2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Nem kell karanténba vonulniuk a hazatérőknek

A diákokat viszont éppen erre kötelezik, ha a tanévkezdés előtt érkeztek haza külföldről

Újabb ajánlásokat fogadott el pénteki ülésén a szerbiai egészségügyi válságtörzs a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatban. Az egyik az iskolakezdéshez kapcsolódik, s arról szól, hogy a külföldről visszatérő tanulóknak tíz napig otthoni karanténban kell tartózkodniuk a hazaérkezést követően. Ha ez az időszak egybeesik a tanévkezdéssel, a karantén ideje alatt az érintett diákok online követik a tanórákat. Néhány korábbi szigorításon enyhítettek. A vendéglátóipari létesítmények közül azok, amelyek kerthelyiséggel, terasszal rendelkeznek, most már éjjel egy óráig is nyitva tarthatnak. A kereskedelmi létesítményeket sem korlátozzák tovább a 22 óráig tartó nyitvatartásra, egy órával később zárhatnak, mint eddig. Mostantól több személy tartózkodhat nyilvános összejöveteleken zárt helyiségben és szabad téren is, tízről harmincra növelték a látogatók számát.

Ülésezik a válságtörzs (Fotó: Beta)

Ülésezik a válságtörzs (Fotó: Beta)

Darija Kisić Tepavčević, a Batut közegészségügyi intézet igazgatóhelyettese, a válságtörzs tagja a legfontosabb új rendelkezésnek a gyerekekre vonatkozót nevezte. Mint mondta, a cél ezzel voltaképpen a fertőzés potenciális hordozóinak meghatározott ideig tartó kiszűrése, egy olyan óvintézkedés, amely sokat jelenthet. Felszólította a szülőket, ne csak az iskoláktól tartsák távol a  külföldről hazaérkezett gyerekeiket, hanem általában véve tartózkodjanak ezek a diákok attól, hogy elhagyják a lakást, mert megvan fertőzés lehetősége.

JAVULÓ JÁRVÁNYHELYZET

– Félelemre semmi ok nincs az iskolaév kezdetével kapcsolatban. Mi készen állunk az oktatás minden formájnak alkalmazására: az iskolapadokban történő tanulásra és a teljesen online tanulásra is. A legjobb megoldás, minden kétséget kizárva, a hagyományos, osztályteremben zajló oktatás, minden más megoldás kompromisszumot jelent, de azoknak az alkalmazására is felkészült a rendszer, ha a járványhelyzet indokolttá tenné. Mindannyian tudjuk, mennyire fontos a szocializáció is. Ez egy specifikus iskolakezdés lesz, a helyzetet napról napra figyelemmel fogjuk kísérni. Arra is fokozottan ügyelünk majd, hogy növekszik-e az otthon maradások száma, hány tanuló marad távol az oktatási intézményből betegség miatt – magyarázta Kisić Tepavčević.

Mint hozzáfűzte, az iskolákhoz szigorú előírásokat juttattak el, ezek a szigorítások minimálisra fogják csökkenteni a vírus átadásának a lehetőségét. Az igazgatóhelyettes közölte, hogy az országban folyamatosan javul a járványhelyzet, ezért van – a szabályok betartása mellett – lehetőség a tanév megkezdésére, de más szigorítások feloldására is. Példaként a tíz fő helyett harminc fővel megszervezett összejöveteleket, rendezvényeket említette.

Az orvosok és gyógyszerészek szakszervezete más véleményt közölt a nap folyamán: Rade Panić, a szakszervezet illetékese szerint a tanévkezdés a megszokott módon akkor lenne indokolt, ha már hetek óta teljesen nyugodt volna a járványhelyzet. Online tanévkezdést szorgalmazott.

Az oktatásügyi minisztérium adati szerint egyébként az online oktatást a tanulóknak mindössze valamivel több mint három százaléka választotta.

MÉG NEM LAZÍTHATUNK

– Félreértés ne essék: a vírus továbbra is jelen van, továbbra is el lehet kapni, a népességen belül vannak olyanok, akik hordozói a fertőzésnek. Ezért kell maradéktalanul alkalmaznunk továbbra is minden ajánlást, a válságtörzs rendelkezéseit. Meg kell akadályoznunk a koronavírus terjedését, ezzel érjük el azt, hogy az élet lassan, de biztosan visszatérhet a normális kerékvágásba. A szigorítások enyhítése tehát korántsem jelenti azt, hogy most már teljesen elengedhetjük magunkat, ami az egészségügyi óvintézkedéseket illeti – közölte tegnap Kisić Tepavčević.

A válságtörzs ajánlása továbbra is világos: gyakori kézmosás és -fertőtlenítés, védőmaszk viselete zárt helyiségben, távolságtartás. Ezek az alapvető magatartásformák nagyban hozzájárulnak a vírus terjedésének a megfékezéséhez.

MINDENNAPOSNAK SZÁMÍTÓ TÉMA

Az egészségügyi válságtörzs egyelőre nem rendelt el vesztegzárat azoknak a felnőtt polgároknak, akik szintén külföldről térnek haza. Szerbiában jelenleg kielégítőbb a járványkép, mint egyes környező államokban, ezért egy ilyen intézkedés bevezetése is megtörténhet a közeljövőben. Egyelőre az országba érkező egyes külföldi állampolgárok esetében van érvényben negatív PCR-teszt felmutatásának szükségessége, s ez a válságtörzs tagjai szerint elegendő védekezésnek számít jelenleg. Olyan országok esetében döntött a válságtörzs a kötelező teszt felmutatásának követelménye mellett, amelyekben kétszer gyakoribbnak számítanak a koronavírusos fertőzések, mint Szerbiában, ismertették a törzs ülését követően megtartott sajtótájékoztatón. Naponta latolgatják annak lehetőségét, hogy a hazatérő szerbiai állampolgárok esetében is korlátozásokat vezessenek be, de egyelőre ilyen döntés még nem született meg – erősítették meg pénteken.

108 ÚJ FERTŐZÖTT

Péntek délutánig, 24 óra leforgása alatt, Szerbia területén 9513 koronavírustesztet végeztek el. A covid19.rs honlap tegnap 15 órakor közzétett friss adataiból az derül ki, hogy az egy nappal korábbiakhoz képest csökkent az új fertőzöttek száma, 108 polgárról bizonyosodott be, hogy elkapta a vírust. A szóban forgó időszakban 2 személy hunyt el, s ezzel 709-re nőtt a járvány szerbiai áldozatainak száma. Az összes fertőzések száma az országban 31 207, a halálozási arány 2,27 százalékos; 36-an vannak lélegeztetőgépre kapcsolva. A kórházban kezelt páciensek száma tovább csökkent, 673-an szorulnak kórházi ápolásra. Az országban eddig összesen 91 385 koronavírustesztet végeztek el. Jelenleg 160 megfertőződött egészségügyi dolgozót tartanak nyilván, négyen szorulnak kórházi kezelésre.