2024. április 17., szerda

Maszkkal az ismeretlenbe

A szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában felkészültek a rendhagyó tanévkezdésre

Hamarosan megszólal az iskolacsengő, és a diákok átlépik a tanterem küszöbét. Egy olyan tanévet fognak elkezdeni a jövő héten, amelyhez hasonlót még soha nem tapasztaltak. A tanulók, a pedagógusok, a szülők, az iskolaigazgatók ebben az ismeretlen, kiszámíthatatlan és bizonytalan helyzetben, maszkkal, arcpajzzsal és fertőtlenítőszerrel felszerelkezve kezdik meg a 2020/2021-es tanévet. Bognár Beátától, a szabadkai Majsai Úti Általános Iskola igazgatónőjétől megtudtuk, hogy az intézmény milyen megoldásokat talált az oktatás megszervezésére.

Bognár Beáta (Fotó: Gergely Árpád)

Bognár Beáta (Fotó: Gergely Árpád)

–  Az alsósok csak délelőtt fognak járni iskolába. Ezt az jelenti, hogy két csoportban fog folyni az alsósok oktatása. Az első csoport 7.30-tól 9.55-ig lesz az iskolában. Ezt követi egy húszperces szünet, amely idő alatt a segédszemélyzet feltakarítja és fertőtleníti az iskola helyiségeit. Ezután 10.15-kor jön az alsósok második csoportja, akik 12.05 percig tartózkodnak az iskolában. Az alsósoknál van olyan eset is, hogy némely osztályokat nem kell két részre osztanunk, hiszen 15-nél kevesebb diák jár az osztályba, vagy olyan nagy tantermet tudunk biztosítani a számukra, hogy minden gyereknek jut négy négyzetméter. Ebben az esetben ezeknek az osztályoknak napi négy órájuk lesz órarend szerint. Ezt a tanítók állítják össze az angol, a szerb mint környezetnyelv tanárral és a hitoktatóval együtt, így a tanulók szeptember 1-jén ezen órarend szerint jönnek iskolába. Abban az esetben, ha nagyobb létszámú osztályokról van szó, és nem tudjuk biztosítani a szükséges számú tantermet, két csoportra osztjuk a tanulókat – A és B csoportra. Az alsósok A csoportja 7.30-tól 9.55-ig tartózkodik az iskolában, tehát négy órájuk van. A B csoportba tartozók pedig 10.15-től 12.05-ig vannak az iskolában, és három órájuk van. A következő héten az A és a B csoport cserél. Ezt így tudjuk megoldani az alsó osztályokban. A felsősök mindennap délután jönnek iskolába. Az ötödikesek és a hetedikesek számára 12.30-tól 15.30-ig lesz megtartva a tanítás, vagyis napi öt órájuk lesz. Ezután ismét egy húszperces szünetre kerül sor, amikor a segédszemélyzet feltakarítja és fertőtleníti az iskola helyiségeit. A hatodikosok és a nyolcadikosok 15.50-re jönnek iskolába. Nekik is öt órájuk lesz, amelyek 18.50-kor fejeződnek be – tudtuk meg a részleteket az igazgatónőtől. Mint hozzátette, nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az osztályok ne vándoroljanak, tehát a tanítás ideje alatt mindenki a saját, kijelölt termében fog maradni. A tanárok fognak minden órára bemenni a diákokhoz. Minden csoportnak a második óra után lesz egy tizenöt perces nagyszünete. Ekkor fogyaszthatják el az uzsonnájukat, és mehetnek ki az udvarra, a szabadba. A diákoknak az ötperces szünetekben a tantermekben kell maradniuk, ám a mellékhelyiségbe elmehetnek. Az ügyeletes tanárok és a segédszemélyzet fog arra ügyelni, hogy a tanulók ne torlódjanak a folyosókon.

Az üres tanterem a diákokra vár (Fotó: Gergely Árpád)

Az üres tanterem a diákokra vár (Fotó: Gergely Árpád)

– Ezt a tervet az oktatásügyi minisztérium által kidolgozott modellek alapján dolgoztuk ki. A pedagógiai kollégium állította össze az oktatói tervet, amelyet a tantestület is elfogadott. Ezen terv alapján tudunk szeptember 1-jétől dolgozni. A tanárokat, tanítókat és a segédszemélyzetet tájékoztattuk arról, hogy mely óvintézkedéseket kell betartaniuk. A szülőket is értesítettük mindenről az osztályfőnökökön és a tanítókon keresztül. A tanítók és az osztályfőnökök az osztályfőnöki órákon, szeptember első hetében mindenképpen beszélgetni fognak arról, hogy milyen feladatuk van a gyerekeknek annak érdekében, hogy elkerüljük a koronavírust, és mindannyian egészségesek maradjunk. Az iskolában mindenki köteles maszkot viselni. A minisztériumi rendelet alapján augusztus 31-én, hétfőn a pedagógusok szülői értekezletet tartanak az elsősök és az ötödikesek szülei számára. A többi osztály tanulóinak szülei online fognak értesülni a különböző információkról. Egyelőre szeptemberig tervezünk. A szülői értekezletek és a konzultációk is online fognak folyni. Fontos, hogy a tanulók maszkkal jöjjönek az iskolába. Feleléskor, szünetekben, mosdóba menet és a folyosón kötelesek viselni. Akkor vehetik le, amikor a padban ülnek, és figyelik a tanár előadását – mondta Bognár Beáta. Emellett a szülő köteles megmérni a gyermeke lázát az iskolába indulás előtt. Ha a gyerek beteg vagy lázas, otthon kell, hogy maradjon. Amennyiben a tanuló az iskolában lázasodna be, jelentenie kell az osztályfőnökének vagy a tanítójának. Ebben az esetben a diákot el kell különíteni egy erre a célra kijelölt helyiségbe, és egy ügyeletes tanár fog a tanulóra vigyázni addig, amíg a szülő nem érkezik meg az iskolába. Ezután a szülőnek a Covid-rendelőben kell jelentkeznie.

– Az iskolai napközi továbbra is 7-től 16 óráig fog működni. A napközire még mindig nagy igény van, azonban egy csoportban maximum 15 tanuló lehet, tehát több tanteremre és több pedagógusra van szükségünk. Két megoldás van. Az egyik az, hogy nem minden pedagógus lesz egyformán leterhelve, hiszen nincsenek azonos óraszámaik. Azok, akiknek kevesebb óraszámuk van, besegíthetnek a napköziben a gyermekek felügyeletében. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói is segítenék a munkánkat a napköziben. Az iskola udvara jó nagy, ezért azt sugalltuk a pedagógusoknak, hogy amikor csak tehetik, és az időjárás megengedi, a napközis foglalkozásokon és az órákon tartózkodjanak a friss levegőn – tette hozzá az igazgatónő.

A szülők eldönthették, hogy igénylik-e az iskolai oktatást vagy a távoktatásra szavaznak. A Majsai Úti Általános Iskola tanulóinak 96 százaléka részt fog venni a tantermi órákon. Azok a tanulók, akiknek a szülei úgy döntöttek, hogy a távoktatást választják, a televíziós órákat fogják követni. Feleléskor, illetve ellenőrző- vagy dolgozatíráskor nekik is be kell jönniük az iskolába. Folyamatosan kapcsolatban lesznek a tanárokkal és az osztályfőnökökkel. Az intézmény az Edmodo oktatási platformot használja, és a pedagógusok ezen keresztül kommunikálnak a diákokkal és a szülőkkel.

– A tanulók már nagyon várják azt, hogy találkozzanak. Hiányzik nekik a társaság, a közösség és a barátkozás. A távoktatás idején a diákok nagy része azt mondta, hogy sokkal nehezebb ilyen módon tanulni, mint bejönni az órákra. Ha figyelnek az órán, vissza tudnak kérdezni, útmutatást tudnak kapni. A távoktatás nem adja vissza a tanár jelenlétét. A gyerekek és a tanárok is várják a mielőbbi találkozást. A tantermi órákat a távoktatás és a tévés órák nem tudják helyettesíteni – emelte ki Bognár Beáta.