– Én kerékpárral hoztam a bográcsot – mondta Lotrek. – Szerintem május elseje lehetett.
– Ugyan – legyintett Füstös –, aznap dolgoztunk, munkanap volt!
– Gábornak igen – szólt Oszter –, aznap a főkapunál őrködött!
– Ha aznap május elseje volt, akkor esett a hó – mondta Kerek Ferkó, és hozzátette – Erre világosan emlékszem, mert a lucskos zöld fűben fociztunk!
– Kérdezzük meg a lányokat! – javasolta Lotrek. – Nekik jobb a memóriájuk!
– A lányok aznap nem voltak velünk – mondta Oszter –, akkor a lányok Gábor nővérének a születésnapját készítették elő, akkor mindnyájan ott voltunk a szülinapon!
– Nem az ifjúság napján történt? – kérdezte Füstös. – Akkor is itt, a Tisza-parton táboroztunk!
Negyven évvel előbb.
Reggel ötkor kelt. A fürdőszobában nem sokat időzött. Az anyja már hajnali négykor elment dolgozni. Reggelente neki van a legtöbb ideje a „tollászkodásra”. Ők hét órától dolgoznak.
A kávé is elkészült, már csak az öccsének, Gábornak kell megérkeznie az éjszakai műszakból.
Néhány hónappal előbb még az apjával kávézott reggelente, azután hirtelen, egyik napról a másikra az apja egész cége kiment Irakba dolgozni, így került Gábor biztonsági őrnek a néhány emberrel itthon maradt céghez.
– Viki nena – mondta Gábor akkor –, azért örülök ennek az őrködős melónak, mert így lesz miből ajándékot vennem az esküvődre!
– De hol a pokolban vagy már? – csattant ki Viktória. – Beszélnünk kellene! Nem várhatlak meg, elkések a munkából!
Elindult, majd két perc múlva megállt. Leült, hogy megigazítsa a harisnyáját, közben eszébe jutott, hogy a cég autóbuszát már lekéste. Majd kimegy a peremvárosival, gondolta, közben sietve elmosta a kávéscsészéket. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Olyasmi, mint hét éves korában, hogy az anyja azon a napon nem jön haza. Késő este tudta meg, hogy az anyja rosszul lett és bevitték a kórházba. Most hirtelen megszólalt a kapucsengő. Két egyenruhás rendőr állt a kapuban.
– Te vagy Sík Viktória? – kérdezte az idősebb.
– Igen – válaszolta bizonytalanul a lány.
– Hol az öcséd, Sík Gábor?
– Már itthon kellene lennie! Éjszaka dolgozott.
– Sajnos… – kezdte a rendőr, de azonnal elhallgatott.
– El kell mondanunk – szólt a fiatalabb –, de nem tudjuk, hogyan!
– Mi történt? – kiáltott fel Viktória.
Ismét a fiatalabb szólt: – Gábort hajnalban megölték!
– Az anyámnak szóltak?
– Igen, az elvtársak, a nyomozók majd szólnak neki.
– A fiúknak is?
– Milyen fiúknak? – kérdezte az idősebb rendőr.
– A barátainak – mondta Viktória.
Napjainkban.
Viktória kaput nyitott a fiúknak.
– Köszönöm, hogy eljöttetek – mondta.
– Figyelj – szólt Oszter –, itt maradunk az udvaron… Gábor szobája már nem létezik, úgyhogy hozzunk ide még székeket!
– Tudjátok – szólt Viktória –, hogy öt évvel a kivégzés után eljöttek hozzám a szülei és bocsánatot kértek?!
– Apánk akkor már nem élt, különben kizavarta volna őket. Látom, hogy nézel rám, Kerek Ferkó, igen, akkor még létezett halálbüntetés!
– Milyen nap is volt az, amikor Gábort megölték? – kiáltott Lotrek. – Ki emlékszik rá pontosan?
– Mindenkinek másmilyen – mondta Oszter –, de itt az ideje, hogy igyunk egyet Gábor barátunk lelki üdvére!
