshez használnak, nem fogják keresztezni egymást. Azokat az osztályokat, amelyek létszáma meghaladja a 15 főt, kettéosztjuk. Az osztályfőnök és a szakmunkatársak segítségével fog majd megtörténni az osztályok bontása. Ők külön osztálycsoportként szerepelnek, ám heti lebontásban ugyanazt a tananyagot fogják megtanulni, viszont nem ugyanazon a napon. Különböző órarend szerint fognak tanulni, ugyanakkor mindenki az adott héten ugyanazt fogja elsajátítani. Ez azért is fontos, mert a tanáraink a Magyar Nemzeti Tanács által támogatott és kidolgozott, felvételezett tanórákat is fogják használni. Ha bármelyik pillanatban át kell, hogy álljunk a teljes online oktatásra, akkor azokat is fogják tudni használni, és mindenki egyféleképpen tud haladni. A tanáraink különféle képzéseken esnek át. Az iskolánk kiválasztotta a Google Classroom platformot, és egységesen mindenki ezt fogja használni a gyerekekkel folyó kommunikációra és feladatleadásra. Az alsósoknak ugyanis négy tanórát kell, hogy tartsunk, a felsősöknek meg ötöt, amit ezenfelül előírt a tanmenet, azt online adjuk át a gyerekeknek. Reméljük, hogy az iskolában meg fogjuk tudni őket tanítani ennek a platformnak a használatára annak érdekében, hogy minél kevesebb alkalommal kelljen a szülőknek beleavatkozniuk a tanulásba, tehát ez elsősorban a gyerekeknek a feladata legyen. Még újdonság és nagy tanulság a tavalyi év kapcsán, hogy nagyon le voltak terhelve a gyerekek, a szülők és a tanárok is azzal, hogy a kommunikáció szinte reggeltől késő estig zajlott. Az új tanévben megpróbáljuk a tanár munkaidejét korlátozni 7 órától 15 óráig. Ez talán most a szülő részére nehézségnek tűnik, mert az a visszajelzés, hogy mi történik azzal a gyerekkel, akinek a szülei késő délutánig dolgoznak, és nincs lehetőségük arra, hogy segítsenek neki. Ez az online oktatásnál nem így van, azon a felületen akármilyen időpontban megtalálják a feladatokat. Pont ez a cél, hogy azon a felületen bármikor tudjanak a gyerekek dolgozni, és feltölteni feladatokat, ami nem zavarja a magánéletét sem az egyik, sem a másik félnek. Az órák 30 percesek lesznek, 5 perces szünettel. Amikor esetleg muszáj, hogy ugyanabba a terembe bemenjen egy másik csoport is, akkor a takarítószemélyzetnek 20 perce van arra, hogy azt teljesen átfertőtlenítse – közölte az iskolaigazgató.

Maksó Éva (Fotó: Csincsik Zsolt)

Maksó Éva (Fotó: Csincsik Zsolt)

A Cseh Károly Általános Iskola központi épületében az új tanévben is megszervezik a napközit az elsős és másodikos osztályos diákoknak. Maksó Éva elmondta, hogy ehhez a minisztérium rendelete alapján a szülőknek igazolást kell felmutatniuk arról, hogy állandó munkaviszonyban vannak, és a munkájukat a munkahelyükön kell, hogy végezzék. Az igazgató azt ígérte, hogy mindezt megpróbálják nagyon rugalmasan kezelni. Megjegyezte, hogy az osztott csoportok száma attól függ majd, hogy hány gyerek jelentkezik, majd hozzátette, az iskolában a higiéniai előírások betartása mellett egyelőre kéthetes próbaidőre biztosítják a Family pékségen keresztül az előfizetéses uzsonnát a diákok számára, valamint megpróbálkoznak a szabad eladással is.